Te is félévente váltasz munkahelyet?

Te is félévente váltasz munkahelyet?
Néhány évtizeddel korábban teljesen megszokott volt, ha valaki az első munkahelyéről ment nyugdíjba, ez azonban mára szinte ritkaságszámba megy, sőt az is, ha akár csak tíz évnél többet egy helyen töltünk. Ma már egyre gyakoribb a job hopping, vagyis az 1-2 évenkénti munkahely- vagy akár szektorváltás is. Bár a munkáltatók nem rajonganak a job hopperekért, a Perfekt Zrt. szakértője szerint munkavállalóként, tudatosan felépített stratégiával könnyen előnyt kovácsolhatunk belőle.

Számos okból kifolyólag vehetjük fontolóra a váltást: a kihívások és előrelépési lehetőségek hiánya, a jobb fizetési lehetőségek, a környezetváltozás iránti vágy is motiválhatja a továbblépést. Mielőtt azonban beadnánk a felmondásunkat, érdemes alaposan átgondolni a döntést, hiszen nem kevés kockázatot rejt magában a gyakori munkahelyváltás, megfelelő stratégia nélkül könnyen találhatjuk magunkat a két szék között a padlón.

Ha össze-vissza ugrálunk egyik munkahelyről a másikra, komolytalanná, megbízhatatlanná válhatunk a munkaadók szemében. Ez azonban nem azt jelenti, hogy muszáj lecövekelnünk hosszú távon egy helyen. A tudatos job hopping remek lehetőséget teremt, hogy különböző területeken szerezzünk tapasztalatot, többféle munkamódszerrel ismerkedjünk meg és széles kapcsolati hálót építsünk ki. A lényeg, hogy az egyes karrierállomásokon megszerzett új tapasztalatok, eredmények, kompetenciák egy komplex, professzionális portfólióvá álljanak össze. A sokrétű tapasztalat, gyors tanulási- és alkalmazkodási képesség pedig alkalmat teremt arra, hogy akár más területeken is kipróbáljuk magunkat.

A munkaerőhiány miatt sok területen nyitnak a más szektorokból érkező potenciális munkavállalók felé, ezért akkor is jók az esélyeink a sikeres munkahelyváltásra, ha úgy érezzük, nemcsak munkakörnyezetünket, hanem szakmánkat is szeretnénk lecserélni.

Tóth Réka, a Perfekt Zrt. oktatási szakértője szerint egy jól megválasztott OKJ-s képzés elvégzésével egészen új perspektívákat nyithatunk meg magunk előtt úgy, hogy a tanulásért nem kell feláldoznunk jelenlegi biztos állásunkat sem. Ha úgy döntünk, hogy kipróbálnánk magunkat egy új szakterületen, akár néhány hónap alatt, a rugalmas időbeosztásnak köszönhetően meglévő munkánk mellett is megszerezhetjük az ehhez szükséges gyakorlati tudást, vagy azt a plusz képesítést, amellyel jelentősen magasabb bért, vonzóbb pozíciót szerezhetünk szakterületünkön.

Követsd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: HR, munka