A világ tetejére: egy asztmás magyar hegymászó, aki bevette a Mount Everest-et

A világ tetejére: egy asztmás magyar hegymászó, aki bevette a Mount Everest-et
Az üzleti élet és a hegyek problémáinak jellege, illetve algoritmusa és azok megoldásai azonosak – vallja Neszmélyi Emil magashegyi hobbi hegymászó, aki magyarként elsőként mászta meg a Mount Everest-et a nehezebben mászható északi oldalról. A civilben ügyvédként és motivációs előadóként dolgozó sportoló elképesztő energiákat fektetett a felkészülésbe ehhez, s szinte az utolsó pillanatban derült ki, hogy asztmás. Ennek és más forró helyzeteknek a kezelése is szóba került. Neszmélyi Emil hamarosan Alaszka legmagasabb csúcsára tör.

- A Media Hungary konferencián a Mount Everest északi, a nehezebb oldalán való megmászásáról tartott egy előadást, s ez, de úgy általában is a hegymászás egy lapon sem említhető hétköznapjaink kényelmes életével. Ráadásul Önnek asztmája is van, szinte biztosan számolni kellett azzal is, hogy ezzel a hegyen probléma lesz. Ez egy többszörösen is nagy erőfeszítést, illetve motivációt kívánó misszió volt. Mi vesz rá egy embert arra, hogy ilyen jellegű kihívásokat keressen?
- A sporttevékenység tőlem alapvetően nem idegen, hiszen versenysportoló voltam, kosárlabdáztam huszonegy évig, évekig az élvonalban is. A sporton keresztül való önkifejezés az életem része, így én a hétköznapi emberek életéhez képest nagy erőfeszítéseket soha nem is vizsgáltam, az volt és az a természetes most is, hogy sportolok és keresem a kihívásokat. A mászással kapcsolatban azt vallom, hogy ezt a kihívást nem is annyira én találtam meg, inkább a hegy talált meg engem. Korábban találkoztam egy olyan hírrel, ami szerint északról nem csak, hogy nem jutott fel magyar mászó a Mount Everest-re, de csak ott haltak meg magyarok s minket széles körben alkalmatlannak tartanak erre a feladatra. Egy ilyen igazságtalanság kapcsán egy verseny sportolónak kinyílik a bicska a zsebében. Ám emellett már régóta kacérkodtam azzal a gondolattal is, hogy mi lehet ott fönt, milyen lehet a magaslati döntéshozatal – amiről azt olvastam, hogy szinte lehetetlen jó döntést hozni. Megtörtént olyan eset is, amikor az északi oldal egyik emblematikus szakaszán az egyébként tengerszinten százmillió dollárokról döntő üzletember nem tudta eldönteni, hogy melyik a bal, illetve jobb lába. Szóval foglalkoztatott ez a kérdés, majd később nem csak a felháborodásig jutottam el, hanem azt is megvizsgáltam, mint edző, hogy mi kell ahhoz, hogy feljussunk a csúcsra. Rájöttem arra, hogy ehhez minden képességem megvan, csak fel kell „ébreszteni” őket, ami viszont nem megy egyik napról a másikra. A felkészülés éppen egy olimpiai ciklust tett ki, hiszen három és fél évig készültem a mászásra.

A világ tetején (Fotó: Neszmélyi Emil

- És az asztmája? Azzal nem számolt?
- Arról – mivel engem is mértek, akár az olimpiára készülő sportolókat – az indulás előtt szűk tíz hónappal tájékoztattak. Akkor kellett szembesülnöm azzal, hogy a célokon változtatni kell és oxigénpalack nélkül nem fogok feljutni élve, illetve ekkor derült ki az is, hogy nekem palackkal lesz olyan nehéz a feladat, mint egy egészséges embernek palack nélkül. Vagyis az oxigénpalackkal sem nyerek akkorát, viszont a kihívás azonos értékű lesz.

