Robbantott a LogMeIn

Robbantott a LogMeIn
A cég bevétele a harmadik negyedévben 85,1 millió dollár volt, ami az egy évvel korábbi adatokkal összevetve 22 százalékos növekedést jelent.

„Elégedettek vagyunk a harmadik negyedéves teljesítményünkkel, amivel tovább javítottuk a már amúgy is szép első féléves eredményeinket” - mondta Bill Wagner, a LogMeIn elnök-vezérigazgatója. „Büszke vagyok és nagyra értékelem csapatunk alap üzletágunkban elért eredményeit, miközben ezzel egy időben jelentős előrelépést tettünk a júliusban bejelentett, a Citrix GoTo termékcsaláddal megvalósítandó egyesülésünk kapcsán is. Az év hátralévő részében továbbra is mindkét területre összpontosítunk, LogMeIn egymagában is jó teljesítménnyel zárja a 2016-os évet, miközben folytatja az összevont vállalat integrációjának és optimalizásának kidolgozását.”

A 2016-os III. negyedév legfontosabb eredményei

• A bevétel 85,1 millió USD volt, ami a 2015. évi III. negyedévvel összevetve 22 százalékos növekedést jelent
• A korrigált EBITDA 24,8 millió USD, a korrigált EBITDA árrés pedig 29,1 százalék volt, összevetve a 2015. évi III. negyedévi 19,4 millió USD, illetve 27,9 százalék USD számadatokkal.
• A GAAP számviteli rendszerben kimutatott nettó veszteség 0,7 millió USD, illetve 0,03 USD nettó veszteség volt részvényenként, összevetve a GAAP szerinti 2015. évi III. negyedévi 5,6 millió USD nettó bevétellel, illetve a részvényenkénti 0,22 USD értékkel.
• A nem-GAAP szerint nyilvántartott nettó bevétel 14,8 millió USD volt, illetve 0,56 USD részvényenként, összevetve a 2015. évi III. negyedévi 11,9 millió USD, illetve a részvényenkénti 0,46 USD adatokkal.
• Az üzemeltetésből származó cash-flow 20,1 millió USD, illetve a bevétel arányában 24 százalék volt, összevetve a 2015. évi III. negyedévi 13,4 millió USD számadattal.
• Az halasztott bevétel összesen 163,7 millió USD összegűek voltak, ami összevetve a 2015. évi III. negyedévi 137 millió USD számadattal 19 százalékos növekedést jelent.
• A Vállalat a negyedévet készpénzállomány, készpénz jellegű eszközök és rövidtávú befektetések tekintetében 217,2 millió USD összeggel zárta.

Üzleti kitekintés

A 2016. október 27-i adatok szerint a LogMeIn előrejelzést készít a 2016. évi IV. negyedévre, valamint a 2016-os pénzügyi évre. 2016. IV. negyedév: a Vállalat által a négy negyedévre előre jelzett bevétele 87 millió USD, illetve 87,5 millió USD közé tehető. A korrigált EBITDA várhatóan 25,1 millió USD és 25,5 millió USD között lesz. A nem-GAAP szerinti nettó bevétel várhatóan 15,3 millió USD és 15,5 millió USD között lesz, illetve részvényenként 0,58 USD és 0,59 USD között.