– A sztárságomat azért erősen vitatnám, maximum egy szubkultúrában vagyok ismert, és ez nekem jó is így. Biztos a szerencse is belejátszik, bár amikor kezdtem, már sokan a blogolás halálát vizionálták rég. Igyekeztem mindig egyedi kontentet készíteni, és beleadni az egyéniségemet, szerencsére volt erre kereslet. Na meg a nagyon kedves barátom, Mautner Zsófi kiváló nieche marketet talált nekem, hiszen az ő ötlete volt, hogy a Világevő név alatt egy blogon írjam meg, ha már ennyit utazgatok főleg kóstolási szándékkal.

– Nem próbáltam másmilyennel, így nincs összehasonlítási alapom... De azt hiszem egyértelműen igen, szerencsére mindig megőrzöm a higgadtságomat és az áttekintést. Ez mondjuk elég jól jön a munkám során, például idegen környezetben, idegen nyelven – amiből távolról sem vagyok perfekt, sőt – ilyenkor a sokezer ember előtti műsorvezetés, hm, mondjuk, hogy nagy kihívás... Tárgyalnom szerencsére keveset kell, nem is lenne könnyű, mert keveset vagyok otthon, ezt a gondot is nagyszerűen leveszi a vállamról a TMC Consulting, akik idéntől szervezik a fellépéseimet, megjelenéseimet. Ahol viszont elengedhetetlen a nyugalom, a Bocuse d'Oron, ott sikerült végül mégis szinte transzba esni.

– Engem az élmények, a sztori érdekel, nem étteremkritikákat írok, így eleve csak különlegesen jó helyek kerülnek be, kivéve, ha esetleg valamilyen személyes vagy érdekes története van. Nálam nincs beleszólás, sajtórendezvényekre sem járok már szinte egyáltalán, mert úgysem tudnék/akarnék mit írni.

– Nagyon várom, amikor végre a koppenhágai Noma, a tokiói Sushi Saito vagy a valmelyik párizsi 3 Michelin-csillagos végre pénzt kínál, hogy kedvező színben tüntessem fel a Világevő blogon! De viccet félretéve: a hazai sajtót elnézve nem csak ezen a területen vannak újságírói etikai kérdések, gondolom ennek is köszönhető a blogoszféra sikeressége. Amivel párhuzamosan nyilván ott is etikai problémák merülhetnek fel.

– A hitelességem forog kockán, ha nem a valóságot írom, így azt nem torzíthatom el, hiszen a saját brandem, nevem áll mögötte, ha tönkreteszem, akkor hiába dolgoztam ingyen 6 és fél évig, hogy felépítsem. Így minden leírt mondatomért vállalom a felelősséget. A piaci szereplők nyilván minden iparágban próbálják befolyásolni a róluk írókat, az adott szerző viszont hamar és egyértelműen tudja kijelölni a határokat. Nekem a hitelességem a valutám. Ezt a kérdést, ha tágabban értelmezzük, nem tudom, hogy lehet megoldani, arra tudom csak biztatni az olvasókat, hogy válasszanak okosan, jegyezzék meg a megbízható szerzőket, ahogy az ember megkeresi a megbízható fogorvosát vagy éppen hentesét, zöldségesét is, és becsüljék meg.

– Mivel figyelek mindenféle gasztronómiai eseményt, saját szorgalomból kimentem még sok-sok éve az egyik európai döntőre, Genfbe. Aztán elkezdtem járni a lyoni világdöntőkre, és egyre jobban megtetszett a dolog, ahogy egyre közelebb kerültem a tűzhöz. De arra nem gondoltam volna, hogy nézőből egyszer csak műsorvezetővé válok, óriási öröm volt. Ez a felkérés a gasztronómia területén a legkomolyabb megtiszteltetés és kihívás, nem volt kérdés, hogy igent mondok-e, annak ellenére sem, hogy soha életemben nem csináltam még ehhez mérhetőt. És a történetnek még nincs vége...

– A magyar sikerek nyilván nélkülem is ugyanúgy megtörténtek volna, ehhez a magyar Bocuse d'Or csapat elkötelezettsége és hihetetlen küzdelme kellett. Talán egy kis morzsácskányit tehettem hozzá azzal, hogy műsorvezetői oldalról is láthatta a zsűri, a közönség, hogy a magyaroknak van itt keresnivalója. De amit és ahogy főztek, az hozta meg nekik a sikert, nem más.

– Biztos sok ember tudomást szerzett rólam ennek kapcsán, hiszen hirtelen országos lett az érdeklődés a téma iránt. Nem nagyon van mérőszámom a népszerűség mérésére, így maximum interjúkban tudom számolni. Igaz, ott azért elég komoly ugrás volt. És persze eseményekre való műsorvezetői felkérésekben, aminek nagyon örülök, mert magán a blogon nem igazán lehet pénzt keresni, így például ez egy kiváló mód erre.

