Kiss Bori: a net hőskora női szemmel

Kiss Bori: a net hőskora női szemmel
Kiss Bori moon néven „tolta végig” két évtizede az internet hőskorát, főként az Internetto, majd a „korai” Index szerkesztőségében is. Moon – aki később a Velvetet kitalálta, ma pedig a Travelo-ért felel – a kezdetekről mesélt a mediatortenet.hu portálnak.

 

Ez az interjú rövidített, „vágott” változata a mediatortenet.hu portálon teljes terjedelmében megjelent korábbi anyagnak. Az interjút Bellai László és Vorák Anita készítette.

A siófoki Internet Hungary konferencián számos nagy névvel találkozhat ebből a korszakból is szeptember 27-28-án.


– Kezdjük onnan, hogy még mielőtt csatlakoztál volna az Internetto csapatához, hogyan ismerkedtél meg az internettel, meg úgy egyáltalán, hogy kerültél bele a számítógépes kultúrába?
– A Trefortba jártam gimnáziumba, ami akkor éppen Ságvári néven működött, és nagyon sokat jártunk az egyetem büféjébe, kajálni. Ott ismerkedtem meg olyan emberekkel, akik az ELTE Hálózati Központban dolgoztak. Nyári munkát kaptam ott, ez körülbelül 1995-96-ban lehetett. Az volt a feladatom, hogy tanuljam meg a HTML-t, ami teljesen újdonságnak számított, illetve készítsünk az ELTE-nek egy weboldalt. Volt még Mosaic-böngésző, meg egy Lynks nevű dolog, ami egy text-only böngésző volt. Szerettem ott dolgozni. Az Internetto úgy jött képbe, hogy a Tamás, aki már dolgozott Nyírő Andrásnak, híreket szerkesztett ott, mondta, hogy csináljuk együtt felváltva, tehát engem is bevont.

– Milyen témában?
– Főleg IT témában. Éjszaka kellett a friss amerikai híreket lefordítani, amelyek aztán hírlevelekben mentek ki. A Barczi Imi, a Blumi volt a főnökünk. Akinek volt otthon vagy az egyetemen internetje, az nem nagyon járt be, otthonról dolgozott.

– Arra emlékszel, hogy mikor találkoztál először a szerkesztőséggel, hogyan ismerkedtél meg velük?
– Homályos emlékem van arról, hogy megyünk fel a századik emeletre az Intranszmas-házban, Uj Péter irodájába. De akire biztosan emlékszem, az Angelday volt, Sasvári József, aki hátradőlve ült, fölrakta a lábát az íróasztalra. És színes volt a haja! :)
Én voltam azon kevesek egyike, akik akkor tudták, hogy kell adott dolgokat megtalálni az interneten. Nyírő írt erről a Filmvilágban, hogy van itt egy Moon nevű lány, aki megtalál sok mindent a neten.

– Honnan jött, hogy Moon néven írtál vagy dolgoztál?
– Elég véletlenszerű névválasztás volt, illetve még amikor az egyetemen dolgoztam, mindenkinek kellett valami user nevet választani. Az enyém valami dalszöveg volt, hogy Moonchild és ez rövidült Moonra. A másik nagy projekt az Intranszmas-házban, hogy mi csináltuk a magyar pavilont az Internet Világkiállításra. Ez kvázi egy virtuális pavilon volt és mindenféle érdekes tartalmak kerültek be ide. Horn Gyulát hívták meg, hogy nyissa meg a pavilont, amivel csak az volt a gond, hogy a Horn Gyulának fogalma sem volt, hogy működik egyáltalán az egér, a számítógép. Leültettük, mindenki nagyon meg volt illetődve, odatettünk elé egy egeret, és akkor ő mind a két kezét rátette és várt, hogy valami történjen. Én ültem mellette. Azt hiszem, azt mondtam neki, hogy elnézést és kicsavartam a kezéből az egeret, majd megmutattam neki, hogy mit kell megnyomni és így nyílt meg a csodás világkiállítás.

