A siófoki Internet Hungary konferencián számos nagy névvel találkozhat ebből a korszakból is szeptember 27-28-án.

– A Trefortba jártam gimnáziumba, ami akkor éppen Ságvári néven működött, és nagyon sokat jártunk az egyetem büféjébe, kajálni. Ott ismerkedtem meg olyan emberekkel, akik az ELTE Hálózati Központban dolgoztak. Nyári munkát kaptam ott, ez körülbelül 1995-96-ban lehetett. Az volt a feladatom, hogy tanuljam meg a HTML-t, ami teljesen újdonságnak számított, illetve készítsünk az ELTE-nek egy weboldalt. Volt még Mosaic-böngésző, meg egy Lynks nevű dolog, ami egy text-only böngésző volt. Szerettem ott dolgozni. Az Internetto úgy jött képbe, hogy a Tamás, aki már dolgozott Nyírő Andrásnak, híreket szerkesztett ott, mondta, hogy csináljuk együtt felváltva, tehát engem is bevont.

– Főleg IT témában. Éjszaka kellett a friss amerikai híreket lefordítani, amelyek aztán hírlevelekben mentek ki. A Barczi Imi, a Blumi volt a főnökünk. Akinek volt otthon vagy az egyetemen internetje, az nem nagyon járt be, otthonról dolgozott.

– Homályos emlékem van arról, hogy megyünk fel a századik emeletre az Intranszmas-házban, Uj Péter irodájába. De akire biztosan emlékszem, az Angelday volt, Sasvári József, aki hátradőlve ült, fölrakta a lábát az íróasztalra. És színes volt a haja! :)

Én voltam azon kevesek egyike, akik akkor tudták, hogy kell adott dolgokat megtalálni az interneten. Nyírő írt erről a Filmvilágban, hogy van itt egy Moon nevű lány, aki megtalál sok mindent a neten.

– Elég véletlenszerű névválasztás volt, illetve még amikor az egyetemen dolgoztam, mindenkinek kellett valami user nevet választani. Az enyém valami dalszöveg volt, hogy Moonchild és ez rövidült Moonra. A másik nagy projekt az Intranszmas-házban, hogy mi csináltuk a magyar pavilont az Internet Világkiállításra. Ez kvázi egy virtuális pavilon volt és mindenféle érdekes tartalmak kerültek be ide. Horn Gyulát hívták meg, hogy nyissa meg a pavilont, amivel csak az volt a gond, hogy a Horn Gyulának fogalma sem volt, hogy működik egyáltalán az egér, a számítógép. Leültettük, mindenki nagyon meg volt illetődve, odatettünk elé egy egeret, és akkor ő mind a két kezét rátette és várt, hogy valami történjen. Én ültem mellette. Azt hiszem, azt mondtam neki, hogy elnézést és kicsavartam a kezéből az egeret, majd megmutattam neki, hogy mit kell megnyomni és így nyílt meg a csodás világkiállítás.

– Nem tudom, hogy én nem akartam-e menni vagy volt valami más, de nem tudtam elmenni velük. Nagymamámnak van egy mikroszkopikus méretű nyaralója Zamárdiban, és ott volt egy összejövetel, még az Internettoban, az ősidőkben. Ott volt a Nyírő András, a Bodoky … nevekre már nem nagyon emlékszem. Gondolom, ez egy ilyen csapatépítés volt. Az a kép, amikor Nyírő a Balatonban áll és telefonál, az akkor készült.

– Nem. Persze rémlik, hogy ott volt, de nem emlékszem.

– Én vagy nem voltam ebben benne, vagy nem volt annyira érdekes a számomra. Arra emlékszem, hogy Nyírő András kitalálta, legyen egy cyber sex rovat vagy hírlevél és csináljam én, gyűjtsek érdekesebb linkeket. Ez nyilván nem pornós tartalom volt, inkább erotikus linkek. Vicces feladatnak tekintettük. Ez része volt annak, hogy figyeljenek fel ránk.

