Rövidesen ilyen munkahelyünk lesz

Rövidesen ilyen munkahelyünk lesz
Megnyitotta új oktatási központját a Magyar Telekom Budapesten, ahol a cég dolgozói közül évente várhatóan kétezren vesznek majd részt különféle képzéseken.

A Ceglédi úti épület átalakítása a „jövő munkahelyének” koncepciója szerint készült el. A szomszédban épül a vállalat új székháza is, amely ugyancsak ezt a szemléletet követi majd.

Csúcstechnológia, tágas terek, a funkciónak való tökéletes megfelelés jellemzi a Magyar Telekom megújult, Ceglédi úti új oktatási központját, ahol a vállalat dolgozói vehetnek majd részt különféle tréningeken. Szabó János, a Magyar Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettese nem véletlenül beszélt a megnyitón a jövő munkahelyéről. „Ez nemcsak egy építkezés volt, hanem egy új koncepció megvalósítása is. Pár sarokkal beljebb épül a Magyar Telekom új székháza. Amit ma itt látunk, koncepcióját tekintve ugyanaz, amivel a jövőre, az új székházba költöző kollégák találkozni fognak.” Miközben bizonyos munkakörökben egyre nagyobb teret engednek az otthoni munkavégzésnek, a jövő munkahelyét a cégnél kifejezetten az együttműködés, a tudásmegosztás, a találkozás színtereként képzelik el. Ehhez a koncepcióhoz a Telekom kész a szükséges technológiai hátteret és az ergonómia szempontoknak megfelelő munkakörnyezetet hozzárendelni.

A Telekom Képzési Központ a Telekomnál zajló kultúraváltás egyik fontos állomása, ahol évente kétezer munkatárs képzésével számolnak. Az épületet végigjárva válik kézzelfoghatóvá, mit gondol a vállalat a munkavállalóiról, az együttműködésről és az ügyfeleiről. Az épületben, a folyosók falain futó színes csíkok, az ajtók színei színkódok is egyben, és a helyiségek különböző funkcióit jelzik.  A Digitális Otthon szoba egy mai modern szobabelsőre emlékeztet, ahol a vállalat szerelői a készülékek bekötésében szerezhetnek rutint. Van az épületben mini Telekom üzlet és Call Center, sőt az udvaron olyan tanpálya is, ahol villanypóznákra felmászva ismerhetik meg a cég dolgozói a gyakorlatban az érintésvédelmi szabályokat. A képzés résztvevőinek valósághű környezetben, valós helyzetgyakorlatokban, az ügyfelek igényeire odafigyelve kell bizonyítaniuk a felkészültségüket.

„Amikor az új székház gondolata 2007-ben először felmerült, azt az elsődleges célt fogalmaztuk meg, hogy a cég különböző területeit közelebb kell hoznunk egymáshoz. A megújult oktatási központ ugyanezt a missziót, hasonló módon segíti elő: egy épület segítségével, központi oktatási bázist hoztunk létre, amivel standardizáljuk a vállalaton belüli tudásbázist” – magyarázza Szabó János.

Friedl Zsuzsanna, a Magyar Telekom humán erőforrás vezérigazgató-helyettese szerint kiemelt szempont, hogy a központban zajló tevékenységek támogassák a vállalat humánerőforrás fejlesztési stratégiáját. „Nem csak a trendeknek megfelelő infrastruktúrával, hanem a trendeknek megfelelő tudással és kompetenciákkal is rendelkezniük kell a munkatársainknak. A központ elsősorban szakmai alapképzéseknek ad helyet, de lesznek nyelvórák, külső partnerek által tartott készségfejlesztések, ügyfélélmény tréningek, egyéni és csoportos coaching-ok. A saját munkatársaink is tartanak majd képzéseket egymásnak” – emelte ki Friedl Zsuzsanna. „Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy az épület belsőépítészi terveit is a saját munkatársaink készítették el. A végeredmény pedig önmagáért beszél, hiszen magunknak, a saját igényeink, a saját vállalati kultúránk szerint alakítottuk ki a tereket.”

A Telekom Képzési Központban 12 tréningtermet, több számítógépes-, műszaki- és gyakorlótermet, oktatói szobákat, közösségi pihenőhelyeket, étkezőt, munkaruha próbahelyiséget és oszlopsoros tanpályát alakítottak ki. Ezen felül a Magyar Telekom nemzetközi elismertségét jelzi, hogy a Deutsche Telekom kiválasztási és értékelő központot is üzemeltet az épületben, így segítve DT nemzetközi vezetőutánpótlását.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!