- Abban a pillanatban, amikor tudomást szerzett a betegségről, mire gondolt?
- Majdnem feladtam, három nap letargia következett. Azt gondoltam, hogy ennek így nincsen értelme, s miközben engem a magaslati döntéshozatal érdekelt, az idősebb és tapasztaltabb barátaim jelezték, forduljak vissza a közösségi célok irányába, tegyem fel magamnak a kérdést: hány asztmás- és hány egyéb nehézséggel élő embernek lehet példa az én hegymászásom siker esetén? Végül is három nap után a célok módosítása után még nagyobb, a magam által választott közösségi felelősséggel a vállamon sokkal fókuszáltabban ment a felkészülés, az utolsó tíz hónap a plusz motiváció okán fantasztikusan sikerült.

- Volt segítsége tréner, coach, vagy sportpszichológus, aki segített a motivációit fenntartani?
- Elvégeztem a Testnevelési Egyetem szakedzői szakát a korábban már megszerzett edzői végzettségem mellé – úgy is mondhatnám, hogy az életemért tanultam. Dr. Lénárt Ágota tanszékvezető egyetemi docens egyik legaktívabb tanítványaként sok mindent megtanultam erről a területről; manapság sportpszichológiai-, mentáltréningtechnikák nélkül nincsen olimpiai érem. Tehát egy olimpiai felkészülési programot végeztem el, ideértve a mentális felkészülést is, e technikák pedig fontosak voltak a sikerhez.

- Egy több hároméves felkészülési időszakról van szó, viszont egy profi sportolónak az edzés, a versenyzés a „munkája”. Hogyan illesztette össze a mindennapi élettel a sok edzést, felkészülést? Hogy volt erre ideje?
- Ügyvéd vagyok, a tulajdonos társaimmal viszek egy irodát, így az időmet én magam osztom be. Az biztos volt: heti öt nap minden reggel és este másfél óra edzésem van. Megfordítottam a szokásos sorrendet, így nem a munkához igazítottam az edzéseket, hanem az edzésekhez illesztettem hozzá minden mást. Ez tökéletesen sikerült. A kihívás jellege a fizikai felkészülést nagyon megkövetelte, de az elvégzett hatalmas fizikai munka semmit nem ért volna a mentális felkészülés nélkül. Az előbbi a siker húsz, míg a mentális felkészülés nyolcvan százalékban felel, a két tényező csak együtt volt működőképes. Szerencsés fázisban voltam az életemben, és abban vagyok most is.

Az ügyvéd (Fotó: Neszmélyi Emil)

- Úgy emlékszem, előadásában azt mondta, hogy kétszer is rohama volt a hegyen. A másik ilyen komoly szituáció, amikor a hegymászó eldönti: tovább megy, vagy visszafordul. Tehát megtapasztalta a magaslati döntéshozatalt.
- Öt alkalommal volt asztmás rohamom. Az első kettő volt kritikus abból a szempontból, hogy pontosan tudnom kellett: csak kimerültem, vagy légzési gondjaim vannak? Ez az üzleti életben is egy szabály: amikor tűzoltás van, akkor tüzet oltunk, amikor pedig olyan helyzet áll elő, hogy dönteni kell, akkor döntést hozunk, amikor vészelhárítás van, akkor pedig nem hozunk stratégiai döntéseket. A rosszullétek alkalmával mindent esszenciálisan éltem meg. Amikor lefutott egy asztmás roham, akkor meg kell várnom a végét. Tudtam már kezelni, mert ismertem az asztma mechanizmusát – bár elsőre ijesztő volt – de megfelelő légzéstechnikával meg tudtam szüntetni a hörgőgörcsöt mindegyik alkalommal. Tisztában voltam azzal is, hogy nem a roham jelenti a problémát, hanem hogy a rohamok végén meg kell hozni egy fontos döntést a folytatásról. Egy másik kritikus eset az volt, amikor kizuhantam a falon és csak a biztosító kötél fogott meg; utána fel kellett mérnem, hogy megsérültem-e s mivel nem, folytattuk az ereszkedést a halálzónában. Éppen, mint az üzleti világban, mindent a maga idejében ugyan, de meg kell hozni a döntést. S mivel egyetlen egy hegycsúcs sem ér meg egyetlen emberélet sem, ha bármelyik asztmás rohamom után úgy éreztem volna, hogy nem tudok tovább menni, vagy az időjárás kedvezőtlenné válik, akkor visszafordultam volna. Ha fel kell adni a mászást, akkor fel kell adni.

