Úristen, ki és hogyan hagyja el a Facebookot

Úristen, ki és hogyan hagyja el a Facebookot
Alex Stamos a cég biztonsági vezetője arra hívta fel kollégái figyelmét, hogy nem ártana, ha a cégnél a lelkükbe néznének, ugyanis az általuk végzett gyakorlatok több adatvédelmi és biztonsági botrányhoz is vezettek.

A jövő hónap elején távozó Stamos még márciusban küldött ki egy hosszabb körlevelet kollégáinak, melyet most hozott nyilvánosságra a BuzzFeed, amelyben Stamos azzal kapcsolatban ad tanácsokat leendő exkollégáinak, mit kell tenniük ahhoz, hogy ne gyűjtsenek még több adatot - hívja fel a figyelmet a Mashable cikke.

Csatt, ment egy a Wall Street farkasainak is

„Olyan felhasználói élményt kell teremtenünk, mely tiszteletet és becsületességet áraszt és nem olyat, ami arra próbálja rávenni az embereket, hogy klikkeljenek az okéra, ha az adataik átadásáról van szó” - írta Stamos, aki egyébként is az adatvédelem szentsége mellett lándzsát törő ember hírében állt a cégen belül. „Szándékosan arra kell törekednünk, hogy ne gyűjtsünk adatokat ott, ahol megtehetnénk, és ha mégis hozzájutunk adatokhoz, akkor azokat csak addig szabad megtartanunk, míg az az embereket szolgálja.” Hozzátette továbbá, hogy a Facebooknak meg kellene hallgatnia azon véleményeket, amikor egyesek egy adott fejlesztést ijesztőnek minősítenek, vagy úgy gondolják, hogy nem jó irányba befolyásolná a világot. Fontosnak tartja továbbá, hogy a rövid távú nyereséget depriorizálják és megértessék a Wall Streettel is, hogy ez miért jó. „Egyértelműen kell állást foglalnunk a morális és humanitárius kérdésekben és végezetül nyíltnak, becsületesnek, átláthatónak kell lennünk a kihívásokkal kapcsolatosan és azzal, hogy mit teszünk az elhárításukra.”

Páff, egy a vezető menedzsernek

Stamos korábban is ismert volt arról, hogy olyankor is az adatvédelem elsősége mellett állt ki, amikor a cég más vezetői fontosabbnak tartották az egyéb üzleti érdekeiket. Még márciusban írta a New York Times, hogy Stamosnak konfliktusa támadt Sheryl Sandberggel, a Facebook vezető menedzserével a biztonsági problémák múltbéli kezelése kapcsán, bár írásában Stamos ezt tagadta. Mindezektől függetlenül azt azonban elismerte, hogy ez egy kényelmetlen átmeneti időszak a Facebook életében, ugyanis a cég egyre láthatóbb résztvevőjévé válik a kiberháború titánjai összecsapásának.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Facebook