Óriásit mennek a Hiventures által támogatott cégek

Óriásit mennek a Hiventures által támogatott cégek
Az MFB csoporthoz tartozó Hiventures kockázati tőkealap 2017-es indulásának évében 92 korai fázisú startupba fektetett be, a cégek árbevétele a tőkebevonás hatására átlagosan 85 százalékkal nőtt a következő év végére.

A Hiventures hétfői közleménye szerint az első évben összesen 6,4 milliárd forint finanszírozást biztosítottak a cégeknek termékfejlesztésre, piaci megjelenésre, növekedésre. A 92 vállalkozás 75 százaléka induló vállalkozás volt, 25 százalékát a megelőző néhány évben alapították. A startup alapítók közül 22-en voltak 25 évnél fiatalabbak.

Sokat termelnek exportra

A kezdeti 38 százalékról egy év alatt 62 százalékra emelkedett az árbevételt már termelő startupok aránya. A cégek összes árbevétele 1,6 milliárd forintról 2,9 milliárdra nőtt, a növekmény 32 százaléka export árbevétel volt. A cégek 2018-as export árbevétele elérte az 1 milliárd forintot, ami 78 százalékos éves növekedést jelent. A 92 startup közül 2018 végére 26 bizonyította, hogy a terméke megállja a helyét a világpiacon.

A Hiventures felhívta a figyelmet arra, hogy az általa megfinanszírozott életszakaszban a startupok többsége még a fejlesztésekre fordítja erőforrásai jelentős részét, az árbevétel szintje kevésbé releváns információ, az árbevétel dinamikája viszont meghatározó. A közlemény szerint 2018 végére a Hiventures már 177 startupban vált kisebbségi tulajdonossá, a teljes portfólió ekkor 756 munkavállalót foglalkoztatott.

Masszív szereplő

Az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures - Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb kockázati tőkealapjaként - európai uniós és hazai forrásból csaknem 56,1 milliárd forintnyi tőkével segíti a hazai innovatív vállalkozásokat és startupokat inkubációs, magvető és növekedési befektetési életszakaszokban. Ebben a folyamatban szakmai támogató a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, valamint a Magyar Fejlesztési Bank Zrt.

(MTI)

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Hiventures, Startup