Obama kedvenc nyári slágerei Spotify-on

Obama kedvenc nyári slágerei Spotify-on
Igazi nyári hír az uborkaszezon kellős közepéről. A jövő ősszel leköszönő amerikai elnök, Barack Obama kiváló zenei ízléséről már nem először hallunk izgalmas pletykákat.

 

A mendemondák valóságtartalmáról pedig már személyesen is meggyőződhetünk, hiszen a Fehér Ház Spotify regisztrációja apropóján, az elnök úr személyesen állította össze legkedvesebb nyári zenéinek listáját.

Bár elsőre igencsak nagyra nyílhat szemünk, hogy ugyan mit keres a Fehér Ház Spotify-on,
Barack Obama már jó ideje szerepel a zeneszolgáltatón, ráadásul, mint előadó. Persze nem
valamilyen titkos zenei karrierre kell gondolnunk, mert a felhasználója alatt az elmúlt évek elnöki beszédeit és fontosabb vitáit hallgathatjuk vissza kedvünk szerint.

A mostani nyári összeállítás azonban valóban a zenéről szól. Szerencsénkre Obama nem is egy, hanem rögtön két lejátszási listával készült, melyek közül az egyiket a nappali, míg a másikat inkább az esti órákra szánta.

A Fehér Ház a jövőre nézve további zenei listákat ígér, melyek között más politikusok kedvencei is bemutatásra kerülnek majd, sőt egy-egy közéleti témához kacsolódó összeállítások is érkezhetnek a bejelentés szerint. Ha kíváncsi Obama elnök nyári kedvenceire, akkor ajánljuk, hogy hallgasson bele a lejátszási listákba, mert könnyen lehet, hogy amerikai elnöktől hasonló listát nem kapunk most egy darabig.

 

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!