„Eredeti gondolat csak őszinteségből jön!” – interjú Molnár Viola Annával

„Eredeti gondolat csak őszinteségből jön!” – interjú Molnár Viola Annával
„Ha szponzorációról van szó, tudni kell szelektálni. Hiába tök oké egy márka, ha semmi közöm ahhoz, amit képvisel. Azt mondják, van az a pénz, amennyiért korpásodik az ember haja, de ezzel nem értek egyet: a saját hitelességem a tét minden egyes fizetett együttműködésnél ” – állítja Molnár Viola Anna, aki divatblogja révén bő félév alatt alakított ki tízezres követői tábort. Üzleti érzékről, szponzorált tartalmakról beszélgettünk, de szóba került az is, hogyan lehet túljutni a trollok gonoszkodásain.

– A Facebook oldaladon szerepel egy idézet, ami arról szól, hogy másoktól idézni az eredeti gondolatok hiányára utal. Hopp, épp idéztem – teszed hozzá öniróniával. Ezt vallod: csak semmi utánzás?
– Ezt a bizonyos idézetet pár éve írtam ki. Akkor még nem blogoltam, hanem egy női magazinnál voltam szerkesztő, de egy adott pillanatban valamiért nagyon rezonáltam ezzel a gondolattal. Eddig bele sem gondoltam, de tény, hogy elég jól összefoglalja mindazt, amit a tartalomgyártásról gondolok: meggyőződésem, hogy aki képtelen önálló gondolatok megfogalmazására, annak nem szabad tartalom előállítással foglalkoznia. Az önirónia illetve a humor pedig a személyiségem – és ezáltal a kommunikációm – szerves része.

– Biztos, hogy mindig fontosabb a tartalom? Nekem inkább úgy tűnik, hogy a külcsín, az ügyes tálalás mindent visz.
– Szerintem ma már nem lehet a tartalmat és a "csomagolást" külön kezelni: a kettő együtt fontos. Pár évvel ezelőtt például egy blog még megengedhette magának azt, hogy kiforratlan képi világgal vagy kevésbé profi weboldallal legyen jelen az online térben – a mai világban szerintem ez már nincs így. Én például az első pillanattól fogva azt az élményt akartam nyújtani az olvasóimnak illetve a követőimnek, hogy amikor az oldalamon járnak, azt érezzék, felveszem a versenyt egy online magazinnal. Ezért bevallom, a csomagolásra is kiemelt figyelmet fordítok...De itt az "is" szó a hangsúlyos. Nem elég a semmit szépen becsomagolni, hiszen az olvasó nem hülye: ha kibontja a csomagot, amit elé teszel, de az valójában üres, akkor átverve érzi magát (amúgy jogosan) és a következő tartalmad már nem fogja érdekelni. Online újságíró koromban tapasztaltam, hogy az olvasók egy része valójában képmutató: noha az emberek szeretnek – hozzám hasonlóan – azon puffogni, hogy kevés az igényes tartalom, mégis sokszor tapasztaltuk, hogy ha egy mélyebb téma nem volt ügyesen csomagolva, akkor hiába volt zseniális az írás, nem pörgött olyan jól. Ebben a helyzetben rajtad áll, hogy mit teszel: duzzogsz azon, hogy önmagában a jó tartalom nem elég – vagy igyekszel jó tartalmat gyártani és szépen be is csomagolni. Egyébként azt gondolom, hogy soha nem a téma felszínes, hanem annak feldolgozási módja, színvonala. Én például főként divattal és kozmetikumokkal foglalkozom, de úgy érzem, mutatok annyit a személyiségemből, hogy ennek ellenére se tűnjek felszínesnek.

– Mennyire érdemes akkor a visszajelzésekkel, kérésekkel foglalkozni?
– Nekem még egy éves sincs a blogom, tehát új a terep. Bár az online térben szocializálódtam, a kezdeti időszakban mégis váratlanul ért a kapott üzenetek egy részének stílusa. Emiatt volt is pár nehéz hónapom...Bevallom, engem nagyon bántott a rosszindulat, és sokszor nem is értettem, mit tettem, hiszen nem csináltam semmi megosztót. Ráadásul sok esetben valódi kritika helyett csak személyeskedő megjegyzéseket kaptam.

– Hogyan léptél túl ezeken?

– Fontos a visszajelzés, nem gondolom, hogy ne lehetne kikezdeni azt, amit csinálok. De megértettem, mennyire lényeges az, hogy kitől is érkezik a kritika. Szerintem már egy üzenet stílusa eldönti, hogy érdemes-e vele foglalkozni – így a minősíthetetlen stílusban megírt, személyeskedő üzenetekkel már nem foglalkozom. Bennem végül egy nívós magazin megkeresése tette rendbe a dolgot: felkínáltak egy lehetőséget, így márciustól már szerzőként közreműködhetek a lapban.

– Gratulálok! Megkérdezted, miért figyeltek fel rád?

