Linczényi Márkó magasról tesz a kommentekre

Linczényi Márkó magasról tesz a kommentekre
Ha valamit csinálok, akkor azt úgy teszem, hogy arra később is büszke lehessek - árulta el Linczényi Márkó életének egyik vezérelvét a Digitalhungary.hu-nak adott interjújában. Márkó esetében egy univerzális művészről van szó, aki magasról tesz a kommentekre és felvállalja azt is, hogy a Hungary’S Got Talent zsűritagjaként olykor nehéz volt a jelöltek szemébe nézni.

- Felsorolni is nehéz, hogy mi mindennel foglalkozol. Zenekaraid vannak, modellkedsz, de voltál zsűritag a Hungary's Got Talent című műsorban is. Hogyan rakod össze egy napod? Hogyan működsz?
- Megpróbálom time management szempontból racionálisan felfogható, minél kisebb időegységekre felbontani a napomat. Ebbe beletartozik az is, hogy mindig kell legyen két órám magamra - ez számomra a sportot jelenti. A sportra azért van szükségem, hogy olyan lelkiállapotban legyek, hogy a stúdiómban napi öt-hat órát dolgozva megfelelően tudjam végezni a munkámat. De valóban sok mindennel foglalkozom: van három zenekarom, amiből az egyik egy aktív, külföldön turnézó banda, viszont dolgozom producerként s már zenekarok részére zeneszerzőként is, de film- és reklámzene szerzőként is vannak munkáim. Most éppen egy nyári filmsorozat zenéjén dolgozom. De öt éve tanítok is. Emellett vannak olyan szerepléseim, amelyek egyik foglalkozásomhoz sem, sokkal inkább egy új személyhez - Linczényi Márkóhoz - köthetők. Neki is van egy külön élete, amivel foglalkozni kell. 

- Mindez elvileg meghaladja egy ember kapacitását. Mindent százszázalékosan, jól meg tudsz csinálni? Nem morzsolódsz szét?

- Ma már - ami korábban nem volt jellemző - tudok nemet mondani. Huszonévesen mindent elvállaltam még akkor is, ha nem lehetett megcsinálni az adott melót. Mégis törekedtem rá. Ez egyrészt kudarcélmény volt, másrészt az akkori projektek nyolcvan százaléka nem miattam nem valósult meg, hanem mert nem éreztem meg, hogy az adott projekt fontos-e vagy sem. Tehát ma már ha kell, nemet mondok és meg tudom ítélni, hogy mibe érdemes energiát tenni és mibe nem. Viszont maximalista vagyok: ha valamit csinálok, akkor azt úgy teszem, hogy arra később is büszke lehessek. Azt nem történik meg, hogy elvállalok egy feladatot, majd azt rosszul, vagy csak félig végzem el. A mérlegelés sok energiámat köti le, ám elégedett vagyok, jó titkárnője vagyok önmagamnak. 

- Például producerként mi alapján döntöd el, egy adott zenei projekt életképes és érdemes vele foglalkozni?
- Producerként tényleg nagyon válogatós és finnyás vagyok már csak azért is, mert ugye van három zenekarom és értelemszerűen a saját dolgaimmal szeretek a legjobban foglalkozni, azokban tudok a leginkább elmerülni. S nem is a siker a cél, hiszen egyik zenekar sem játszik mainstream popzenét, sokkal inkább arra törekszem, hogy nekem tetsszen a produkció. Ott van a The KOLIN, amivel külföldön koncertezünk, a Thomas Mark nem is játszik élőben, az Antilope Kid pedig egy őrületes zenei játszótér. Az alapján vállalok el munkát producerként, hogy az adott előadónak milyen a hozzáállása, meg fog-e maga a zene, a produkció kínál-e új terepet és szórakoztató-e. Csak arra mondok igen, ami érzelmileg motivál. 

- Mennyire vagy benne ezekben a munkákban? S főleg: a mások produkcióiba mennyire teszed bele magad? Vagy teljes szabadságot adsz?

