Pénzügyi ismeretek: sikeres az MNB programja

Pénzügyi ismeretek: sikeres az MNB programja
A Pénziránytű Alapítvány támogatásánakköszönhetően a BankVelem Utazó Iskola az elmúlt tanévben 100 hazai általános iskola 32 ezer diákját érte el. Az országos oktatási projekt a Magyar Nemzeti Bank támogatásából valósult meg.

A nyári szünetben évről évre több ezer diák látogat el az Erzsébet Program keretein belül a zánkai gyerektáborba, ahol a gyerekek nyaralás közben, játszva sajátíthatják el a pénz felelős használatához szükséges ismereteket. A táborok megvalósításában második éve működik közre a PontVelem Nonprofit Kft., mely a BankVelem Utazó Iskola Program révén egyedülálló oktatási módszerekkel és interaktív játszóházzal járul hozzá a gyerekek pénzügyi kultúrájának fejlesztéséhez. A Pénziránytű Alapítvány támogatásának köszönhetően a BankVelem Utazó Iskola az elmúlt tanévben 100 hazai általános iskola 32 ezer diákját érte el. Az országos oktatási projekt a Magyar Nemzeti Bank támogatásából valósult meg. A nagy sikerre való tekintettel a program a nyári szünetben, az Erzsébet táborok alatt is folytatódott.

Az Erzsébet-táborok célja, hogy minél több iskolás számára biztosítsanak önfeledt, ugyanakkor tartalmas nyaralást úgy, hogy a vakáció költségei alig, vagy csak minimálisan terheljék a szülők pénztárcáját. Idén mintegy 90 ezer fiatal vesz részt az Erzsébet Program szervezésében megvalósuló rendezvényeken, közülük 32 ezren nyaraltak a 10 héten keresztül, folyamatos váltásokban zajló zánkai és fonyódligeti Erzsébet-táborokban. A két helyszínen számtalan izgalmas program és kikapcsolódási lehetőség várta a gyerekeket.

A PontVelem Okos Program szervezésében, a Pénziránytű Alapítvány támogatásával megvalósuló BankVelem Utazó Iskola idén nyáron öt alkalommal látogatott el a zánkai Erzsébet-táborba, ahol hétről hétre 1800 gyermek, köztük turnusonként mintegy 200 kárpátaljai diák üdülhetett. Az öt alkalom során minden foglalkozásba átlagosan 300 diák kapcsolódott be, így a táborok ideje alatt összesen 1 500 kisiskolás vehetett részt a pénzügyi tudatosságot fejlesztő oktatásokon.

A szervezők meggyőződése, hogy a gyerekeknek már egész kiskoruktól meg kell tanulniuk, pontosan meddig ér a takarójuk, miképpen kell kézben tartaniuk a pénzügyeiket, hogyan valósíthatják meg pénzügyi terveiket. Az oktatási programban épp ezért tapasztalt, gyermekszerető pedagógusok vettek részt, akik játékos, részvételre sarkalló feladatok segítségével hívták fel a figyelmet a hatékony, előremutató hétköznapi gazdálkodás módszereire. A foglalkozások során a gyerekek többek között megismerkedhettek a kiadás-bevétel fogalmával, a tudatos költségtervezés alapvető lépéseivel, s tanulmányozhatták a forint bankjegyek biztonsági elemeit is. A szervezők a nyolc oktatási állomáson található nagyméretű térjátékok teljesítése után ajándékkal is kedveskedtek a feladatot sikerrel teljesítő gyermekeknek.

Az Erzsébet-táborok által kínált széles programpalettán a szervezők szerint kifejezetten hiánypótló és újszerű a játékos szemléletű pénzügyi oktatás megjelenése. A hatalmas sikert a tanárok elégedett visszajelzései és a gyerekek mosolygós arca is mutatta.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!