Milyen gyakran cserélik le a felhasználók mobileszközeiket

Milyen gyakran cserélik le a felhasználók mobileszközeiket
Lassul a tablettek elterjedése derült ki egy 2014novemberi felmérésből. Ez a tendencia a nagyképernyős mobil eszközök másik három tagjára – okostelefonokra, okostvkre és laptopokra – is igaz, eladási számuk várhatóan csökkeni fog az elkövetkező időszakban. Bár még ez a négy készülék vezeti azon termékek listáját, amelyet a z internethasználók vásárolni szándékoznak a közeljövőben, de arányaiban kevesebben tervezik ezt tenni, mint a tavalyi évben. Ugyanakkor ez elmondható a listán szereplő összes többi eszközről is.

A felmérés azt mutatja, hogy a növekedés elsősorban az érett piacokon lassul. Az Egyesült Királyságban, a tablet eladások már beálltak egy láthatóan álladosuló szintre. Ugyanakkor, az okostelefon piac esetén, egy másik kutatás szerint, az egyesült államokbeli okostelefon tulajdonosok többsége legalább egy évet vér, míg új eszközt vesz

A megkédezett egyesült államokbeli internet használók 29,1 százaléka nyilatkozta azt, hogy tervezi okostelefon vásárlást a következő fél évben, míg 39,6 százalékuk a következő két évben. 12,8 százalékuk mondta azt, hogy nem kíván frissíteni a  következő két évben.  Alig több mint 30 százalékuk vásárolt vagy kapott új telefont az elmúlt hat hónapban és mindössze 39 százalékuk az elmúlt két évben.

A felmérésekből az is kiderült, hogyha eljön az idej az új telefon vásárlásnak, akkor a márka igen fontos szerepet játszik a termék kiválasztásában. A felhasználók fele tervezi, hogy egy bizonyos márkát vesz, közel egyharmaduk pedig azért dönt így mert korábban más volt ilyen tipusú eszközük. 32 százalékuk a dizájn alapján választ eszközt és mindössze a leendő vásárlók 20 százalékát érdekli az operációs rendszer.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!