Nem készülünk komolyabb korrekcióra - interjú Sopov Istvánnal, az IAB új elnökével

Nem készülünk komolyabb korrekcióra - interjú Sopov Istvánnal, az IAB új elnökével
A korábbi elnökség munkáját szeretnénk folytatni, komolyabb változások nem várhatók - fogalmazott a digitalhungary.hu-nak adott interjújában Sopov István. Az IAB Hungary minap megválasztott új elnöke elárulta azt is, hogy mi a szervezetnek mi a szerepe Magyarországon, hogyan kapcsolódnak rá a nemzetközi folyamatokra, s hogy mik az elkövetkező időszak kihívásai.

- Néhány napja Ön az IAB új elnöke. Azonnal munkához látott, vagy ad még magának pár napot?
- Nem volt mire várni, azonnal elkezdődött a munka, most éppen interjút adok. Az összes feladat, kérdés, információ megismerése, tagokkal való találkozók szinte rögtön jelentkeztek. Nagyon örülök, hogy az elnökség régi és új tagjai a piac tényleg meghatározó szereplőit képviselik, izgatottan várom az első ülését az új csapatnak, hogy megkezdjük a közös munkát, folytassuk a megkezdett projekteket.

- Rövid idő alatt nem csupán az IAB korábbi elnöke Barnóth Zoltán, hanem több elnökségi tag is felállt a székéből, ezért is tartottak tisztújítást. Egy ilyen nagyarányú mozgás bizonytalanságot okozhatta piacon. Mi történt a szervezeten belül?

- A változások szervezeten kívüli és eléggé különféle okok miatt történtek, ahogy az több helyen is megjelent a sajtóban, így szerintem bizonytalanságról szó sem volt. Pár hét alatt lezajlott a teljes folyamat, ami azt gondolom nagyon pozitív üzenet és így tulajdonképpen nem is állt meg a munka a szervezetben. Az egyes területek felelősei eddig sem azért tettek a szakmáért, mert volt egy elnök vagy elnökség, hanem mert fejleszteni akarják a digitális kommunikációt.

- Az IAB Hungary közel egy évtizede jött létre, számos célt megfogalmazva az online, a digitális marketing, reklám területén. Mire volt elég az eltelt időszak? Hol tud eredményeket felmutatni az IAB?
- Barnóth Zoltán majdnem 10 percig beszélt a taggyűlésen csak azokról az elemekről, amik a mostani periódusban indultak. Az őt megelőző elnök és elnökségek alatt további hosszú oldalakat megtöltő listákban tudtám összefoglalni mi minden jött létre az IAB segítségével - standardok, kutatások, piaci kisokosok, whitepaperek, stb. Az IAB munkacsoportjaiban tudtak összegyűlni a piaci szereplők a hazai sztenderdeket meghatározni, a Médiaszekció biztosítja a fejlődés követéséhez nélkülözhetetlen piaci adatokat, a Digitális Mesterkurzus segíti a szakemberek képzését és még hosszan lehetne sorolni az IAB munkájának eredményeit, és az IAB AdEx ill. Adexpect a digitális reklámpiac teljesítményének és várakozásainak két legfontosabb iránytűje – előbbi immár egy évtizede, utóbbi is már két éve.

- Ha egy laikus, de legalábbis nem feltétlenül szakmabéli kérdezi meg, hogy az IAB milyen feladatokat lát el, mi lenne a válasz? Hol látszik, hol mérhető a szervezet munkája?
- Az online hirdetés világa rohamos tempóban fejlődik hosszú évek óta, ezért az IAB legfontosabb feladata, hogy segítse az érintett feleket a fejlődéssel járó új kérdések tisztázásában, a szabványok kialakításában, a képzések koordinálásában és az online további térnyerésének elősegítésében. Nekünk a képzés, fejlesztés, piacra lépési akadályok csökkentése a feladatunk - mert a jó reklám szerintünk érdekes, tájékoztat ... és digitális.

- Milyen a viszonya a magyar IAB-nak a nemzetközi anyaszervezethez? Vannak közös érdekérvényesítési törekvések? Hogyan dolgoznak együtt?
- Az IAB egy nemzetközi szervezet, amelynek minden földrészen vannak tagjai. A tagjainknak nagy segítség, hogy a magyar szervezeten keresztül hozzájuthatnak számos olyan információhoz, ami másképp csak sokkal lassabban vagy sehogy nem jutna ide. Ez egyben nagy előny is, hiszen módszerek, esettanulmányok sorát kapjuk. A másik előny, hogy egyes témákban - főként az EU-n belüli kérdésekben mi is részt veszünk az álláspontok alakításában.

- Egyébként az IAB-t lehet lobbiszervezetnek nevezni? Elfordul, hogy adott esetben olyan törvények, szabályozások mellett lobbiznak, amelyek a szervezet szerint az iparágnak fontosak, hasznosak lennének? Vagy csak véleményeznek?
- Európai szinten az IAB EU nagyon aktív lobbiszervezet - és ebbe a magyar csoport is bekapcsolódik. A hazai piacon az IAB szervezetileg az MRSZ keretén belül működik, lobbi értelemben az egész reklámszakma közös fellépése többet ér és ennek megfelelően ezt az IAB is az MRSZ-szel összehangoltan teszi meg. Így kapcsolódtunk a mindenkit érintő reklámszabályozási témákban a társszervezetekhez, de a DJP fejlesztését is részben magunkénak tudjuk ezáltal. Közvetlenül az IAB Magyarországon hagyományosan kevésbé fókuszál a jogalkotás befolyásolására, sokkal inkább a közvetlen piacépítésen dolgozik.

