Az exkluzív médiahírekre nem csak a szakma kíváncsi!

Az exkluzív médiahírekre nem csak a szakma kíváncsi!
Január 8-án indult a Media1, a médiavilág hírportálja. Nem csak tematikájában újszerű az oldal, hanem mert egy olyan, a szakma számára is fontos portálról van szó, mely többek között a támogatók adományaiból tervezi fenntartani magát. Szalay Dániel alapítóval nem csak a szakmai híroldalak működési modelljeiről beszélgettünk, hanem hogy miért érdekelheti a média szakma történései széles tömegeket is.

- Mennyire alakult át az újságírók szerepe, nem kell kicsit influencerré, menedzserré is válnia annak, aki sikeres szeretne lenni?
- Manapság elengedhetetlen a közösségi média ahhoz, hogy kövessék és olvassák a híreket az emberek – ezért törekedni kell a minél több követőre. Sőt önmagában nem elég kiposztolni a cikkeket, követni kell a reakciókat és a kommenteket, kicsit szolgáltatóvá kell válni. Ha például többen is azt kérdezik tőlem, hogy mikor lesz elérhető az adott rádió valamelyik városban, akkor megpróbálok ennek is utánajárni, hiszen ez érdekelheti a kérdezőket. A személyes Twitteremen hosszú ideje stabilan 35 ezer követőm van, és a kommentek és a retweetek alapján úgy néz ki, hogy többségében nem robotok, hanem valós emberek, tőlük nagyon sok fontos visszajelzés érkezik hozzám. Külföldről is szoktam megkereséseket kapni, kikérik a véleményemet média ügyekben. A személyes márkát tehát fejleszteni kell – de meg kell találni az egyensúlyt, hogy ez ne menjen a munka rovására. Azt is látni kell, hogy ez az újságíró munkáját is segítheti, mert sokszor ismeretlenek is érdekes információkat osztanak meg, nagyon jó ötleteket vetnek fel, amivel érdemes foglalkozni.

- Miért vágtál bele a saját híroldal elindításába?
- Az a több mint két évtized, amennyit mostanra a magyar médiaszektorban (azon belül változatos területeken) eltölthettem, mutatja, mennyire szeretem a munkámat. A legtöbben abból az időszakból ismernek, amikor 2015-től 2018 júliusáig a 24.hu média rovatát szerkesztettem. Már amikor úgy határoztam, hogy távozom, elkezdtem előkészíteni azt, hogy ezt a tematikát valahol máshol tovább vihessem, hiszen láttam, hogy korábban milyen sokszor vették át más portálok a média rovatban publikált híreket. Egy mindössze pár napos pihenő után már kezdtem is előkészíteni, hogy legyen majd egy fix hely, ahol ezek az információk ezután megjelenhetnek. Addig pedig alkalmi megrendeléseknek eleget téve írtam különböző szerkesztőségeknek média, gazdaság és technológia témákban, illetve eközben még néhány szakmai rendezvényen műsorvezetést is vállaltam, valamint egy webshop előkészítési folyamataiban vettem részt. Hiába értesültem azonban néhány fontos információról, például a Music FM és a Sláger FM frekvenciájával kapcsolatos döntésről elsőként, és osztottam meg ezeket a saját híreimet a Facebookon keresztül, amit azután néhány médium átvett, sőt nyilatkoztam is róla, ennek azért megvoltak a technikai és egyéb korlátai. Úgy éreztem – és a hozzám befutott visszajelzések is azt mutatták –, hogy van egy fajta felelősségem is, hogy ezt a tematikát valakinek vinnie kell tovább, mert különben sok minden nem jelenne meg. Egyszerűbb lett volna persze klasszikus munkahelyet keresni, hisz az újságírás eleve nem egy könnyű terület manapság Magyarországon, médiáról író médiásként pedig még kevésbé az, más területeken pedig elég nagy a munkaerőhiány, de úgy döntöttem, belevágok, hogy némi hirdetésből és olvasóktól érkező támogatásra alapozva, valamint a megtakarításaim egy részét is rászánva egy saját oldalt indítok, annak érdekében, hogy a terület ne maradjon lefedetlenül. Ez lett aztán a Media1.