– Persze! Annál is inkább, mert korábban újságíróként fájó pont volt nekem, hogy úgy éreztem, hiába dolgozom lelkiismeretesen, mégsem kerülök fel a szükséges radarokra... Kiderült, hogy a blog és az aktív online jelenlétem kellett ehhez.

– Ha nem jön a magazin megkeresés, akkor hogyan másztál volna ki a trollok által ásott veremből?
– Talán arra a sok pozitív visszajelzésre gondoltam volna, ami érkezik – mert érkezik az is szép számmal. Rengeteg szeretetet és pozitív visszajelzést kapok, ami szintén meglep, de nem tagadom, nagyon jó érzés. Illetve az ad nagyon sok erőt, amikor valaki annak kapcsán keres meg, hogy elmondja, milyen szorongását vagy félelmét sikerült feloldanom valamelyik megnyilvánulásommal. Sokszor olyan írással, amiről nem is gondoltam volna, hogy valakinek erőt adhat bármihez...

– Mondanál példát?
– Volt egy posztom nemrég, ami arról szólt, mennyire örülök annak, hogy 31 évesen végre otthon merek maradni péntek este, miközben mindenki más a belvárosban bulizik. Ezt nem éreztem különösebben izgalmas dolognak, de valahogy mégis nagyon sok korombeli nő rezonált rá. Rengetegen megírták üzenetben, hogy micsoda megkönnyebbülés volt látniuk, hogy más is épp otthon van egyedül és smink nélkül lógatja a lábát – merthogy ez volt az aznap esti "programom". Azok, akik addig lúzernek érezték magukat emiatt, hirtelen rájöttek, hogy egy teljesen általános jelenségről beszélünk, és nincsenek egyedül – csak ugye az Instagramon nem ez szokott velük szembejönni...

– Azért egy ilyen nem túl rózsaszín üzenet megírása részedről önbizalmat, önazonosságot feltételez.

– Szerintem ez a korral jön. Most már nem akarok én sem tökéletes lenni – és mások felé sem szeretnék olyan képet közvetíteni, ami nem én vagyok.

– Szponzorált posztjaid is vannak, ami ilyen fiatal blog esetében elismerésre méltó. Emlékszel, hogyan jött az első?
– Semmit nem terveztem meg tudatosan. Egy pici női portálnál voltam szerkesztő két évig, és mivel szerettek az olvasók, lett egy mini követőtáborom – ezzel vágtam bele a blogolásba. Akiket addig érdekelt a mondanivalóm, azok a mai napig kíváncsiak rám, így a blogot is követik. Nem volt stratégiám: voltam annyira naiv, hogy azt gondoltam, ha kitartóan teszem a dolgomat, akkor majd magától beindul az egész még akkor is, ha sok dolog még ismeretlen a számomra. Ez végül beigazolódott – csak sokkal hamarabb, mint ahogy arra fel voltam készülve. Meglepően hamar felfigyeltek rám a márkák, és pár hónappal az indulásom után néhányan már médiajánlatért kopogtatattak nálam. Nagyon örültem neki, de azért volt pár álmatlan éjszakám, mert akkor hirtelen azt sem tudtam, hogy néz ki egy blogger médiaajánlata.

– Mégis, hogyan találja ki valaki ilyenkor az árazást? Kihez lehet fordulni, neked ki segített?
– Én abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy mivel több éves munkatapasztalat van a hátam mögött, mára már egy elég komoly kapcsolati tőkével rendelkezem, így nem volt nehéz megtalálnom azt az embert a környezetemben, aki influencer marketinggel foglalkozik és válaszolni tud a kérdéseimre. Nekem tehát volt segítségem az árazásban – de ha nem lett volna, abból indultam volna ki, hogy egy adott tartalom előállítása mennyi munkát igényel a részemről. Azt gondolom, az oldalam képvisel egy adott színvonalat, amit, mint felületet nem vagyok hajlandó egy bizonyos ár alatt rendelkezésre bocsátani. Igyekszem tudatosan menedzselni ezt a dolgot. Nekem (még) nem ez a fő bevételi forrásom: mivel freelancerként szövegírói és social media manageri munkákat vállalok, megtehetem, hogy nemet mondok az olyan együttműködési lehetőségekre, amiket nem érzek korrektnek.

– Az ár mellett mi kritérium még? Mikor mondasz nemet?
– Szempont az, hogy egy adott márka mit képvisel: van-e egyáltalán közös keresztmetszetem vele. Ha szponzorációról van szó, tudni kell szelektálni. Hiába tök oké egy márka, ha semmi közöm ahhoz, amit képvisel. Azt mondják, van az a pénzt, amennyiért korpásodik az ember haja, de ezzel nem értek egyet: a saját hitelességem a tét minden egyes fizetett együttműködésnél. Nekem még kevés fizetett együttműködésem volt – de ebben az is közrejátszott, hogy lényegesen több megkeresésre mondtam nemet, mint igent.