– Nem vagyok egy nagy statisztika-nézegető, szeretek spontán módon dolgozni, így nincs előre betervezett kommunikációs stratégiám sem. Nem is lehetne, állandóan jön valami izgalom, ami mindent felborítana. De mondjuk a Facebookos követők száma elég hasznos visszajelzés, hiszen esetemben az kizárólag organikusan nő. Viszont annál is sokkal fontosabb, hogy rengeteg levelet kapok, hogy egy olvasóm épp utazni készül, ajánljak éttermeket. Örömmel meg is teszem, és örülök, ha van utána visszajelzés is.

– Ezt nehezen tudom megítélni, mert amikor kezdtem 2010. őszén, már dübörgött a közösségi média. A kezdetektől tudatosan használom, és szerintem – persze okosan és korrekten használva – óriási lehetőség van benne. Nem véletlen, hogy nem is bízom senki másra a posztolgatásom vagy a válaszokat, mert szerintem kulcsfontosságú, hogy milyen a hangnem, ott vagyok-e mögötte személyesen.

– Más ágazatokra nem nagyon van rálátásom, de itt kulcskérdés a hitelesség, hiszen a képek alapján nem lehet egyértelműen eldönteni egy étel belső értékeit. Ez mondjuk divatnál, kozmetikumoknál sokkal egyszerűbb, el tudja mindenki dönteni, hogy tetszik-e az adott fazon, szín, azaz a közvetítő szerepe kisebb. Gasztronómiában viszont óriási, azaz a felelősség is óriási. És ez jó is.

– Elég sokat járok a világban, úgy látom, hogy még mindig csak a jól megérdemelt helye felé tart a téma. Az étkezés, főzés, étterembejárás egyre népszerűbb, egyre több a tudatos fogyasztó, de még bőven van hova fejlődnünk, hiszen csak a nagyon tudatos közönség tudja a jó helyeket életben tartani, és a közepeseket és rosszakat pedig változtatásra kényszeríteni. Így egy kis enyhe népnevelői szerepet is örömmel vállalok ennek érdekében.

– Nagyon jó tapasztalataim voltak éttermekkel, egy-egy jó ügy mögé általában még csak nem is kommunikációs okokból, inkább csak valódi segítő szándékból álltak oda rendszeresen, amit ezúton is köszönök, mindig élen járt ebben például a Costes, hatalmas összegeket sikerült mozgósítanunk együtt jótékony célokra.

– Nekem az a specialitásom, hogy eljutok egy csomó helyre, ahova más esetleg nem, vagy épp nem tudja eldönteni, hogy érdemes lenne-e egyáltalán megpróbálnia. Ilyen szempontból is érdekesek ezek a beszámolók szerintem. Meg szerencsére van rengeteg pozitív visszajelzés is, mert pusztán dicsekvésre nem fordítanék ennyi energiát azért :) A trollok kicsit cserbenhagytak, ha láttam a valódi érdeklődés szikráját akár, akkor igyekeztem mindig érdemben válaszolni, és ebből jött ki néhány jó történet. Mondjuk így „trollszelidítés”, amikor elkezdődött egy értelmes párbeszéd végül. Amúgy most épp Mexikóban például az egyes városok között éjszakai buszokkal szoktam közlekedni, a rekord egy 14 és fél órás út volt... Na, ott nem kaptam szent jakabos panna cottát! És nagyon olcsó szálláshelyeken alszom, akár hálóteremben is, hogy minden egyes pesót gasztro-élményekre költhessek.

– A Világevő blog tulajdonosa és szerzője, a Bocuse D'Or versenyek magyar fordulóinak műsorvezetője.

– A gasztronómiai kalandjait feldolgozó Világevő blogot 2010. októberben indította, egy bejrúti gasztrotúra kapcsán.

– Blogját azóta sok százezren látogatták, és a Goldenblogon kategóriagyőztes lett.

– Kisgyerekkorától a gasztronómiai felfedezéseknek él, de csak az utóbbi években kristályosodott ki, hogy hivatásként is ezzel akar foglalkozni.

– Szinte indulásától tagja volt a Radiocafé csapatának szerkesztőként és műsorvezetőként.

– Különböző magazinokban 10 éve publikál. Azóta még tudatosabban képezi magát, járja a világ legjobb éttermeit vagy akár az autentikus ázsiai utcai kifőzdéket egyforma lelkesedéssel - a lényeg a tanulás.

– Könyvet ír, szakmai előadásokat tart, eseményeket szervez, persze újabb gasztrotúrák szervezése közben.

– Tavaly szeptemberben bejutott a nagyon magas presztízsű lyoni Paul Bocuse Intézetbe, ahol egy 3 hetes intenzív főzőkurzuson vett részt – az egész világból összesen évente 10 embert vesznek fel erre a tanfolyamra.

– Sokat foglalkozik Magyarország, mint gasztronómiai célpont népszerűsítésével, külföldi véleményvezér és újságíró kapcsolatait felhasználva e célból.

– A világ legjobb éttermeit összesítő World’s 50 Best zsűritagja.

– Évente minimum egy maratont lefut.

Jókuti András - Világevő blog