Több furcsaság is kiderült a magyarokról

Több furcsaság is kiderült a magyarokról
A magánéletben keressük a boldogságot a szakmai sikerekkel szemben – mutat rá a CIB Bank reprezentatív kutatásában. A felmérés eredményei a hungarikumnak tartott pesszimizmusról alkotott képet is árnyalják.

Március 20-a az ENSZ közgyűlés határozata alapján a Boldogság Világnapja. A dokumentum szerint a „boldogság keresése az emberek alapvető célja”, a CIB Bank kutatásából pedig kiderült, hogy itthon a magánéleti boldogság egyértelműen megelőzi a fontos dolgok sorában a szakmai boldogulást. Az nem meglepő, hogy ez az értékítélet a korban előre haladva erősödik, az viszont annál inkább, mennyire egyértelmű a konszenzus ezen a téren a megkérdezett nők és férfiak között: minimális eltérést látni a véleményükben. Összességében a felmérésben résztvevők háromnegyede tartotta meghatározóbbnak a kiegyensúlyozott családi életet a karriernél. Ennél is többen, az érintettek 86 százaléka vállalna akár szerényebb anyagi körülményeket is a magánéleti boldogságért cserébe. Utóbbit főleg a családalapítással és a minőségi lakókörnyezet kialakításával, megszerzésével azonosítják az emberek, míg szakmai oldalon elsősorban az anyagi biztonság megteremtése és fenntartása a fontos, valamint az előrelépés a meglévő munkahelyen.

Bár mi, magyarok alapvetően magunkat pesszimistának tartjuk, a kutatás eredményei némileg rácáfoltak erre: a megkérdezettek 73 százaléka hisz abban, hogy a kemény és kitartó munkának mindig meglesz a gyümölcse, 62 százalékuknak pedig meggyőződése, hogy érdemes valamivel nagyobb célokat kitűzni annál, mint amit reálisnak gondolunk. A felmérés nem csupán ezen a ponton okozott meglepetést: a válaszadók 82 százaléka ítélte tévútnak a döntések elodázását, kifejezettem kártékonynak bélyegezve a hagyományosan magyar beidegződésnek tekintett halogatást.

A kutatásból az is kiderült, hogy a magánéleti és a szakmai célok részben a stabil anyagi helyzet megteremtése köré rendeződnek, és az anyagi biztonságban komoly szerep hárul a megtakarítások növelésére. Utóbbit a megkérdezettek 63 százaléka tartja előrelépésnek, míg a felmérésben résztvevő CIB ügyfelek esetében még magasabb, 73 százalék ez az arány. A megtakarítások növelése a további életcélok megalapozásában is kardinális: a megkérdezettek 34 százaléka szerint kizárólag ezek segítenek az előrelépésben. A CIB ügyfelei az átlagnál is magasabbra pozícionálják a megtakarítási termékeket, hiszen 37 százalékuk gondolja úgy, hogy csupán ezekre számíthat az előrejutásban.

A kutatást a CIB Bank megbízásából az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. készítette online megkérdezéssel, 25-65 éves, önálló jövedelemmel rendelkező bankhasználók mintáján. A felmérés nem, kor, végzettség, lakóhelytípus és régió szerint reprezentatív.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: karrier, HR