- Esetemben több szerepkör is érvényesül egyszerre, mivel a saját zenekaraimban én vagyok a kizárólagos dalszerző. Ez az egésznek a legszórakoztatóbb része, mivel az első pillanat - amikor valami létrejön - összehasonlíthatatlan más folyamatokkal. Miután létrejött a zenemű, akkor felöltöztetjük egy szép ruhába: ez már a hangszerelés és a producerkedés időszaka. Ez egy nagyon pepecs meló, sok zsákutcát is magában rejt, mert sok mindent ki kell próbálni annak érdekében, hogy az ember el tudja dönteni, hogy melyik úton haladjon tovább. A saját szerzeményeim esetében önmagam főnöke vagyok, én bírálom felül saját magam. Amikor viszont másoknak látok el produceri feladatokat, akkor én mondom meg, hogy egy adott dolog mitől lesz divatos, mitől fog működni, hogyan fog átjönni az üzenet. Furcsa szimbiózis ez, hiszen át kell venni az uralmat a dal fölött, “el kell venni” a szerzőtől és azt mondani neki, hogy "a te részed megtörtént, s most csinosan felöltöztetjük a dalt, mint egy stylist". 

- Mennyire fogadják el ezt, nincs vita?

- Százszázalékig elfogadják, vita pedig azért nincsen, mert éppen emiatt kérnek fel egy producert. Amikor én is más producerrel dolgozom, azért kérem fel őt, mert szükség van egy külső fülre: ez nagyon sokat számít, mert az ember, amikor a saját szerzeményein ül, akkor elvakult, azt hiszi, hogy az a világ legjobb dala, meg van róla győződve, hogy ő egy zseni. 

- Nem “lát ki” belőle.

- Meg nem látja a fától az erdőt. Fontos, hogy legyen egy külső fül, aki azt mondja, hogy ebben a számban ez a jó ötlet, ez rossz, erre kell tovább menni. Fontos a határozottság. Nagyon sok filmes- és rendező barátom van, jó ideje figyelem őket a döntéshozatal szempontjából. Nem is az a fontos, hogy egy döntés jó-e vagy rossz, hanem, hogy képesek döntést hozni. Végül egy rossz döntés is a jó irányba viszi a dolgokat, mert legalább kiderült, hogy az előző nem a megfelelő irány volt. Tehát a döntéshozatal nagyon fontos, ha én vagyok a producer, akkor annak kell történnie, amit én mondok. Ez nem azt jelenti, hogy az ember zsarnokká válik, hanem hogy tisztességgel elvégzi a saját munkáját, hiszen az az ő felelőssége. 


- Apropó film: csodálkoztam is, hogy színészként még jelentél meg. Vagy lemaradtam valamiről?
- Nem maradtál le semmiről, de én sem érzem, hogy lemaradtam volna. Nem is hívtak még filmben szerepelni, és nekem sem jutott még eszembe. De ezer ilyen szakma van még, például az sem jut eszembe, hogy szüléseket vezessek le, vagy bojlert szereljek. A filmekben való szereplést egyelőre meghagyom azoknak, akik értenek hozzá. Bár mostanában megint nagyobb teret kap a naiv szereplés a filmekben, szóval, ha a jövőben olyan szereplőt keresnek, aki otthonosan mozog cicanadrágban, lehet, hogy igent mondok.

- De térjünk rá a televíziózásra. Zsűritag voltál Hungray's Got Talent című műsorban, ahol - ha már szóba hoztad a döntések fontosságát, említsük meg - egy ilyen műsorban minden döntésnek komoly súlya van. Így a te döntéseidnek is.
- Ez a szereplés - mivel addig soha nem tévéztem még - egy nagyon izgalmas, új terület volt számomra. Másrészt nagyon motivált engem is, mivel sokat segített abban, hogy a saját alkotói, művész lényemet újraértelmezzem. Láttam hatszáz produkciót és több ezer embert, akik feljöttek a színpadra s mindegyiknek más volt a motivációja. Jó volt látni azt a bátorságot és elszántságot, amivel kiálltak a elénk. Közhely, de ez nekem is erőt és hitet adott abban, hogy ezt így is lehet csinálni. Elfordult olyan eset is, hogy maga az előadás nagyon rossz volt, de a szereplők olyan hangulatban léptek a színpadra, illetve a produkciójuk oly mértékben egyezett a személyiségükkel, hogy végül is a semmiből is várat építettek és nagyszerű lett az eredmény. Kérdezted, hogy milyen úgy meghozni döntéseket, hogy azoknak komoly következményei vannak. Hát nagyon nehéz. A felvételek elején ezt még nehezebben kezeltem, de később egy bizonyos fajta rutin segített ebben. Csak egy példa: volt egy olyan jelentkező is, akit elhagyott az édesanyja és egészen szívszorító módon énekelt el egy, a témába vágó dalt. A könnyeimmel küzdöttem. Viszont a szűriben a “mérleg nyelve” szituációba kerültem, s el kellett döntenem, hogy az eszemre vagy a szívemre hallgatok. Végül is az előbbire hallgattam. Elmondtam a lánynak, hogy amit csinált, az érzelmileg csúcs volt, de azt be kell látni, hogy énekesként nem sok keresnivalója van a szakmában és én vagyok a gonosz ember, aki ezt elmondja neki. Nagyon nehéz helyzet volt. Teljesen más dolog egy fotelből otthonról véleményt mondani, mint amikor ott vagy a valóságos helyzetben, belenézel a másik szemébe, s élő kapcsolat van közöttetek. 