– Bekapcsolódtál-e a szerkesztőségi közösség életébe? Elvittek-e például New Yorkba? Ez egy legendás utazás volt.
– Nem tudom, hogy én nem akartam-e menni vagy volt valami más, de nem tudtam elmenni velük. Nagymamámnak van egy mikroszkopikus méretű nyaralója Zamárdiban, és ott volt egy összejövetel, még az Internettoban, az ősidőkben. Ott volt a Nyírő András, a Bodoky … nevekre már nem nagyon emlékszem. Gondolom, ez egy ilyen csapatépítés volt. Az a kép, amikor Nyírő a Balatonban áll és telefonál, az akkor készült.

– Gerényi Gábor blogja igyekezett rekonstruálni ezt az időszakot. Az ő emlékezete szerint Zamárdiban volt a magyar online tartalomszolgáltatás történetének egyik fontos eseménye: először volt szó látogatottság-mérésről, a mediános Hann Endre konkrét látogatószámokról tájékoztatta a jelenlévőket. Erre emlékszel?
– Nem. Persze rémlik, hogy ott volt, de nem emlékszem.

– Úgyis kérdezhetjük: a látogatottság, hogy hányan és kik nézik, mennyire volt akkoriban fontos kérdés számotokra?
– Én vagy nem voltam ebben benne, vagy nem volt annyira érdekes a számomra. Arra emlékszem, hogy Nyírő András kitalálta, legyen egy cyber sex rovat vagy hírlevél és csináljam én, gyűjtsek érdekesebb linkeket. Ez nyilván nem pornós tartalom volt, inkább erotikus linkek. Vicces feladatnak tekintettük. Ez része volt annak, hogy figyeljenek fel ránk.

– Voltak éles szakításhoz vezető, szakmai, emberi konfliktusok is a szerkesztőségben. Főleg Nyírő András és mások között, például Bodoky Tamással. Te hogy emlékszel ezekre a konfliktusokra?
– Uj Péter volt az, aki szakmailag képben volt. Nyírő történész, más irányból jött. Szerintem ez lehetett az oka, ha volt szakmai konfliktus, hogy másként nézi egy újságíró az újságot, mint egy nem újságíró, egy bölcsész. Volt egy törés, amikor az IDG-vel ment az összeveszés, akkor lett az Index, majd amikor az Index és az András útjai szétváltak. Ez két nagy szakítás volt. Az Internettónál kvázi egy emberként felálltunk. Azt hiszem együtt meg akartuk venni a nevet, amit végül is az IDG nem fogadott el, sőt személyes sértésnek vették. Náluk maradt a név, a szerkesztőség pedig egy emberként kilépett.

– Inventra?
– Igen. Ők adtak nekünk helyet… a részleteket nem tudom. Az Indexszel kapcsolatban egy kicsit az fájt, hogy éveken át mondták, hogy lesz majd dolgozói részvény, de nem lett belőle semmi. Ha lett volna pénzem, akkor elképzelhető, hogy vásároltam volna részesedést.

– Pedig András azt mondta, hogy amikor átkerültetek az Indexbe, akkor felbecsülték, azt hiszem 100 millió forintra és 30%-ot adtak az ott dolgozóknak.
– Nekem nem.

– Amit konfliktusként többen említettek, az az internet- vagy nyilvánosságpolitikai vitaként is leírható Matáv-affér. Bodoky szerint ő azok közé tartozott, akik radikálisan bírálták a Matáv korabeli üzletpolitikáját, Nyírőt pedig egyfajta alkalmazkodási készség jellemezte a külön alkukra, a Straub Elekkel való kiegyezésre. Amit konfliktusként többen említettek, az az internet- vagy nyilvánosságpolitikai vitaként is leírható Matáv-affér. Bodoky szerint ő azok közé tartozott, akik radikálisan bírálták a Matáv korabeli üzletpolitikáját, Nyírőt pedig egyfajta alkalmazkodási készség jellemezte a külön alkukra, a Straub Elekkel való kiegyezésre.
– Igen, Tamás mindig is szabadságharcos lélek volt. Mindenféle autoritás ellen lázadt, Nyírő ellen is. Ő most az Átlátszóban megtalálta a helyét. Mi digitális forradalmárok voltunk, akik szembeszálltak a Matávval.