- Mennyire nehéz egy ilyen döntést meghozni, nem sérül ilyenkor az egó? Sokan kudarcként, bukásként élik meg, ha nem érnek el valamilyen célt, félnek attól, hogy kívülről kevesebbnek, „bukottnak” látszanak majd.
- Szerintem ezt máshonnan kell megközelíteni, azt érdemes inkább megnézni, hogy egy ilyen döntésnek mi a hozadéka. Akik az egó felől nézik ezt a kérdést, kizárólag a saját megítélésüket vizsgálják. A nagy stratégiai döntések hozadéka minden esetben sokkal több embert érint, mint azt, aki az adott döntést meghozta. Ez az élet minden területén, így a hegyeken is így van. A motivációs előadásaimon ezeket a párhozamokat modellezem le úgy, hogy soha senkinek sem mondom meg, hogy mit csináljon; viszont a problémák jellege, algoritmusa azonos a hegyen megtalálható problémákkal és megoldásokkal, csupán példákkal szolgálok ezek alapján.

7000 méteren (Fotó: Neszmélyi Emil)

- Mik a visszajelzések, át tudja adni a gondolkodását, annak lényegét?
- A visszajelzések alapján azt érzem, hogy mindenki tud azonosulni azzal, amit csináltam, hiszen nem vagyok profi hegymászó, akiért csak rajongani lehet, én is irodában dolgozom, egy vagyok a hallgatóságomban található emberek közül. Ám éppen emiatt a közönségem számára még hitelesebbé válik a történet, még inkább átélhetővé, hogy mindenki meg tudja mászni a saját Everest-jét. Soha semmit nem „üzenek” direkt módon, de ehhez képest azt érzem, hogy mindenki be tudja azonosítani a saját hegyét, illetve rájöhet, hogy rosszul választott „Everest-et”, ám újra választhat. Sokan szárnyalnak ettől, ami eleinte meglepő volt, de el kellett fogadnom, hogy a történet erős hatással bír, s innentől kezdve felelősséggel tartozom azokért, aki ebből szeretnének töltődni tekintettel arra, hogy nekik már nem kell amatőr hobbi mászóként asztmásan megmászni a Mount Everest-et, mert megtettem helyettük, hoztam sok olyan információt, tapasztalatot és érzést, amik igazoltan hasznosak a számukra is.

- S hamarosan újra utazik, ezúttal Alaszkába, hiszen folytatja a Seven Summits expedíciót, aminek keretében megmássza mind a hét földrész legmagasabb csúcsait (Az interjú Neszmélyi Emil június 13-i indulása előtt egy héttel készült - a szerk.)
- A Denali a maga 6200 méteres magasságával a hegycsúcs sorozatnak az észak-amerikai állomása. Az elmúlt évben majdnem oda vesztünk azon a hegyen, de jó döntéseket hoztunk és a speciális mentési akciónak köszönhetően mindenki túlélte az expedíciót. Viszont vissza is kell mennem, mert e csúcs nélkül nem teljesülnek a sorozat feltételei. Meggyőződésem és a tapasztalatom is az, hogy a Denali az Everest után a második legnehezebben mászható hegy e csúcsok közül. Ha sikerül megmászni, ez lesz a sorozatban az ötödik csúcs, és nem sokára következik az Antarktisz legmagasabb hegye, a Vinson is. Ott a hideg tűrése jelenti majd a legkomolyabb kihívást. De erre is fel fogok készülni!

Neszmélyi Emil blogja itt érhető el!

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Lippai Roland

Life- és karriercoach, coaching szemléletű tanácsadó, freelancer újságíró/szerkesztő. Coachként – ahogy fogalmaz – „amikor alacsony fordulatszámra esik, vagy akár le is áll az a bizonyos belső motor …


Címkék: motiváció