Automatizálódó e-kereskedelem – interjú Várkonyi Balázzsal

Automatizálódó e-kereskedelem – interjú Várkonyi Balázzsal
Üzleteinkben hamarosan automata pénztárral gyorsítjuk az áruátvételt, illetve az üzleten belül is elérhetővé teszünk majd hasznos online szolgáltatásokat – mondja Várkonyi Balázs, az Extreme Digital ügyvezető igazgatója.

Várkonyi Balázsal az Internet Hungary konferencián is találkozhatnak, szeptember 27-én 11.50-től a Lila Teremben. Ott fórumbeszélgetésen vesz részt. Ennek címe, témája: Az árazás szerepe a vevőmotivációban. Mikor lehet drágábban és mikor kell olcsóbban árazni? A célcsoport és az árak összehangolása.

– Milyen az e-kereskedelem helyzete Magyarországon és a régióban?
– Nem panaszkodhatunk, tavaly a tíz legnagyobb hazai e-kereskedő összesen 92 milliárd forintos forgalmat bonyolított le, és a GKI Digital elemzései szerint újból az Extreme Digital bizonyult a legnagyobb hazai online áruháznak. Tavaly az elektronikus kiskereskedelmi piac 16 százalékkal bővült Magyarországon, míg az Extreme Digital forgalma 60 százalékkal nőtt. Magyarországon kívül további öt szomszédos országban vagyunk jelen, kedvezőtlen adatok egyikből sem érkeztek. A hagyományos online slágertermékek, mint például a műszaki cikkek, háztartási nagygépek mellett egyre többen rendelnek olyan árukat is, melyeknél az ingyenes házhoz szállítás különösen vonzó opció: a 20 kg-os kutyaeledeleket vagy a nagy pelenkacsomagokat kényelmesebb házhoz rendelni, mint a boltban felpakolni a bevásárlókocsira.

– Kitart a növekedés, vagy "lefittyed a grafikon"?
– Az idei éven is legalább 15-20 százalékos bővülést jósolok a magyar online kereskedelemnek, szerintem rejlik még benne tartalék. Nem véletlen, hogy folyamatosan bővítjük termékkínálatunkat: az a célunk, hogy 2018-ig másfél millió különböző termék legyen elérhető az Edigital.hu-n. Azt tapasztaljuk, hogy a magyar vásárlók egyre fogékonyabbak az online vásárlásra, és egyre tudatosabban is választják ki a kereskedőket, ami hozzájárul a piac tisztulásához is. A GKI Digital legfrissebb elemzése is azt mutatta, hogy a tíz legnagyobb e-kereskedés a teljes hazai online kiskereskedelmi forgalom 34 százalékát adja. Az online kereskedelem további bővüléséhez hozzájárul az is, hogy már egyre kényelmesebben meg lehet rendelni a kívánt terméket. Az okos készülékekre fejlesztett applikációk elnyerték a vásárlók tetszését, az Extreme Digitalnál a rendelések 13,5 százaléka már okos mobilokról érkezik.

– Milyen szinergiákat sikerült kihasználni eddig az új tulajdonos, a Steinhoff International Holdings révén?
– Az idén nagyon aktívak voltunk: teljesen megújítottuk a webáruházat kiszolgáló rendszerünket, bővítettük a szerverkapacitásunkat, valamint az ügyfélszolgálat és a logisztikai hátterünk kapacitásait is. Emellett dolgozunk azon, hogy új termékkategóriákat vezessünk be, és az ügyfelek még nagyobb választékból válogathassanak, és egy helyen tudjanak beszerezni mindent, amire szükségük van.

– Milyen logisztikai kihívásokkal kell szembenézni?
– Már most folynak az idei karácsonyi akciók előkészületei, és jól látszik, hogy 2016-ban a legnagyobb kihívás a kellő háttérszemélyzet biztosítása lesz. Tavaly háromszor annyi munkatárssal készültünk az ünnepekre, mint amennyi egy átlagos hétköznap dolgozik nálunk, és idén is legalább ekkora bővítéssel számolunk. Szükség is van a plusz munkaerőre, mivel a karácsonyi vásárlási szezonban közel négyszeresére emelkedik az internetes rendelések száma. Ilyenkor a nagy központi raktárunkban is a szokásos termékmennyiség dupláját, mintegy 160 ezer darab árucikket kell tárolni. Raktárkapacitásunkat is bővítjük, hogy a rendeléseket zökkenőmentesen, és akár négy órán belül teljesíthessük.

– Hogyan segíti a csomagautomata piac az online kereskedelem fejlődését?
– A vásárlóink nagy többsége még személyesen veszi át a termékeket, vagy kiszállítást kér. A csomagautomaták viszont az előbbi két átvételi mód előnyeit kombinálják: ha automatás átvételt kérünk, nem kell sem otthon, sem a munkahelyen várakoznunk a csomag megérkezésére, a legtöbb helyszínen akár éjjel is lehetőség van az átvételre. Nem kell félni attól sem, hogy sérült terméket kapunk: az így kiküldött csomagok biztosítva vannak, a csomagautomaták pedig körbe vannak kamerázva, probléma esetén pedig közvetlenül felhívhatjuk a központjaikat. Arra számítok, hogy a csomagautomatás átvétel gyorsasági és kényelmi előnyei miatt a következő évek folyamán sokkal népszerűbb lesz.

– Az online értékesítésben a Tesco erősít és Auchan lassan talán belép, nem zavarja ez a nagyokat?
– Az új, megbízható online kereskedések megjelenése az egész szektorra pozitív hatást gyakorol. Aki ugyanis egy online vásárlás során ráérez arra, hogy milyen egyszerű és kényelmes otthonról intézni az egyébként időrabló nagybevásárlást, a későbbiekben is nagyobb eséllyel választja ezt a lehetőséget, és nyitottabb lesz más e-kereskedők kipróbálására.

– Várható az applikáció frissítése, a fizikai bolthálózat bővítése?
– Hamarosan saját Extreme Digital üzleteket nyitunk a KIKA bútoráruházaiban, online boltunkban pedig a cég bútorait is meg lehet majd rendelni. Üzlethálózatunk egyre inkább átvételi helyként funkcionál: termékek tízezreit egyszerűen nincs mód kiállítani egy hagyományos üzletben. Ráadásul a vásárlóink a webes adatlapokból sokkal részletesebben tudnak tájékozódni, így ez már nem is elvárás tőlük, legfeljebb átvétel előtt akarják megszemlélni a kiválasztott terméket. Olyan fejlesztések is folyamatban vannak, amelyek az okostelefonról való vásárlást teszik majd még egyszerűbbé, hiszen már minden tizedik ügyfelünk ilyen készülékről rendel. Ők útközben választják ki a terméket, és a nap folyamán az átvétel céljából ejtik útba valamelyik üzletünket.

Bemutatkozás - Várkonyi Balázs

- Az Extreme Digital Zrt. ügyvezetője és társalapítója.
- A 2001-ben alapított Extreme Digital mára Magyarország és a régió egyik meghatározó webáruháza.
- A cég pillanatnyilag 7 országban van jelen, online kereskedelmi és logisztikai rendszere számos díjat és elismerésben részesült. 


Halaska Gábor

Dr. Halaska Gábor Figyelő hetilap rovatszerkesztője, startup szakértő diplomáit az Államigazgatási Főiskolán és az ELTE Jogi Karán szerezte. A kilencvenes évek eleje óta dolgozik újságíróként. ...