– Nyírő távozására hogyan emlékszel?
– Nem voltam igazán közel ehhez az információhoz. Szerintem az történhetett, hogy egy csomó újságíró fokozatosan felőrlődött, akik nem biztos, hogy úgy akarták csinálni a dolgokat, mint ő. Nyírőnek sok ötlete volt, például, hogy legyen papír kiadvány. Nem az a tisztán internetes vonal volt sosem.

– Említetted az IT hírleveleket, amit a Barczi Imi indított el és amibe te később bekapcsolódtál, aztán ezt a cyber sex rovatvezetői tevékenységet. Milyen témákat vittél még az Internettós időszakban?
– Klasszikus újságírói meló volt IT meg Telekom vonalon. Az Indexben vagy már az Internettóban is a Tech rovatot csináltam, annak lettem a vezetője. Volt egy vicces történet, felhívott a Rókusfalvy Pál, akinek volt egy talkshow-ja, ami a Dunán volt egy hajón. Szeretett volna meghívni, igazából nem értettem miért, és akkor azt mondta nekem, hogy úgy tudja, én vagyok az első nő, aki Magyarországon internetezik. Ez egyrészt nyilván nem volt igaz, másrészt mondtam neki, hogy ez olyan, mint a „beszélő kutya”. Végül is nem ezért nem mentem el, hanem azért mert nagyon lámpalázas voltam.

– Volt-e még nő a szerkesztőségben, akit te fel tudsz idézni? Nekem Mihancsik Zsófián kívül, aki a Törzsasztalt csinálta, más ebből a korai időszakból nem jut eszembe.
– Nem igazán voltak, de nekem ez különösebben nem volt új szituáció. Megszoktam. Mondjuk a píszí világból visszagondolva, azért erősen nem píszí szerkesztőség voltunk. Szörnyű szexista viccek, amiben én kvázi fiúsítva ugyanúgy részt vettem. Szóval nem emlékszem más nőre. Az interneten az tökjó, hogy lehetsz bárki. Igazából nem számít, hogy ki vagy és hogy nézel ki, másrészt nem is lehet tudni. Annak idején tényleg bármilyen álnéven bármilyen témában lehetett írni, a fórumokban különösen. Inkább az számított, hogy ki mit gondol, mintsem az, hogy ki az illető.

– Kik voltak a meghatározó emberek a szerkesztőségben a kezdeti időkben, az Internetto meg az Index kezdetén?
– Inkább azt mondom, hogy kikre emlékszem. Nyírő András, az Uj Péter, a Sasvári Józsi. Aztán a rendszergazdánk, a Kéki Balázs, ő a technikai részét csinálta az újságnak. Aki meg a számítógépekkel foglalkozott, a Nemes Dani, Cyd néven írt az interneten és volt egy kispolszkija, amivel iszonyú sebességgel száguldozott a városban. Aztán csinált egy internetszolgáltatót, a Telnetet. Egyszer még sajtóperbe is keveredtem vele vicces módon. A két ügyeletes szerkesztő Takács Viktor és Ökrös Csaba volt. Nagy átfedések voltak. Volt az ELTE Hálózati Központ. Ott dolgozott a Szalay Tamás, aki a Bodokyval benne volt a Köz-Hely Egyesületben, amivel azt akartuk elérni, hogy legyen mindenkinek ingyenes internetje. És amiben vagy benne volt, vagy csak lelki támogatást nyújtott hozzá a c3, a Sorosnak a Várban levő internetes micsodája. Akkor Bodoky révén a Naranccsal volt átfedés. Dolgozott még velünk Vágvölgyi B. András is. Rényi András esztéta csinálta a Kult rovatot elég sokáig a hőskorban.

– Később az Index érett korszakában mennyire volt meghatározó az, hogy Te már a kezdetektől ott voltál, és kvázi az alapítástól tagja voltál ennek a csapatnak?
– Ez csak annyiban volt érdekes, hogy tudták, rám lehet bízni A vagy B kiadványt. A Tech rovat után a Velvetet csináltam egy darabig, amiből egy normális női magazint próbáltam kihozni, és amiből azóta, fogalmazzunk úgy, bulvár kiadvány lett. Most pedig a Travelot, az Index utazási magazinját csinálom.