– Uj Péter volt az, aki szakmailag képben volt. Nyírő történész, más irányból jött. Szerintem ez lehetett az oka, ha volt szakmai konfliktus, hogy másként nézi egy újságíró az újságot, mint egy nem újságíró, egy bölcsész. Volt egy törés, amikor az IDG-vel ment az összeveszés, akkor lett az Index, majd amikor az Index és az András útjai szétváltak. Ez két nagy szakítás volt. Az Internettónál kvázi egy emberként felálltunk. Azt hiszem együtt meg akartuk venni a nevet, amit végül is az IDG nem fogadott el, sőt személyes sértésnek vették. Náluk maradt a név, a szerkesztőség pedig egy emberként kilépett.

– Igen. Ők adtak nekünk helyet… a részleteket nem tudom. Az Indexszel kapcsolatban egy kicsit az fájt, hogy éveken át mondták, hogy lesz majd dolgozói részvény, de nem lett belőle semmi. Ha lett volna pénzem, akkor elképzelhető, hogy vásároltam volna részesedést.

– Nekem nem.

– Igen, Tamás mindig is szabadságharcos lélek volt. Mindenféle autoritás ellen lázadt, Nyírő ellen is. Ő most az Átlátszóban megtalálta a helyét. Mi digitális forradalmárok voltunk, akik szembeszálltak a Matávval.

– Nem voltam igazán közel ehhez az információhoz. Szerintem az történhetett, hogy egy csomó újságíró fokozatosan felőrlődött, akik nem biztos, hogy úgy akarták csinálni a dolgokat, mint ő. Nyírőnek sok ötlete volt, például, hogy legyen papír kiadvány. Nem az a tisztán internetes vonal volt sosem.

– Klasszikus újságírói meló volt IT meg Telekom vonalon. Az Indexben vagy már az Internettóban is a Tech rovatot csináltam, annak lettem a vezetője. Volt egy vicces történet, felhívott a Rókusfalvy Pál, akinek volt egy talkshow-ja, ami a Dunán volt egy hajón. Szeretett volna meghívni, igazából nem értettem miért, és akkor azt mondta nekem, hogy úgy tudja, én vagyok az első nő, aki Magyarországon internetezik. Ez egyrészt nyilván nem volt igaz, másrészt mondtam neki, hogy ez olyan, mint a „beszélő kutya”. Végül is nem ezért nem mentem el, hanem azért mert nagyon lámpalázas voltam.

– Nem igazán voltak, de nekem ez különösebben nem volt új szituáció. Megszoktam. Mondjuk a píszí világból visszagondolva, azért erősen nem píszí szerkesztőség voltunk. Szörnyű szexista viccek, amiben én kvázi fiúsítva ugyanúgy részt vettem. Szóval nem emlékszem más nőre. Az interneten az tökjó, hogy lehetsz bárki. Igazából nem számít, hogy ki vagy és hogy nézel ki, másrészt nem is lehet tudni. Annak idején tényleg bármilyen álnéven bármilyen témában lehetett írni, a fórumokban különösen. Inkább az számított, hogy ki mit gondol, mintsem az, hogy ki az illető.

– Inkább azt mondom, hogy kikre emlékszem. Nyírő András, az Uj Péter, a Sasvári Józsi. Aztán a rendszergazdánk, a Kéki Balázs, ő a technikai részét csinálta az újságnak. Aki meg a számítógépekkel foglalkozott, a Nemes Dani, Cyd néven írt az interneten és volt egy kispolszkija, amivel iszonyú sebességgel száguldozott a városban. Aztán csinált egy internetszolgáltatót, a Telnetet. Egyszer még sajtóperbe is keveredtem vele vicces módon. A két ügyeletes szerkesztő Takács Viktor és Ökrös Csaba volt. Nagy átfedések voltak. Volt az ELTE Hálózati Központ. Ott dolgozott a Szalay Tamás, aki a Bodokyval benne volt a Köz-Hely Egyesületben, amivel azt akartuk elérni, hogy legyen mindenkinek ingyenes internetje. És amiben vagy benne volt, vagy csak lelki támogatást nyújtott hozzá a c3, a Sorosnak a Várban levő internetes micsodája. Akkor Bodoky révén a Naranccsal volt átfedés. Dolgozott még velünk Vágvölgyi B. András is. Rényi András esztéta csinálta a Kult rovatot elég sokáig a hőskorban.

