iOS 11: lépett az Apple

iOS 11: lépett az Apple
Megjött az első hivatalos frissítés.

Pár nappal az iOS 11 megjelenése után már itt van az iOS 11.0.1, az első hivatalos frissítés, amelyről az Apple csupán annyit ír, hogy hibajavítások történtek az iPhone-okra és iPadekre - írja a hvg.hu.

Sajnos ez a hibajavítás pont nem érintette azt a problémát, amelyik az új iPhone-ok hangszórójával volt kapcsolatban. A gond természetéből látszott, hogy valószínűleg szoftverhibáról lehet szó, és az Apple egy közleményben el is ismerte a hibát, bár azt is megjegyezte, csak keveseket érint.

Tény, hogy nem általános problémáról van szó, viszont a világ legkülönbözőbb pontjairól panaszkodnak felhasználók, ráadásul meglehetősen esetleges a hiba, azaz nehéz tenni ellene, a legváratlanabb pillanatokban jön elő. Az Apple most megerősítette, hogy dolgoznak ezen a problémán, és valamelyik szoftverfrissítésben „küldik” is a gyógyszert, de konkrét ütemezésről nem esett szó. Szóval, akinek az új iPhone hangszórójával van baja, annak még várnia kell, viszont ami már biztos: a mostani frissítéssel javították az Exchange e-mail server hibáját, így most már lehet az Outlookból és az Office 365-ből is e-mailt küldeni.

Az iOS 11 sajnos messze nem sikerült tökéletesre, meríti rendesen a készülékeket, lassuló telefonokra és egyéb rendellenességekre panaszkodnak a felhasználók.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: iPhone X