- Az ilyen ítészek egy-egy döntése fel tudja robbantani az internetet. Téged mennyire érintenek meg a szereped, szerepeidet érintő kritikák?

- Nézd, amikor egy évtizede elindult a The KOLIN, mindent megkaptam, amit egy ember megkaphat. Egyik kedvenc kommentem: "olyan forró, hogy puszta kézzel vasal". 


- Megedződtél?
- Megedződtem és egyáltalán nem érdekel, hogy akár melegnek, akár bármi másnak gondolnak. Egyébként utoljára úgy tíz éve írhattam kommentet. Nemrég olvastam egy cikket, ami nagyon tetszett. Azt fejtette ki, hogy - nagy valószínűség szerint - a kommentelők miért pszichopaták. Tényleg úgy gondolom, hogy ezzel nem kell foglalkozni. Az viszont már egy másik kérdés, hogy az ember hogyan viszonyul ahhoz, hogy szeretik-e vagy sem. Régebben nagyon fontos volt számomra, hogy szeressenek. Most inkább azt tartom lényegesnek, hogy azok tiszteljenek, akiknek a véleménye fontos számomra.

Fotók: Linczényi Márkó hivatalos Facebook oldala

 

- Viszont a Facebook-on aktívnak tűnsz.

- Igen, mert szerintem ez kötelező. A Facebook egy fókuszpont, ahonnan szerintem nem lehet hiányozni, ha aktív alkotó vagy előadó az ember. Bár ez azért az én esetem egy picit más, mert teljesen elaprózódtam. Van három zenekarom, ott van a személyes- és a “Linczényi Márkó” profil is. Tehát csak a Facebook-on van öt, míg az Instagram-on két profilom van. Ennyi profilt nem lehet olyan intenzíven kezelni, mint mondjuk a Kasza Tibi, de az a fajta nyilvánosságra való törekvés tőlem amúgy is messze áll. Az életem egy elég nagy része igazából nem tartozik senki másra. 

- Többször említetted, hogy "Linczényi Márkó" egy külön személyiség. Mikor született és mit kell tudni erről a figuráról?
- “Márkó” talán harmincéves koromra született meg. S hogy mit kellene róla tudni? Tőlem nem lenne elegáns ezt a karaktert ábrázolni, de az biztos, hogy számtalan karakterem van még: az összes zenekaromhoz, a sportolói énemhez, az otthoni életemhez is tartozik egy-egy karakter. El sem tudom képzelni, hogy valakinek csak egy alteregója lenne. 

- Szociális lényként eleve minden helyzetben más szerepben vagyunk. De a tiéd egy tudatosan épített karakter.
- Erre valamennyire szükség van, mert nekem, de még inkább a közönségnek tudnia kell, hogy ki ez az ember. S persze vannak az embernek olyan tulajdonságai, amiket nem tol a másik arcába. Van amit szívesen megmutatsz, s van amit nem. Bennem is lakozik egy zsörtölődő házsártos nagypapa, ami nagy fesztivált csinált magában amiatt, mert egy útfelbontás miatt nem lehetett parkolni az utcában. De a tévében ez a “nagypapa” nem jelenik meg. Linczényi Márkó, mint média szereplő, először a Hungary’s Got Talent zsűri castingjain szerepelt. Már eleve azt sem értettem, hogy miért hívtak be zsűritag-jelöltnek, hiszen senki sem tudta, hogy ki vagyok. Összesen 25 castingon vettem részt, ami iszonyú sok, de nekem nagyon jól jött, mert segített megtalálni az egyensúlyt a saját személyiségem és a tévés szereplés között. Míg sok olyan ismert embert láttam, aki próbált megfelelni a saját szerepének, és a vele szemben támasztott elvárásoknak, azt éreztem, hogy nekem nincsen semmi veszíteni valóm, hiszen nem vagyok ismert személy, így nem kellett semmilyen előzetes szerepnek megfelelnem. Ezen kívül én a tévéből amúgy is hiányoltam az utca emberének a hangját, akinek a tulajdonosa egy harmincas, még fiatalnak számító, kicsit szemtelen, kicsit beszólogatós, és vicces valaki. Azon dolgoztam, hogy önmagam lehessek, aki nem játssza meg magát, és észreveszi az értékeket is. Szerintem az a titka ennek, hogy nem szabad “szerepelni”. Furcsa, hogy ezt mondom, de mégis ez a helyzet. A The KOLIN élén álló Márkó folyamatosan szerepel, ő egy geg, egy polgárpukkasztó valaki, aki folyamatosan feszegeti és átlépi a határokat. A tévés Márkó viszont egy sokkal sallangmentesebb személyiség. 