– Ezt akartam is kérdezni: a szélesebb média közegre, a korabeli újságíró-társadalomhoz fűződő viszonyotokra hogyan emlékszel? Hogy tekintettetek a print sajtóban vagy az akkor már induló kereskedelmi tévéknél dolgozó, a hagyományos médiában dolgozó újságíró kollégákra?
– Nekem valószínűleg más élmény volt, mint a többieknek, mert én sosem dolgoztam papírújságnál. Én döntöttem el, mikor jelenik meg valami és nem a lapzárta. Másfelől hírverseny volt és pont azért, mert mi terveztük meg a megjelenés időpontját, hajtott a dolog, hogy tényleg mi legyünk a legelsők. Talán a rádiókkal versenyeztünk. Ők elég gyorsak ehhez. A printekhez pont emiatt különös viszonyom nem volt.

– A magyar sajtó részének tekintettétek magatokat?
– Persze, abszolút, de mondjuk úgy, egy elitebb részének. Én úgy éreztem, hogy egy független kiadvány vagyunk és ezért arról írunk, amiről szeretnénk, hogy mi választhatjuk meg a témákat. Az interneten könnyű mérni a nézettséget, és az újságírónak fontos, hogy melyik cikket hogy olvassák. Nyilván legtöbben a bulvárt, a kérdés az, mennyire akarunk bulvár irányba elmenni, vagy mennyire tartjuk magunkat a hírújságírós történethez.

– Említetted a függetlenséget. Ha ezt politikailag értelmezzük, ez mit jelentett? A szerkesztőség mit gondolt a politikához fűződő viszonyról, a helyes stratégiáról?
– Nekem úgy jött le az egész történet, hogy mi kvázi pártatlanok vagyunk, tehát a szerkesztőségnek vannak mondjuk balos, liberálisabb elemei meg vannak, akik nem annyira azok. Minden oldalról jöttek tippek vagy infók. Lehet én idealista vagyok, de mindig úgy képzeltem, hogy politikailag függetlenek vagyunk. Vagy ha muszáj valamit mondani, akkor meg a mindenkori ellenzék. Mert kivel érdemes kritikusnak lenni, ha nem a regnáló rendszerrel szemben?

– Volt egy kísérlet 1996-ban, ha Gerényi Gábor pontosan idézte fel, hogy legyen egy Politika rovat. Retus címmel indult, Makai József volt a szerkesztője, aki aztán viszonylag hamar, az említett konfliktusok egyikének nyomán távozott.
– Ez nekem teljesen kimaradt, valószínűleg semennyire nem voltam fogékony a politikára. Legyen politika rovat? Jó. Ne legyen? Az is jó. Azt tudom, hogy a Makai is a Narancstól jött és feltehetőleg oda ment vissza.

– Valamennyire emlékszel-e Nyírőre, arra, hogy ő milyen vezető volt?
– Velem mindig kedves volt, megengedő. Nekem könnyű volt együttműködni vele. De azt is tudom, ha valamit a fejébe vett, akkor azt szerette volna, hogy úgy csináljuk meg. Elég nehéz volt rábeszélni más, alternatív megoldásokra.

– Hozzá képest Uj Péter milyen volt? Egyáltalán milyen főnök vagy főszerkesztő volt? Erre nyilván jobban emlékszel.
– Uj Péter személyes hősöm, úgyhogy rendkívül elfogultan tudok nyilatkozni róla. Főnöknek egy kissé nehéz volt abból a szempontból, hogy nekem nagyon ritkán mondott olyat, ami ilyen feed back lett volna. Ha az ember elbaszott valamit, azt rögtön mindenki megmondta neki, de nagyon kevés volt az iránymutatás, hogy több ilyen legyen, kevesebb olyan. Hagyták, hogy csináld úgy, ahogy jónak érzed. Amiket ő maga írt vagy csinált, azok meg tökjó dolgok voltak és pusztán ezekből is lehetett tanulni. Ő egy igen szűkszavú főnök volt. Az Internetto jobb iskola volt, mint bármilyen más hivatalos képzés.

Az interjút tehát teljes terjedelmében elolvashatja itt: