Tervezd meg a saját városod!

Tervezd meg a saját városod!
Négynapos nemzetközi tábor indult természettudományos érdeklődésű lányok számára.

A Nők a Tudományban Egyesület (NATE) évek óta dolgozik azon, hogy minél több középiskolás lány érdeklődését keltse fel a mérnöki, természettudományos és informatikai pályák iránt. Ezen törekvés szerves részeként valósították meg idén a Makerspace-szel szorosan együttműködve a V4 STEM (Science, Technology, Engineering Mathematics) Camp elnevezésű tábort.

“A legnagyobb elismerés, hogy a tavalyi közös táborunk után idén is együtt alkotunk a NaTe-vel, Szigeti Fanniékkal. A NATE azért dolgozik, hogy több lány ébredjen rá, mennyire élvezetes számára a természettudományok világa, a Makerspace.hu-nak pedig megvan a módszere, hogy olyan lelkesedéssel alkossanak a fiatalok, mintha ez nem is tanulás, hanem egy nagy játék lenne.” – mondta el kérdésünkre Márk Marcell a Makerspace.hu operatív vezetője.  A Makerspace.hu a cselekedve tanulás módszerét és a modern technológiákat ötvözve kalauzolja el a résztvevőket a modern tudományok világába. A digitális eszközök széles tárháza és alkotópedagógia módszer egyedülálló alkalmazása olyan lehetőséget kínál, ahol élmény a tanulás.

„A ma induló nemzetközi táborba tíz-tíz résztvevő érkezett Csehországból, Szlovákiából, Lengyelországból és Magyarországról. A tapasztaláson, aktív bevonáson, játékosságon alapuló ismeretterjesztés és ismerkedés a technológiai trendekkel hatékonyabban szólítja meg a természettudományi területek iránt érdeklődő diákokat, mint a száraz tananyag. A diákoknak ezen túl a részvevőknek kitűnő lehetőségük adódik az angol nyelv gyakorlására és nem utolsó sorban kapcsolatépítésre és tapasztalatcserére is.” – nyilatkozta Szigeti Fanni, a NaTE ügyvezetője.

A NATE a Gender Studies (Csehország), a Perspektywy (Lengyelország) és a Aj Ty v IT (Szlovákia) partnerszervezetek segítségével 40, a V4 országokból érkező tinédzser lánynak teremtett lehetőséget arra, hogy a tábor keretében megtanuljanak önállóan és csapatban dolgozni, saját elképzeléseiket céltudatosan végigvinni a megvalósításig, megtanulják kezelni a kudarcot, fejlődjön problémamegoldó képességük, s ezzel egyidőben az alkotás örömének megélése magabiztossá, motiválttá tegye őket. Az urbanizációs folyamat mindenhol a világon egyik legintenzívebb fázisát éli, miközben a különböző technológiák is rohamosan fejlődnek. Az ötnapos együttlét alatt a lányok megtervezik és megépítik a jövő okos városát, amely önfenntartó, automatizált, nem bocsát ki káros anyagokat és amelyben különböző kultúrák élhetnek, alkothatnak együtt. Az együttes gondolkodás és munka során a résztvevők átélhetik, megtapasztalhatják, hogy a városok valójában társadalmi szövetek, amelyek legfontosabb alkotóelemei a lakók és a kultúra.

Klasszikus és modern technológiák

A kivitelezés során klasszikus és modern technológiákat egyaránt felhasználnak: a hagyományos famegmunkálás, varrás, linóleumvágás ugyanúgy része lesz a folyamatnak, mint a 3D-nyomtatóval, lézervágóval, robotokkal végzett munka. Az okos várost a tinédzser lányok a V4 országok és szomszédaik lakosaival népesítik be. A szakmai megvalósításban, a hely és az eszközök rendelkezésre bocsátásával a makerspace.hu, az ország első digitális közösségi alkotóműhelye segítette a szervezőket.

A projekt a Visegrádi Alap finanszírozásával jöhetett létre, a szakmai megvalósításban, a hely és az eszközök rendelkezésre bocsátásával a makerspace.hu, az ország első digitális közösségi alkotóműhelye segítette a szervezőket. A műhely küldetése, hogy gyerekeknek és felnőtteknek is megmutassa, a technológia mindenkié, és igazából bárki képes bonyolultnak tűnő, működő dolgok megalkotására. Hosszú távú céljuk, hogy a cselekedve tanulás és a modern technológiák megismertetése beépüljön a hazai oktatásba.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!