Nagy dobásra készül a Facebook: a Google-től igazoltak

Nagy dobásra készül a Facebook: a Google-től igazoltak
Processzorokat fog gyártani a cég, az majdnem tuti, de hogy telefon, VR kütyü vagy valami teljesen más lesz, azt még nem tudni.

Már hónapok óta terjed a pletyka, hogy a Facebook saját processzort akar építeni, most úgy tűnik, hogy ez tényleg így van, ugyanis a közösségi portált által fémjelzett cégnek sikerült megszereznie a Google szilícium osztályának egyik legmenőbb vezető mérnökét – számolt be a Bloomberg. Shahriar Rabii, alelnöki pozícióban kap hasonló beosztást a Facebooknál, legalább is ez szerepel a Linkedln profilján. Bár, hogy mihez is fog ő konkrétan chipeket gyártani, még nem egészen tiszta.

Ügyes okostelefon?

A fellelhető információk szerint Rabii vezette a Google azon csoportját, mely több, a böngészőóriás által megalkotott eszközökben működő processzort is tervezett, ezek közül a jó minőségű fotóiról ismert Pixel okostelefon családot és a szerverekhez megalkotott Titan biztonsági processzort emelik ki.

Valószínűtlennek tűnik, hogy a Facebook is telefonokhoz való chipeket akarna Rabiival terveztetni (már csak azért is, mert volt ilyen kísérlete a cégnek, ami nem sült el túl jól), ám emellett még rengeteg olyan potenciális terület van, ahol jól jöhetnek Rabii képességei, legyen szó akár magáról a közösségi portál hálózatáról, vagy a cég egyéb vállalkozásairól.

Rákapcsolnak a virtuális valósággal?

Ott van rögtön például az Oculus – a virtuális valóságban utazó cég, amit még 2014-ben szerzett meg a Facebook kétmilliárd dollárért és azóta sem sikerült kitalálniuk, hogy mihez is kezdjenek vele. Lehet, hogy épp ez lesz a megoldás, mivel Rabii a rendelkezésre álló információk szerint Andrew Bosworth, Zuckerbergék virtuális valóság felelősének keze alatt fog dolgozni. Az elérhető áron beszerezhető, de sokak számára csalódást jelentő Oculus Go ugyanis még mindig a Qualcomm által fejlesztett processzorral működik, elképzelhető, hogy a Facebooknál úgy látják, eljött annak az ideje, hogy saját feldolgozó egységgel lássák el későbbi modelljeiket.

A Bloomberg értesülései szerint emellett még van egy rakás más jellegű projekt is, ahová jól jöhet egy mikroprocesszorok tervezésében jártas szakember. Ilyen lehet a hírek szerint egy érintőképernyővel rendelkező okosmikrofon sorozat, melyet kifejezetten a video chateléshez fejlesztenek.

Tisztogatás?

Nem érdemes elfeledkezni arról sem, hogy a közösségi portálon, napi szinten áthaladó masszív adatmennyiség feldolgozása sem kis feladat, így az ezt végző hardverek időről-időre való tatarozása, esetleg teljes cseréje is igényelhet olyan szakértelmet, amivel Rabii rendelkezik. Arról nem is beszélve, hogy a portálon működő, általában spam és gyűlölettartalmakat szondázó algoritmusok sem muzsikáltak túl jól az utóbbi időben. Ezen folyamatok nagy részét Nvidia-meghajtású GPU szerverek tartják életben, és elképzelhető, hogy a kimondottan erre a feladatra megalkotott, saját processzorok jobb munkát fognak végezni.

Bármire is készüljön a Facebook, nagyon úgy néz ki, hogy véresen komolyan gondolja. Még áprilisban kezdtek megjelenni a processzorépítéssel kapcsolatos álláshirdetései, mostanra legalább az ezzel megbízott részleg vezetősége biztosítva lett – húzza alá a Gizmodo.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!