- Mik az eddigi tapasztalataid?

- Szerencsére már az első néhány napban, sőt rögtön az első órákban nagyon sok támogatás érkezett. Úgy lett máris szemmel látható látogatottsága az oldalnak, hogy marketingre nem is költöttünk. Szerencsére néhány jelentősebb hírkeresőbe is sikerült bekerülni viszonylag gyorsan, részben ennek, részben a sajtó nagy érdeklődésének is köszönhető, hogy már az első napokban napi 5-6 ezer egyedi látogatóval büszkélkedhettünk. Bár elképzelhető, hogy a kezdeti érdeklődés után lesz majd némi visszaesés, hosszútávon, jó tartalom mellett, úgy gondolom, ez a látogatottság biztosan tartható, sőt akár a többszörösére is nőhet – pláne, ha a stáb mérete növelhető lesz. Épp beszélgetésünk idején küldtük csak ki az első hírlevelet, és még számos más lépés hátra van, amelyek segíthetnek a híreink terjesztésében. Néhány médiavállalat is jelezte már, hogy szeretnének együttműködni valamilyen formában, illetve az oldal indulása utáni 40. percben megérkezett az első olvasói online befizetés a PayPal-unkra, ráadásul az illető magánszemély rendszeres befizetést vállalt. Ezúton is nagyon köszönöm neki a megelőlegezett bizalmát. Ez morálisan, lelkileg is nagyon fontos, azt jelzi, hogy sokak számára fontos lehet a Media1 által képviselt szellemiség, és hajlandók lehetnek tenni is érte. Maradjon is így!

- Volt már itthon más kezdeményezés is közösségi finanszírozásból fenntartott újságra, a Politis azonban nem tudott elindulni, a Media1 miért lehet sikeres?

- A Politis esetét elég részletesen és közelről láttam, annak idején több oldalas interjút is készítettem a témáról Dudás Gergellyel, az ötletgazdával. Már ott különbözik egyébként a Media1 a Politistól, hogy ez egy kész, működő hírszolgáltatás folyamatosan megjelenő új tartalmakkal, míg a Politis úgy várta a befizetéseket, hogy még nem volt tényleges tartalom. Egyébként hónapokon át gondolkodtam a megfelelő üzleti modell kitalálásán és az előkészítésen. Az olvasók hozzájárulásai a működés költségeihez mindenképp fontos, sőt valószínűleg a legfontosabb bevételi láb lesz, de emellett elengedhetetlen, hogy némi hirdetés is legyen az oldalon, mert a két bevételi láb együtt teszi függetlenné és ezáltal életképessé az oldalt. Emellett később – de ez akár csak hónapok múlva - további bevételi lábak bevezetése sem kizárt. Ahogy sikerült egészen az élesítésig titokban tartani az oldal indulását, úgy remélem, hogy ezek az elképzelések sem fognak idő előtt kiszivárogni.

- Kinek szól a Media1?
- A Media1, talán már most is látszik ebből valami, egyszerre b2c és b2b is, vagyis igyekszik a nagyközönség és a szakma számára is érdekes tartalmakat közzétenni. Szerintem a médiával kapcsolatos szakmai híreket is lehet úgy tálalni, hogy a szakmán kívülieknek is érdekes legyen, főleg ha meghúzzuk a határokat és megválogatjuk a híreket relevancia szerint. A Klubrádióban volt körülbelül tíz évvel ezelőtt egy műsorom Mobil címmel, és ennél is az volt a kihívás, hogy szakmailag is friss és pontos legyen, mégis szinte mindenkinek hallgatható. Sokszor egyébként nagyon meglepő, hogy milyen szakmai anyagok is mennyire fel tudják kelteni a tömegek érdeklődését, ezért is jó, ha megvan az átjárás.

