Mit várunk az Apple-től?

Mit várunk az Apple-től?
Kultikus várakozás előzi meg az őszi nagy bejelentéseket. Ma minden kiderül arról, hogy mi készül az Apple titkos laboratóriumaiban.

A Verge egészen hosszú cikkben találgatja, hogy milyen eszközök várhatók a mai bejelentésen. A mai esemény azért is fontos, mert a rajongók érdeklődését felkeltő és remélhetőleg hosszan fenntartó kütyük is lesznek a listán. Az Apple előre menekülését az erősödő Android piac és a Samsung nyomulása erősíti.

Az iPhone 6 két verziójának bejelentése szinte bizonyos. Két különböző méretben 4,7 és 5,5 inches készülékekre van esély. A nagyobb kijelző mellé új design is társul. Az újdonság azért is izgalmas, mert a cég eddig makacsul ragaszkodott a méreteihez, viszont a konkurencia kistelevízió méretű kijelzői ezt a ragaszkodást is elsöpörték.

A nagyobb telefon szerencsére megengedi a nagyobb akkumulátor megjelenését is, azt még ugyan nem tudja senki, hogy mennyivel nőhet az aktív felhasználhatóság, de az bizonyos, hogy ráférne az iPhone-okra egy kis kapacitás növekedés. A felhasználók remélik, hogy kedvenceik méret növekedése nem jár egyenes arányú fogyasztás növekedéssel is, mert akkor gyakorlatilag nem sokkal lesznek használhatóbbak az új eszközök. A tablet tulajdonosok tudják, a legjobban, hogy mennyit számít egy nagyobb akkumulátor, ők ugyanis akár egész nap használhatják folyamatosan a kütyüjüket, s akkor sem merül le a szerkentyű.

Az Apple mindig is érdeklődött az NFC megoldás iránt, de mivel a technológia, megítélésük szerint, még nem volt teljesen kiforrott és biztonságos ezért nem használták. Ez azonban most megváltozott. Az új iPhone-ok és a hamarosan piacra dobásra kerülő okos órák használni fogják ezt a vezeték nélküli megoldást.

A választás azért az NFC-re esett, mert az eszközök számára lehetővé teszi az adatátvitelt  mobilhálózat, Wifi vagy Bluethoot használata nélkül. Az Android,  Blackberry és a Windows Phone már évek óta használja ezt a lehetőséget, amely, megfelelő beállítás vagy applikáció esetén, automatikusan kapcsolódik más NFC szenzorokhoz, ha érzékelik azt.

Lassan már mindenki gyárt okos órát, azonban az Apple eddig még nem lépett piacra ilyen termékkel, ez azonban most szintén megváltozhat.  Nagyok az elvárások az olyan hordható eszköz irányába, amelyen iOS fut és képes biometrikus adatokat is méri. Az egyik legjobban őrzött titok az, hogy hogyan is fog kinézni.  Egyáltalán az is kérdés, hogy ez most valójában egy karóra lesz vagy inkább egy fitness karkötőre fog inkább hasonlítani. A New York Times és a Wall Street Journal értesülései szerint az eszköznek oled kijelzője lesz és többféle méretben lesz kapható.