Saját mobilszolgáltatást indított a Google

Saját mobilszolgáltatást indított a Google
A Google elsőként a Nexus 6 felhasználók számára teszi elérhetővé szolgáltatását Amerikában. Lassan bezárul a kör, az űrhajózáson kívül minden Google.

Project Fi névre hallgat a Google új programja, amelyben immáron mobiltelefon szolgáltatást is kínál a cég ügyfeleinek. A felhasználók 20 dollárért korlátlan beszélgetési lehetőséget kapnak országon belül, ami lássuk be nem túl drága. Bár ebben nincs benne a adatforgalom, amely további 10 dollár gigabájtonként.

A Google azt ígéri, hogy felhasználói pontosan annyit fizetnek majd, amennyit felhasználnak, s az előfizetőinek a különbözetet vissza is fizeti.

A Google nem épített ki saját adóhálózatot, a Sprint és a T-Mobile hálózatát bérelve szolgáltat, illetve használja a már meglévő Wi-Fi hálózatokat is. A hálózat választást a szolgáltatott  jelerősség preferálja majd, ettől remélik, hogy jobb minőséget tudnak biztosítani, mintha egy szolgáltatóra hagyatkoznának.

A Google először februárban jelezte, hogy beszállna a mobilszolgáltatói piacba, s ehhez képest igen hamar megjelent a szolgáltatással. Az első hírek szerint a szolgáltató partnerek a legtöbb helyen 4G-t ígérnek, amely garantálja a szolgáltatás minőségét.

A szolgáltatás kísérleti szakasza alatt kevesen vehetik majd igénybe a Google új rendszererét, mert a Nexus 6-en kívül egy speciális SIM kártya is kell a használatához.

A Venture Beat szerint a Google piacra lépése a mobilszolgáltatásban, lehet a vég kezdete a Verizon és az AT&T életében.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!