– Ez csak annyiban volt érdekes, hogy tudták, rám lehet bízni A vagy B kiadványt. A Tech rovat után a Velvetet csináltam egy darabig, amiből egy normális női magazint próbáltam kihozni, és amiből azóta, fogalmazzunk úgy, bulvár kiadvány lett. Most pedig a Travelot, az Index utazási magazinját csinálom.

– Nekem valószínűleg más élmény volt, mint a többieknek, mert én sosem dolgoztam papírújságnál. Én döntöttem el, mikor jelenik meg valami és nem a lapzárta. Másfelől hírverseny volt és pont azért, mert mi terveztük meg a megjelenés időpontját, hajtott a dolog, hogy tényleg mi legyünk a legelsők. Talán a rádiókkal versenyeztünk. Ők elég gyorsak ehhez. A printekhez pont emiatt különös viszonyom nem volt.

– Persze, abszolút, de mondjuk úgy, egy elitebb részének. Én úgy éreztem, hogy egy független kiadvány vagyunk és ezért arról írunk, amiről szeretnénk, hogy mi választhatjuk meg a témákat. Az interneten könnyű mérni a nézettséget, és az újságírónak fontos, hogy melyik cikket hogy olvassák. Nyilván legtöbben a bulvárt, a kérdés az, mennyire akarunk bulvár irányba elmenni, vagy mennyire tartjuk magunkat a hírújságírós történethez.

– Nekem úgy jött le az egész történet, hogy mi kvázi pártatlanok vagyunk, tehát a szerkesztőségnek vannak mondjuk balos, liberálisabb elemei meg vannak, akik nem annyira azok. Minden oldalról jöttek tippek vagy infók. Lehet én idealista vagyok, de mindig úgy képzeltem, hogy politikailag függetlenek vagyunk. Vagy ha muszáj valamit mondani, akkor meg a mindenkori ellenzék. Mert kivel érdemes kritikusnak lenni, ha nem a regnáló rendszerrel szemben?

– Ez nekem teljesen kimaradt, valószínűleg semennyire nem voltam fogékony a politikára. Legyen politika rovat? Jó. Ne legyen? Az is jó. Azt tudom, hogy a Makai is a Narancstól jött és feltehetőleg oda ment vissza.

– Velem mindig kedves volt, megengedő. Nekem könnyű volt együttműködni vele. De azt is tudom, ha valamit a fejébe vett, akkor azt szerette volna, hogy úgy csináljuk meg. Elég nehéz volt rábeszélni más, alternatív megoldásokra.

– Uj Péter személyes hősöm, úgyhogy rendkívül elfogultan tudok nyilatkozni róla. Főnöknek egy kissé nehéz volt abból a szempontból, hogy nekem nagyon ritkán mondott olyat, ami ilyen feed back lett volna. Ha az ember elbaszott valamit, azt rögtön mindenki megmondta neki, de nagyon kevés volt az iránymutatás, hogy több ilyen legyen, kevesebb olyan. Hagyták, hogy csináld úgy, ahogy jónak érzed. Amiket ő maga írt vagy csinált, azok meg tökjó dolgok voltak és pusztán ezekből is lehetett tanulni. Ő egy igen szűkszavú főnök volt. Az Internetto jobb iskola volt, mint bármilyen más hivatalos képzés.

Az interjút tehát teljes terjedelmében elolvashatja itt: