Ősrégi magyar trükkel lehet felturbózni a wifi-t

Ősrégi magyar trükkel lehet felturbózni a wifi-t
A kutatók most előálltak valamivel, amit a magyarok már az ősidőkben is alkalmaztak.

Bármennyire erős routereket is gyártanak manapság, a fizikai korlátokat továbbra is csak nehezen tudják leküzdeni - írja a hvg.hu.

Az amerikai Dartmouth College kutatói azonban egy pofonegyszerű trükköt találtak ki annak érdekében, hogy a szokásosnál erősebb wifi-jelet kaphassunk. A jel erősítéséhez egy darabka alaposan megtervezett formájú alufóliát használtak, amit a router antennái mögött helyeztek el. Persze mi, magyarok ezt a trükk alapján már jóval régebb óta ismerjük, elég csak a klasszikus rádiók antennáira csavart alufóliára gondolni.

Azt már korábban megfigyelték, hogy ha egy alumíniumból készült üdítős dobozt tettek a router antennái mögé, erősödött a jel. A kutatók most egy bonyolult algoritmus segítségével azt nézték meg, milyen alakú tárgyat kellene lehelyezni a routernél, hogy a jel a lehető legerősebb legyen. A szakemberek szerint a kívánt hatást egy hullám alakú fóliával lehet elérni, ami a számításuk szerint nagyjából 35 dollárból (kb. 9300 forint) kihozható.

A kutatók szerint ezzel a módszerrel nemcsak a wifi jelet tudjuk így erősebbé tenni, de a hálózat is védettebb lesz. Hogy pontosan miért, arra nem adtak magyarázatot, de ennek minden bizonnyal ahhoz lehet köze, hogy a fólia egyirányba tereli a routerből kilépő jelet, így például az utcafront felől valamivel nehezebben lehet befogni.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: wifi, internet