Megállapodást kötött a Cellum és az indonéz Telkom csoport

Megállapodást kötött a Cellum és az indonéz Telkom csoport
Stratégiai együttműködési és befektetési megállapodást kötött a többségi magyar tulajdonban álló Cellum Global Zrt. nemzetközi mobiltárca szolgáltató az indonéz Telkom csoport leányvállalatával a Metranettel, a délkelet-ázsiai telekommunikációs óriás kisebbségi tulajdonrészt szerez a magyar cégben.

Az együttműködést kedden írták alá a cégek vezérigazgatói Budapesten. A megállapodás értelmében a Telkom két lépésben végrehajtott tőkeemeléssel 30,4 százalékos tulajdonrészt szerez a Cellumban, és egyben biztosítja a Cellum pénzügyi (fintech) szolgáltatásainak elterjedését az indonéz piacon. A Cellum operatív irányítása továbbra is a jelenlegi menedzsment kezében marad - írja az MTI.

Kóka János, a Cellum Global elnök-vezérigazgatója közölte: a tőkebefektetés értéke nem nyilvános, azt a tőzsdén jegyzett és egyben többségi állami tulajdonú indonéz cég esetében az ottani tőkepiaci szabályozás tiltja. Az elnök-vezérigazgató ugyanakkor a magyar fintech piac legnagyobb befektetésének nevezte a tranzakciót, ami biztos finanszírozást jelent a Cellum növekedéséhez.

Jelezte azt is, hogy a cég első ázsiai tőkebefektetésének értéke 800 millió forint volt évekkel korábban, a mostani ennél lényegesen magasabb.

Kifejtette: a Telkom már korábban a Cellum fintech platformját választotta, a cég rendszere működik az állami autópályakezelő digitális díjfizetésénél teszt üzemmódban. Kérdésre válaszolva elmondta: a befektetett tőkét termékfejlesztésre és innovációra fordítják, közöttük a banki-, távközlési szolgáltatásaik fejlesztésére, a blokklánc (blockhain) technológiák fejlesztésére, illetve indonéziai piacfejlesztésre. Indonéziát tudatosan választották, mivel a világ 4. legnagyobb országa 260 milliós népességének fele 30 alatti fiatal, a mobiltelefonok elterjedtsége a világon Indonéziában az egyik legmagasabb. A céljuk, hogy Indonéziában a Cellum legyen a legmeghatározóbb fintech platform, és indonézián kívüli piacokon is terjeszkednének. A Telkom délkelet-ázsiában terjeszkedik, 43 leányvállalata van. A megállapodást intenzív tárgyalások előzték meg, Magyarország jakartai nagykövetsége rendkívül hatékony támogatást nyújtott a megállapodás létrejöttéhez - ismertette.

Közölte, hogy a Cellum tavaly 25 százalékos növekedéssel az előzetes adatok szerint 2,5 és 3 millió dollár közötti árbevételt ért el. Ezt a kétszámjegyű növekedést lehet fokozni az elnök-vezérigazgató szerint a Telkom-befektetéssel, mivel a tranzakciókat akár százmillió ember használja Indonéziában. Terveik szerint 2020-2021-re meg tudják majd haladni a 10 millió dolláros forgalmat. Közölte: a Cellumnál jelenleg 45 fejlesztőmérnök dolgozik, a következő három évben ez a létszám duplájára bővül, a termékfejlesztést Magyarországon folytatják. Az innovatív magyar informatikai cég stratégiája szerint magyar menedzsmenttel és magyarországi központtal próbál növekedni, hogy ne felvásárlási célpont legyen - mondta. Problémának nevezte a munkaerőhiányt, így mindent megtesznek a dolgozóik képzéséért és megtartásáért.

Joddy Hernady, a Telkom Indonesia média és digitális üzletágáért felelős alelnöke elmondta: a megállapodás a cég stratégiájának része, a befektetést a Metranet leányvállalaton keresztül valósítják meg. A Telkom Indonesia részvényeit több nemzetközi tőzsdén jegyzik, a cég 52,09 százalékos tulajdonosa az indonéz állam, a többi 47,91 százaléka magánbefektetők kezében van.

Widi Nugroho, a Metranet vezérigazgatója arról beszélt, hogy a cég öt fő tevékenysége a mobilkommunikáció, az e-kereskedelem, a Big Data, a pénzügyi szolgáltatások, és a marketing-, és médiaszolgáltatás. A megállapodás mindegyik területen hozzájárul az új technológiák bevezetéséhez, a cégnek 170 millió mobil előfizetője van.A Telkom a közösségi szolgáltatások, közlekedés, kereskedelem, számlafizetési szolgáltatások teljes körét felöleli Indonéziában.

A Cellum Európa egyik vezető nemzetközi mobiltárca-szolgáltatója. A cégcsoport banki biztonsági szintű megoldásai a mobilkereskedelem minden területét lefedik, beleértve a vásárlást és a fizetést, valamint az érintésmentes (NFC) technológiákat. Partnerei között szerepel a Telenor, a Magyar Telekom, OTP Bank, Erste Bank, FHB Bank és a MasterCard is. A Cellum által üzemeltetett rendszer több mint 20 millió biztonságos tranzakciót kezel évente. A Cellum ügyfele az Evercross indonéz telefongyártó, amelynek évi ötmillió készülékére kerül előtelepítve a Cellum mobiltárcája.

Követsd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Cellum, FinTech