Tovább bővít Magyarországon az SAP

Tovább bővít Magyarországon az SAP
Négymilliárd forintos beruházást jelentett be az SAP üzleti szoftvercég, melynek köszönhetően közel kétszázötven új munkahely létesült, illetve jön majd létre a hazai informatikai szektorban.

Az új munkahelyek közös jellemzője, hogy elősegítik a világon és Magyarországon is terjedő, ipar 4.0 további térhódítását. Az év elején elindított beruházás megerősíti az SAP korábbi, hárommilliárd forintos befektetését, melynek keretében a társaság Magyarországon hozta létre globális felhőinformatikai támogató központját, száz új munkahelyet teremtve. Magyarország egyre közelebb jut ahhoz, hogy az informatika és a digitális fejlesztések területén is betöltse az adottságainak megfelelő szerepet – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az esemény ünnepélyes bejelentésén.

A kormány továbbra is elkötelezett, hogy folytassa a beruházásokat ösztönző és a növekedést támogató gazdaságpolitikát, illetve továbbra is komoly hangsúlyt helyez az innováció-vezérelt, az új technológiákat alkalmazó ipari termelés további térnyerésének elősegítésére – emlékeztetett a szakminiszter. Hozzátette: Magyarország újraiparosítási programjában, az Irinyi Tervben a fejlesztendő ágazatok között kitüntetett helyet foglal el az infokommunikációs szektor. Az SAP jó befektetési célpontnak tartja Magyarországot – hangsúlyozta Ablonczy Balázs, az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

Az SAP napjainkra jelentős foglalkoztatóvá vált Magyarországon, az elmúlt három évben megduplázta alkalmazottai létszámát, és jelenleg már több mint 900, magasan képzett munkatársuk dolgozik az országban. Az értékesítési tevékenység mellett exportpiacra is készülő alkalmazások fejlesztésével is foglalkoznak Budapesten, emellett támogatási részlege és innovatív, felhőinformatikai központja is van a vállalatnak Magyarországon.

Új irodaház épül

A nagyarányú létszámbővítés miatt új irodaházat is építtet a meglévő mellé a szoftvercég. Az új létesítménybe a jövő év elején költözhetnek majd be a vállalatnál dolgozók. A 8800 négyzetméteres meglévő irodához épülő, új, 5500 négyzetméteres, haladó elveket tükröző irodaház teljes mértékben támogatja majd az SAP magyarországi központjában adódó változatos feladatok elvégzését. Ilyen például a globális hr-informatikai támogatási feladatból fakadó, éjjel-nappal történő munkavégzés, így a pihenőszoba mellett jógaterem, közösségi tanulótér is rendelkezésre áll majd a vállalati ebédlő, vagy éppen a kerékpár-tároló és a szauna mellett.