- Kifizetődő ez a szerep-repertoár? Például a Hungary's Got Talent hogyan alakította az életed?
- Az a szereplés egyfajta belépőszoba volt és hozzájárult ahhoz is, hogy a TMC-vel le tudjak szerződni s így jött egy csomó olyan lehetőség is, ami e partnerség nélkül nem talált volna meg. Furcsa egy dolog ez, mert amikor elkezdtem szerepelni, hirtelen elkezdek az utcán is felismerni, megszólítani, övezett egy olyanfajta tisztelet, amiről azt gondoltam, hogy nem érdemlem meg. Noha sok ember összemossa a két dolgot, a nyilvánosság és a tisztelhetőség nem ugyanaz. De kaptam harminc forint kedvezményt a zöldségesnél, kaptam még egy kiflit a pékségben, előre engedtek a sorban, mindezt pedig nem igazán tudtam hová tenni. Aztán lassan elfogadtam ezt a helyzetet, majd egyik pillanatról a másikra mindez megszűnt. Jött a következő tévéműsor, abban a következő ember s már ő kapta meg a kedvezményt a zöldségesnél és a péknél. Hiszen a zöldségesnek is csak egyetlen kiosztható harminc forintos kedvezménye van. 

- Sokakat megcsap a siker szele, a nyilvánosság szédítő érzése, majd visszazúgnak a korábbi életükbe, mindezt nehéz lehet feldolgozni. Te hogyan élted meg ezt?

- Valóban visszazúgnak, ahogy mondtad is, de az én esetben ez másképpen van. A széles nyilvánosság ebben a pillanatban nem olyan széles, de ki tudja, hogy holnap nem megyek-e el egy olyan tévéműsorba, ami újrarendezi a helyzetet. Ez folyamatosan hullámzik, elég ha csak megnézzük a magyar celebritások életpályáját és akkor látjuk, hogy ott is vannak csendesebb - alkotással és munkával múló - és zajosabb évek. Nem lehet egyfolytában reflektorvénybe állni. 

- Az árnyék azért is jó, hogy az ember "pihenjen", belül összekapja magát.

- Igen, illetve én például ilyenkor a Kolin zenekarral foglalkozom, új lemezt készítek, vagy könyvet írok. Szükség van olyan időszakokra, amikor az ember alkot, hogy aztán megint lehessen mivel kiállni a reflektorfénybe. A tavalyi évben több nemzetközi turnét is csináltunk a zenekarral, és első és egyedüli magyar zenekarként meghívást kaptunk Európa leghíresebb új zenéket bemutató fesztiváljára, a brightoni Great Escape fesztiválra. Ha minden nap a tévében ülnék, ezt nem engedhetném meg magamnak. De a Hungary's Got Talent okozta hitelen népszerűség segített abban, hogy a közönség és a műsorkészítők is megismerjék a karakteremet. Ma már direkt hívnak olyan műsorokba, ahol jól áll a karakterem. Szerepelek idén a Tömény Történelemben, a Stíluspárbajban is. Ami összeköthető az életmód témáival, a sporttal vagy a humorral, azt tudom vinni. Ha tovább differenciáljuk azt a karaktert - aminek a lényege egy fiatal harmincas, önálló, művészi tevékenységet folytató, kreatív, a véleményét bátran kimondó személyiség - azért kiderül az is, hogy ebből nincs is olyan nagyon sok. Van irántam kereslet, de ez jóval célzottabb a korábbinál és én is jobban tudok válogatni a lehetőségek között.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Lippai Roland

Life- és karriercoach, coaching szemléletű tanácsadó, freelancer újságíró/szerkesztő. Coachként – ahogy fogalmaz – „amikor alacsony fordulatszámra esik, vagy akár le is áll az a bizonyos belső motor …