- Az online olvasók sokszor néhány nagyobb hírportált olvasnak csak, a közösségi médiában is egyre nehezebb organikus tartalmakkal olvasókat elérni. A Media1 hogyan próbál új olvasókat szerezni?
- Nem hiszek a fizetett közösségi média és online hirdetésekre alapozott olvasóbázis növelésben, de erre nincs is büdzsé. Az oldal ismertségét sokkal inkább az fogja megalapozni, hogy olyan információkat közlünk, amit azután más újságok is átvesznek, linkelve, hivatkozva. Szerencsére az indulás óta máris több ilyen előfordult.

- Kattintanak az olvasók ezekre?
- Nem okvetlenül, de nem is ez a fontos, hanem hogy megismerik a Media1 nevét. Másrészt a linkelésnek nem is az átkattintás a legfontosabb előnye, egyszerűen ez segíti az oldalakat, hogy a Google találati listában jó helyen szerepeljenek. A hírt átvevő médiumok pedig plusz tartalomhoz jutnak, illetve nem maradnak le azokról a hírekről, amelyek nálunk megjelentek.

- Mivel lehet sokak érdeklődését felkelteni?
- Már az első napokban sikerült ilyen témákat találni: a rádiók például nagyon érdeklik az embereket! A Rock FM helyét átvevő Sláger FM-ről szóló hírt is több meghatározó médium átvette, látszik, hogy ez fontos kérdés az embereknek, és mi ebben igyekszünk elsők között hozni az információkat.

- Mi a helyzet a média cégekkel, mennyire vannak nekik saját belső médiáik? Nem lehet, hogy ezek hiányában van igény a szakmai hírportálra?

- Körülbelül 8 éven át írtam és szerkesztettem a Sanoma Media Budapest rendszeresen megjelenő belső hírlevelét, ami a mérések alapján is nagyon olvasott volt. A takarékosság jegyében ezt és a céges blogot akkor szüntették meg, amikor a Sanoma eldöntötte, eladja a magyarországi leányvállalatát. Egyébként nem egyszer előfordult velem az elmúlt időszakban, hogy egy médiavállalat munkatársai, akár még vezetői is a közvetítésemmel tudták meg a vállalatukkal kapcsolatos híreket elsőként. Amikor két kereskedelmi rádió vezetője a hír megírását megelőző telefonhívásomból értesül először arról, hogy a Médiatanács épp elvenni készül a frekvenciáját, az egyszerre drámai, másrészt viszont jól mutatja ennek a tevékenységnek a jelentőségét. Ezenkívül a tapasztalat az, hogy a cégvezetőkkel készített interjúk sokszor még a saját közvetlen kollégáiknak is kifejezetten érdekesek.

- Az iparági ismeretek, a tapasztalat mire hasznosítható még?
- Ahogy külföldön is kezdik látni, mekkora itthon a baj média fronton, tapasztalatom szerint egyre nő a nemzetközi érdeklődés a magyar médiavilág fontosabb fejleményei iránt. Elismert nemzetközi médiumoktól keresnek meg, hogy számoljak be az itt látottakról, segítsem őket információkkal, háttérbeszélgetésekkel. Egyébként a későbbiekben akár folyamatosabbá is válhat a kapcsolat ezekkel a médiumokkal, hiszen nekik is jó, hogy első kézből hatnak információkat a magyar médiáról, és nyilván a Media1 támogatóinak is visszajelzés egy-egy külföldi hivatkozás. Egyre több olyan közép-európai hálózat is van, mint amilyen például N-ost, ami a régió szerkesztőségei közötti együttműködéseket, a hírek átvételét segíti. Később, ha túl leszünk az indulás miatti sűrű időszakon, lehet, hogy velük is kialakítunk valamiféle együttműködést.

- Több kisebb újság is kvázi rovatként jelenik meg nagy internetes portálok alatt, hasonló megoldásban nem gondolkodtál? Milyen témák kellenek ehhez?

