Lépj ki a komfortzónádból! Ne ismerősökkel netwörkölj! - interjú Kádár Tímeával

Lépj ki a komfortzónádból! Ne ismerősökkel netwörkölj! - interjú Kádár Tímeával
Egy konferencia szünetében sem a sütitkék mellett, a jól ismert arcokkal kell cseverészni – mondja Kádár Tímea. Egy prémium vendégházakkal foglalkozó, férjével közös vállalkozásával tört be egy igen zsúfolt piacra. A szallasmaskepp.hu-n futó szálláskereső ötletének kibontakozását, megismertetését segítő kommunikációs munkáról, az ehhez kapcsolódó tippekről és trükkökről beszélgettünk Kádár Tímeával.

Van egy perced, mondjad gyorsan! Hogyan add el ötletedet egy perc alatt? – ezzel a címmel a Média Hungária Konferenciairoda szervezésében 2015. december 2-án ismét megrendezésre kerül a Digitális Akadémia.

Kádár Tímeával a program kezdetén, 13.00 órától találkozhatnak a budapesti Danubius Hotel Gellért szálloda előadótermében.

A konferencia programja itt érhető el.

 

– Hogyan indult a magánvállalkozása ?

– Közel 4 éve blogként indult, ahol különleges, egyedi szállásokat mutattam be. Majd elkezdtek hozzám fordulni az olvasók utazási tanácsért, illetve azért, hogy keressek nekik szállást. Ez ma már egy fizetős szolgáltatásom, amiért alkalmanként 15 ezer forintot kérek, függetlenül az utazók számától. Ezzel egyedüliként kínálok itthon ilyen szolgáltatást.

– Befektetőt, tőkét is szerzett a projekthez?

– Az indulást követő években magánerőből építkeztem, de a közelmúltban megnyertem a NESsT Hungary üzleti terv író versenyét, és azon 10,000 dollárt. Ebből az összegből nemrég elindult egy online szálláskereső, ahol az általam gyűjtött egyedi szállások vannak, meghívásos alapon, bizonyos kritériumokat teljesítve. Most közel 70 ház van benne. Az üzleti modellem másik pillére, hogy jutalékot is kapok az értékesítés után.

– Csak a pénzért csinálja?

– Egyáltalán nem csak azért. Társadalmi vállalkozás lettünk, az üzleti célok mellett Magyarország elmaradott területeit is segítem azzal, hogy arrafelé több vendégük legyen, és ezáltal legyen munkájuk a szállásadóknak. A szálláskeresőben a szállások egyharmada ilyen településekről van.

– De a neten kisebb és nagyobb, sokszor globális oldalak tucatjai foglalkoznak ilyen-olyan szállásközvetítéssel. Mi különbözteti meg az Ön oldalát ezektől?

– Nem akarok a booking.com, airbnb.com, vagy akár a nagy hazai ajánló oldalak versenytársa lenni. A keresőbe olyan házakat is felkutatok, akik egyáltalán nem is érhetőek el a neten! Ez egy kézzel, egyedi megközelítéssel összeválogatott lista, nem többezres, óriáscégek, illetve ügynökök által generált találati lista.

– Térjünk is a lényegre: mikor pitchelt először projektjével? Milyen eredménnyel?

– Az első pitchre azért mentem, hogy gyakoroljam magát a pitchet. Szerencsére ott nagyon jó felkészítőnk volt, és ezen nyertem 2 millió forintot a Blind Investment verseny keretében. Majd még több hasonlóra elmentem, mindig gyakorolni, mindig jó felkészítővel. A kérdésekből is sokat lehetett tanulni, már csak azért is, mert többségük mindig ismétlődik.

– Ha jól tudom, a férjével együtt dolgozik. Mi a munkamegosztás Önök közt?

– Ha én vagyok a vállalkozás arca, akkor férjem az agya, ő szereplés helyett gondolkodni szeret, koordinálja a fejlesztést, és dolgozik is benne, ez pedig hatalmas segítség.

– Milyen jövőbeli tervei vannak?

– Az online szálláskeresőnek az éles tesztelése folyik most a gyakorlatban, természetesen még van vele munka. Például mobilra is meg kell csinálni, és szeretnék mielőbb külföldi szállásokat is bele, illetve terjeszkedni a szolgáltatással külföldre is.

– Akad más, kapcsolódó szakértői szolgáltatása is?

– Szállásoknak marketing-tanácsadást tartok. Évente egy szállásadónak ingyen vállalok egy féléves mentorálást, illetve ezzel egybekötött tanácsadást. Pályázatot írok ki erre, ami éppen most zajlik. .

– A főállás, a portál és a tanácsadás mellett még újságot is ír ha jól tudom?

– Utazási újságírással foglalkozom, a portál blog írásokkal töltését is magam végzem (www.utazzmaskepp.cafeblog.hu) és dolgozom a print médiába is, például az Éva magazinba. Ezekkel az eszközeimmel is támogatom a szállásokat, bemutatom az itthoni helyeket. Persze nem csak azért, hogy halmozzam a feladatokat: ez a munka is a marketinggépezetem része, ez segíti például a vevőszerzést, a közösségépítést, illetve az igen fontos kontaktlista-építést.

– Közelítsünk még inkább rá a beszélgetés igazi apropójára: vajon ki az aki igazán tud élni egy váratlan lehetőséggel? Azzal a bizonyos „egy perccel” egy fontos ember előtt. Mi a recept?

