Megvannak az első képek az Amazon új 3D telefonjáról?

Megvannak az első képek az Amazon új 3D telefonjáról?
Az Amazon már néhány éve bejelentette, hogy dolgozik egy saját fejlesztésű telefonon, úgy tűnik, most már láthatjuk az első design-t is.

A BGR. com oldalára került fel kép az eszközről, és az oldal szerkesztői, úgy tudják, hogy telefononból már két prototípust is készített a cég.

Amennyiben a kép valódi, akkor a készülök pontosan ugyanúgy néz ki, mint egy átlagos okostelefon.  Annak ellenére, hogy az Amazon azt állította, hogy egy egészen különleges 3D kijelező felületet terveznek. Nem ez lenne az első ilyen próbálkozás, három évvel ezelőtt a HTC is előrukkolt egy hasonló termékkel, a HTC Evo 3D-vel, az azonban nem aratott átütő sikert a felhasználók körében.

A fényképen a készülék egy tokban látható, feltehetőleg azért, hogy ne látszódjon, hogy hogyan is néz ki valójában. Várhatóan hat kamerával fog rendelkezni, amelyek közül négy az elején lesz, hogy segítse a szoftvereknek a 3D-s hatás elérését, legalábbis a BGR híradása alapján.

A kamerák lehetővé teszik a felhasználó arcának és szemének megfigyelését, így képes megváltoztatnia a kijelzőn megjelenő dolgok  perspektíváját, vagyis anélkül leszünk képesek 3D-ben látni, hogy ehhez egy 3D-s szemüveget használnánk

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!