– Influenszernek tartod magad?
– Itthon szerintem sokan fordítva ülnek a lovon: az, hogy influencer vagy-e, nem elhatározás kérdése, hanem azon múlik, hogy az online közösség azzá tesz-e téged. Persze az ember sok mindent tehet tudatosan annak érdekében, hogy minél többen rátaláljanak, de úgy gondolom, hogy a közönség választ – és emel fel valakit. Ezért szerintem az, hogy én influencernek tartom-e magam, igazából nem fontos: inkább az a kérdés, hogy létezik-e egy olyan közeg, ami kíváncsi a mondanivalómra és ad a véleményemre. Jobban szeretem magamat tartalomgyártónak nevezni, bár tény, hogy van 10 ezer ember, aki követésre érdemesnek tart. Ha ez a kis követőtábor elég ahhoz, hogy valakit influencernek nevezzünk, akkor igen, az vagyok – hiszen akkor rám is érvényes a definíció, de nekem sosem volt kifejezett célom, hogy "influencerré váljak", sőt, kicsit ódzkodok ettől a kifejezéstől, mert itthon van némi pejoratív íze ennek a címkének. Pedig az a helyzet, hogy az online térben bőven akadnak izgalmas, valóban követésre méltó arcok is produktummal a hátuk mögött.

– Az influenszerség mindenesetre felelősséggel jár. Te időről időre posztolsz – hogy is mondjam – társadalmilag hasznos információkat, itt volt például nemrég a mellrákszűrés témája. Ez honnan jött?
– Nem volt kifejezett célom, hogy fontos társadalmi ügyekkel is jelen legyek a blogon, de családi érintettség okán ez a téma különösen fontos nekem, és izgalmas tartalmi kihívásnak tartottam, hogy rájöjjek, hogyan tudnám a mellrákszűrés fontosságára úgy felhívni a figyelmet, hogy az üzenet valóban át is menjen. Arra gondoltam, hogy ha már van egy felületem, amit olyan korombeli nők látogatnak, akik valóban kíváncsiak a mondanivalómra, akkor én szeretném nekik elmondani azt is, hogy járjanak szűrésre. Ezt viszont ennél a tőmondatnál nyilván izgalmasabban kellett megtennem...Hatásvadásznak tűnhet egy "30 dolog, amit 30 éves koromra megtanultam a női mellről" című bejegyzés, de pont ez volt a lényege: egy hatásvadász címmel elértem, hogy az emberek lekattintsanak egy olyan tartalmat, ami értéket képvisel. Azt pedig, hogy ez az írás igenis értéket képviselt, azért merem kijelenteni, mert a bejegyzést nemcsak 15 ezren olvasták, hanem rengetegen meg is osztották – pedig ma már nehéz olyat írni, amit megosztásra érdemesnek tartanak az emberek. Ez egy blogbejegyzés volt, de Insta sztorikban is sokszor szerepelek smink nélkül, mert fontosnak érzem, hogy ne csak a szalonképes oldalamat mutassam meg, hanem azt is, amikor vállalhatatlanul nézek ki. Mert ez teljesen normális...Ahogy nemcsak a sikereimről sztorizok, hanem a kudarcaimról is. Arról is posztoltam már, amikor sírtam. Akkor nem írtam le a dolog okát, de ez is elég volt ahhoz, hogy többen levelet írjanak nekem arról, mennyire üdítő volt ilyet látniuk az online térben. Amikor blogolni kezdtem, fogalmam sem volt, mitől lehetnék egyedi, de mostanra talán ez lett az erősségem: igyekszem mindent szépen csomagolni, de közben elrejteni benne azt az őszinteséget és életszerűséget, ami nekem olvasóként jólesne.

– Az őszinteség lenne a védjegyed?
– Úgy is mondhatnám, hogy a unique selling pointom. Nagyon Coelho-s gondolat lesz, amit mondok, de a boldog élethez vezető első lépés szerintem az önmagunkkal és a másokkal szembeni őszinteség. Ezen én magam is sokat dolgoztam és dolgozom. Ami őszintétlen, az számomra iszonyúan közhelyes. Eredeti gondolat csak az őszinteségből jön.

Névjegy - Molnár Viola Anna

szabadúszó tartalomgyártó, copywriter, közösségi média szakértő

- A Budapesti Corvinus Egyetem Kommunikáció és médiatudomány szakán valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem Televíziós műsorkészítő végzett

- Elvégezte a Mito szövegíró képzését, az Introt

- Több évig dolgozott tévés szerkesztőként, majd a vous.hu online magazin szerkesztőjeként és a Marquard Media videós stratégájaként dolgozott

- Jelenleg szabadúszóként vállal megbízásokat

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Kovács Ágnes Lilla

 

Kovács Ágnes Lilla közgazdász diplomáját a Budapesti Corvinus Egyetemen szerezte, ösztöndíjasként emellett tanult a montreáli HEC-n ...