– Az tud élni azzal a bizonyos egyetlen perccel, aki hisz az ötletében, és hiteles. Olyan, aki magabiztosan tudja előadni a mondandóját egy olyan helyzetben is, amikor valójában sok a kérdőjel a jövőről. Sokat kell gyakorolni, otthon is, ismerősökkel is, de ugyanakkor élesben is, mert az is más. Egy konferencia szünetében sem a sütitkék mellett, a jól ismert arcokkal kell cseverészni.

– Azért a többség nehezen lép ki a konfortzónájából nálunk, miközben a tengerentúlon ez másképp van.

– Na jó, nyilván nem lesz valakiből egyből profi amerikai porszívóügynök vagy tévéprédikátor, de legalább ne egy esemény összes szünetében a jól ismert arcokkal, kollégákkal, barátokkal és partnerekkel beszélgessünk. Igenis merjünk rendszeresen odafordulni másokhoz! Kötelező kipróbálni, hogyan szólítunk meg idegeneket, itt még nincs is feltétlenül tétje. Hallgatni kell, mire kérdeznek rá, milyen ellenvetéseik vannak.

– Ha bátor is valaki, azért sok ponton elronthatja. Hogyan kell jól csinálni?

– Először is: tilos letromfolni őket, hogy hülyék. Ha ők nem értik, akkor is könnyen lehet, hogy sokkal inkább mi magunk vagyunk a hülyék. Jön majd a következő páciens, neki próbáljuk meg sokkal jobban, érthetőbben elmondani. Ez egy tanulási folyamat. A profiknak sem megy mindig hibátlanul. Az őszinteség és a hitelesség mellett empátia, emberismeret, sőt jó beleérző képesség sem árt. Nézzünk szembe magunkkal. Ha mi nem vagyunk erre a szerepre maradéktalanul alkalmasak, akkor keressünk ilyen embert a csapatba.

– Ön szerint mely eleme lehet a legfontosabb annak a bizonyos egyetlen percnek? Bátorság? Felkészültség? Időzítés? Vagy valami egészen más?

– Bár nem látszik elsőre, én sem tudtam, hogy csakis több hetes felkészüléssel lehet egy egyperces mondandót előadni, és akkor még bőven alul-méreteztem a szükséges időt, erőfeszítést! Egy percbe nem fér bele a hebegés-habogás, hanem csak és kizárólag az, amit megtanultam, ezerszer gyakoroltam, validáltam, kikísérleteztem. Kell, hogy legyen több verzióm arra, hogy éppen kit szeretnék meggyőzni (üzleti partner, befektető, főszerkesztő, ügyfél, ismert ember egy ajánláshoz, véleményvezér stb).

– Nyilván ennyi nem elég. Van még valami csavar, valami apró trükk a megközelítésében?

– Fontos, hogy a másikra figyeljek! Ne magamra koncentráljak, ne a szövegemre gondoljak, ne magamat akarjam rátukmálni, ne csak a sablonszövegemet gyorsan végigmondani, hanem a megszólított érdeklődését kielégíteni, szórakoztatni, lenyűgözni. Legyek tudatában annak, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki megkörnyékezi, és ő is ember. Igen, kell hozzá bátorság, magabiztosság, tisztelet, figyelem, és merészség. Különösen, hogyha a másik (a befolyásos nagyágyú) felvet valamit, de én nem úgy gondolom, azt ki tudjam mondani, különben hiteltelen leszek. A kérdésekre is készülni kell. Én úgy gondolok rá, hogy én vagyok a bűvész, mutatok neki egy érdekes trükköt, utána bízom benne, hogy érdekelni fogja, hogyan csináltam. Ha visszakérdez, akkor már nyert ügyem van. Ezután már csak el kell mondjam, amit szeretnék. Legalábbis annak egy részét...

 

És végezetül következzen egy külsős értékelés:

A Szállás másképp pitch-e, ahogyan egy kívülálló látta*

„Az előadó stílusosan egy utazásra hívott bennünket, közben pedig elmesélte az utazási tanácsadással foglalkozó vállalkozás történetét. Szenvedélyes utazóként sok rossz vendégházba belefutott, illetve úgy tapasztalta, hogy a legjobb helyek nincsenek is fent a nagy szállásfoglaló oldalakon. Ezért indította anno útjára a blogját, amiből kinőtte magát a tanácsadói tevékenység, a köré szerveződött közösség. Hiteles és magával ragadó történet! Most egy vendégház-kereső szolgáltatást építenek, mely azzal tűnne ki a nagyok (például booking.com, airbnb) közül, hogy csak és kizárólag személyes ajánlások útján kerülhet be bármilyen vendégház az adatbázisba.

A zsűri igazából csak abban kételkedett, hogy hogyan lehet egy ilyen személyes, tanácsadói tevékenységből skálázható üzletet építeni. Ami azt illeti, a válaszokból az tűnt ki, hogy nem is ez az elsődleges cél. Ez nem baj, nem kell mindenkinek diszruptív startupot építenie. Van hely a világban lifestyle business-eknek is.

A pitch gördülékeny és hiteles volt. Látszott hogy gyakorlott előadóval van dolgunk, aki már TEDx színpadon is helyt állt. A slide-okon viszont érdemes lenne még csiszolni. Például az utolsó slide-on “Thanks a lot” helyett egy szép képet, elérhetőségeket feltüntetni.”

*A Startupper.hu startup portál szakértője, Szigeti Attila által értékelt pitch a CEU Social Entrepreneurship Summit konferencián hangzott el 2014. november 5-én.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Halaska Gábor

Dr. Halaska Gábor Figyelő hetilap rovatszerkesztője, startup szakértő diplomáit az Államigazgatási Főiskolán és az ELTE Jogi Karán szerezte. A kilencvenes évek eleje óta dolgozik újságíróként. …