Érzékelőkkel átszőtt Levi’s farmerok

Érzékelőkkel átszőtt Levi’s farmerok
Korábban már találkozhattunk próbálkozásokkal a technológia és a divat világának összekapcsolására, de a felbukkanó kisebb projektek közül egyik sem tudott eddig áttörést hozni. A Google Advanced Technology and Projects csapata (ATAP) azonban mostanra olyan technológiákat dolgozott ki, melyekkel a mozgás és nyomás érzékelőkkel átszőtt szövetek készítése ipari méretekben is lehetővé vált. Innentől már csak a szoftverfejlesztők kreativitásán múlik, hogy mit tudnak kihozni az új technológiából.

A Jacquard néven futó okos szövet projekt a hétvégi Google fejlesztői konferencián debütált. A Google, a Levi Strauss & Co. és más ruhaipari vállalatok közreműködéséből kiinduló program érthető módon a technológiai sajtó egyik nagy kedvence lett a bemutatott újdonságok közül. Az kiinduló gondolat, hogy az apró érzékelők sokaságát integrálják szinte bármilyen szövetanyagba, mely adatokat később számtalan területen tudják majd alkalmazni. Mostanra sikerült az érzékelőszálakat olyan vékonyra tervezni, hogy bármely szövőgép gond nélkül összeszövi azokat a valódi textillel, anélkül, hogy azokat bárki észrevehetné.

A fejlesztők reményei szerint egy év múlva már a boltok polcaira is kerülhetnek a viselőjük mozgásáról adatokat gyűjtő és továbbító ruhadarabok. Például egy Jacquard szálakkal átszőtt nadrág képes lesz aktiválni vagy irányítani közelben lévő eszközöket, csupán az alapján, hogy a viselője megérinti a nadrágszárát vagy a keze mozgatásával görgetni tud majd a kijelzőn.

A tervezők mostantól teljes szabadságot élvezhetnek, és a kreatív partnerek számának növekedésével egyre izgalmasabb, és remélhetőleg idővel egyre hasznosabb megoldásokkal is találkozhatunk majd. Bár konkrét felhasználási területek eddig nem kerültek bemutatásra, ha Önnek van bármilyen ötlete, akkor tökéletes alkalom lehet ezt most kihasználni, az okos szövetek bemutatásának kezdetekor.