- A Google és a Facebook uralma egyértelmű az online világban és a hirdetési piacon, s noha most a keresőóriás kapott egy eddig soha nem látott mértékű büntetést, e vállalatok mégis megfoghatatlannak tűnnek. Ön szerint milyen eszközökkel, vagy milyen módszerekkel lehetne olyan piaci feltételeket teremteni, ami a lehető legtöbb iparági szereplőnek megfelelő lenne?
- A piaci szereplők saját feladata, hogy megkülönböztessék magukat és újabb és újabb sikerekre törjenek, a piac maga abban segíthet, hogy tisztább metrikákat ad a hatékonyság kiértékelésére. A helyi és globális szereplők versenyében a szabályozásban is arra érdemes törekedni, hogy azonos feltételekkel indulhassanak a megmérettetésre. Ebben javaslatokkal tudjuk a szabályozót segíteni. Fontos rögzíteni, hogy az IAB az egész piacért dolgozik, beleértve a globális szereplőket. Így munkánk során nem egyes szereplők ellen, hanem a teljes iparág érdekében igyekszünk a pályát egyenletessé, a verseny- és fejlődési környezetet minél fairebbé tenné.

- Az új vezetőség mandátuma 2018 év végig szól. Vannak már elképzelései arról, hogy mely területeken kell beavatkoznia? Számos munkacsoportot kell összefognia - melyiknél kell esetleg változtatni?
- A korábbi elnökség munkáját szeretnénk folytatni, nem készülünk komolyabb korrekciókra. A munkacsoportok életében természetesen van egy hullámzás az aktuális nyitott témák függvényében, időről-időre szükség lehet megújulásra. Elképzeléseink már vannak, de természetesen csak a rövid, józan vizsgálódás után és jellemzően csak a hangsúlyok pontosításával tervezünk beavatkozni.

- Nyilván minden új vezetőnek megvannak a maga elképzelései az általa vezetett szervezet mindennapjairól, a munkafolyamatokról. Az Ön által vezetett IAB miben lesz más a korábbiakkal szemben?
- Az előző elnökség által meghirdetett programból szeretném folytatni minél több tétel gyakorlati megvalósítását. Az erőforrások függvényében szelektálni továbbra is kell majd, a fő korlát a tagcégek szakembereinek közös célokra fordítható energiája.

- Mit tart a 2017 és a következő év legnagyobb kihívásainak?
- Szeretnénk, ha a magyar IAB követni tudná azokat a sikeres szervezeteket, ahol egy saját stáb dolgozik a projektek megvalósításán. Ez a folyamat már elindult, ezt kellene kiteljesíteni.

- Ugyanakkor sokan - egyre többen - az elkövetkezőidőszak kihívásai között említik az adatvédelmi kérdéseket is említik, hiszen a digitális gazdaság működésének egyik alapfeltétele a fogyasztókról gyűjtött adatok mennyisége és minősége. Ön hogyan látja ezt: megfelelőek a jogi szabályozások, vagy jogos a aggodalom?
- Ennek a kérdésnek is az egyik kulcsa a tájékoztatás, ami mellett természetesen fontos a szabályok betartatása is. A tudatos fogyasztók segítenek a jobb termékeknek piaci sikereket elérni, ami kifizetődővé teszi az innovációt és az adatokkal való felelős bánásmódot is. Én ide sorolom, hogy az önkorlátozás is megjelent, mert igény van rá és így értéket lehet nyújtani. Viszont az online térben a határok nélküliség és a relatív alacsony belépési korlátok miatt mindig lehetnek olyan szereplők, akik a zavarosban próbálnak halászni. Ide kapcsolódnak a programmatic és a natív területek formálódó sztenderdjei, a világos határok kialakítása. A kiadók és az olvasók kapcsolatában pedig az ad blocking jelenség kezelése.


Sopov István - Adaptive Media

Sopov István a Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetemen szerzett műszaki menedzseri diplomát Információmenedzsment szakirányon. Egyetemi tanulmányai mellett 2004-ig a PORT.hu főszerkesztője volt, ezt követően marketing igazgatói majd kereskedelmi igazgatói pozícióban elsősorban a PORT.hu hirdetési felületeinek értékesítésért felelt 2006 végéig. 2007 elején alapította meg az Adaptive Media Sales House-t, amit ügyvezető igazgatóként vezet. A cég a legnagyobb független digitális hirdetésértékesítéssel foglalkozó sales house a magyar piacon. Húsz fős csapattal szolgálják ki a hirdetői igényeket, a hazai prémium oldalak mellett nemzetközi kiadványok értékesítésével is foglalkoznak. Több, mint öt éve foglalkozik programmatic értékesítéssel is.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Lippai Roland

Life- és karriercoach, coaching szemléletű tanácsadó, freelancer újságíró/szerkesztő. Coachként – ahogy fogalmaz – „amikor alacsony fordulatszámra esik, vagy akár le is áll az a bizonyos belső motor …