Sokan a nászútjukat is lemondanák a BL döntő kedvéért

Sokan a nászútjukat is lemondanák a BL döntő kedvéért
Minden tizedik futballrajongó kihagyná a nászútját, hogy láthassa kedvenceit a Bajnokok Ligája döntőjében, derült ki a Mastercard legfrissebb felméréséből, amelyben 16 ország 10 500 fanatikus futball rajongója vett részt.

A Mastercard friss kutatása szerint a brit szurkolók a leglelkesebbek és legvidámabbak, de a portugálok választják ki leghamarabb kedvenc csapatukat. Őket a spanyolok követik (16%) nem sokkal megelőzve az olaszokat (12%). Utóbbi két nemzet rajongói az idei fináléban is összemérhetik erejüket, hiszen Cardiffban a Juventus és a Real Madrid dönt a legrangosabb európai kupa sorsáról. “A 12. játékos” elnevezésűfelmérésben a Mastercard, az UEFA Bajnokok Ligája hivatalos szponzoraként más érdekességeket is feltárt. Például minden tizedik fanatikus akár a nászútját is elhalasztaná, ha helyette lehetősége lenne saját csapatának szurkolni a BL-döntőben. Ennél is többen vannak azok, akik egy munkahelyi hiányzást is bevállalnának, vagy kihagynák egy közeli barátjuk születésnapi buliját. Előbbire minden negyedik, utóbbira minden harmadik válaszadó lenne hajlandó. A futball fanatizmust pedig a szerelem sem képes elfeledtetni, sőt, a brit drukkerek 11 százaléka nem hajlandó randizni rivális csapat szurkolójával.

Ennél a görögök és spanyolok is megengedőbbek, közülük mindössze 4 százalék zárkózott el egy ilyen jellegű találkozótól. A kutatásban arról is megkérdezték a drukkereket, mennyit utaznának, hogy láthassák kedvenc csapatukat. A legkényelmesebbnek a hollandok bizonyultak, akik kevesebb mint négy órát hajlandóak utazni egy meccsre és 41 százalékuk egyébként is szívesebben követi tévén az eseményeket. Ugyanakkor egy átlagos ukrán szurkolót egy kilenc órás úttól sem riad vissza, ha kedvenceiről van szó. Hasonlóan lelkesek a lengyelek 8 és fél óra utazással, illetve a törökök, akik több mint hét órát is kibírnak, csak hogy élőben láthassák csapatukat. “Nagyon szerencsés vagyok, hogy az egész világot bejárhattam karrierem során. Az európai kupameccsek voltak életem legemlékezetesebb estéi, és ebben hatalmas szerepe volt a szurkolóknak’ – mondta Ryan Giggs, a Mastercard Bajnokok Ligája nagykövete. „A Bajnokok Ligája számos emlékezetes pillanatot adott a futballvilágnak, de a szurkolók azok, akiknek köszönhetően létrejön a varázslat. A Mastercard ezt a felbecsülhetetlen légkört támogatja és ebben szeretne részt venni.” - mondta Ann Cairns a Mastercard nemzetközi piacokért felelős elnöke.

A kutatás egyéb érdekes megállapításai

• A török szurkolók akár 608 fontot is elköltenek, hogy láthassák kedvenc csapatuk mérkőzését, míg az oroszoknál ez a költés 553 font körül mozog.
• Az ukrán szurkolók 66 százaléka még egy lottónyereményt is feladna, ha cserébe láthatná a BL döntőjében kedvenc csapatát (az európai átlag 13%).
• Egy átlagos brit 13 éves kora környékén döntötte el, hogy melyik csapatnak szurkol, és bő egy évvel később már el is látogatott kedvencemérkőzésére. A portugálok ennél jóval hamarabb választják ki kedvencüket, átlag 7 évesen és 11 hónaposan már tudják, kinek fognak szurkolni és körülbelül 11 éves korukban mennek el élőben is megnézni kedvenceiket.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!