- De, ez egy jó megoldás lehet, már folyamatban vannak megbeszélések ezzel kapcsolatban. A nagyobb portálok így érdekes cikkeket kapnak, a kisebbek pedig ismertséget és látogatottságot. Média területen biztosan vannak olyan témák, amikben tudok sokakat érdeklő témákat találni. Az elmúlt időszakban is rendszeresen időztem a médiahatóságnál különböző rádiós pályázatok ügyében, ahol több ügyet figyelemmel kísérek. Tényfeltáró, oknyomozó cikkek a média világából nagyon is alkalmasak lehetnek ilyen együttműködésre.

- A Media1 mellett másra is marad időd?

- Az elmúlt hónapokban több más lappal is kialakult, illetve folytatódott együttműködés külsősként: ha az időmbe belefér és lesz rá igény is, szívesen írok nekik ezután is, például technológiai, üzleti és más témákról. A cégem, a Vipcast Media egyébként a podcastom, a vipcast.hu nevét viseli. Ezt 2009-ben indítottam, és a folyamatossága – ha voltak is esetleg pár hetes vagy akár hónapos kimaradások – de mindvégig megmaradt annak ellenére, hogy más munkáim mellett ez inkább csak „love projekt” volt. Az Egyesült Államokban a podcastok egy része már kezdi megtalálni a pénzügyi fenntarthatóságát is. Itthon még nehézkesebb a terület, de ha a Media1-nél beálltak a folyamatok, idővel ezt a felületet is meg szeretném újítani. De már a megújítás előtt is várható, hogy lesznek médiás podcast interjúk is, vagyis a két projekt, a Media1 és a Vipcast podcast jól kiegészítheti egymást.

- Miért kötődsz az újságíráshoz?

- A 90-es években kezdtem, tényleg legalulról. Hatodikos koromban kezdtem: iskolarádiót alapítottam és a családomról szóló lapot készítettem és a kerületi diákújságba írogattam. Nagyon tetszett, hogy visszajelzéseket kapok, olvassák amit írok, leírva láttam a nevem. Gimnáziumban indult kicsit komolyabban is az újságkészítés: az Internet Kalauz nevű országos havi magazinban az akkor induló internetről, a weboldalakról írtunk. Én már fiatalon elkezdtem autodidakta módon a programozást is, emiatt úgy nézett ki, hogy informatikával fogok foglalkozni, de miután a középiskolában a Népszabadság junior nyári akadémiáján részt vettem, és a kurzus vége után Rab László és Kelen Károly felajánlották, hogy írhatok a lapba, gyakorlatilag beszippantott a média világa. Egy jó darabig egyébként főleg az informatika volt a fő témám, később ez bővült a médiapiaci érdeklődéssel.

NÉVJEGY Szalay Dániel

2006-ban kommunikáció-újságíró szakon diplomázott a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán (a mai Metropolitan Egyetem elődjénél), majd később ugyanitt kereskedelem és marketing szakon abszolutóriumot szerzett. Gimnáziumi és felsőfokú tanulmányai alatt az Internet Kalauz, Prim Online és a Népszabadság számára írt cikkeket, több éven át dolgozott a magyarországi Computerworld főszerkesztő-helyetteseként illetve vezető szerkesztőjeként. 2005-től a Sanoma Media Budapest munkatársa, a Figyelő külsős munkatársa, szakmai lapok főszerkesztője (Energia Magazin, Energia Trend Magazin, Samsung Business Lounge, Vodafone Szelektor). Tévé- és rádióműsorokat készített a Klubrádiónak, az RTL Klubnak, az MTV-nek, a Petőfi és a Kossuth Rádiónak. Podcastjait a vipcast.hu oldalon teszi közzé. 2015 és 2018 között a 24.hu média rovatának szerkesztője volt.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Bucsky Péter

Bucsky Péter


Címkék: média, Sajtó