Lassan elfüstöljük az országot

Lassan elfüstöljük az országot
A magyar lakosság szén-dioxid kibocsátása már megegyezik az iparéval. Hazánk ökológiai lábnyoma jelenleg az ideális szintnél másfélszer nagyobb.


Ijesztő tény, amelyet Oscar-díja átvételekor tartott beszédében Leonardo DiCaprio is kiemelt: 2015 volt a rendszeres meteorológiai mérések kezdete óta a legmelegebb esztendő. A fejlett országok is egyre inkább felismerik, hogy a klímaváltozás megállítása közös érdek, az energiahatékonyság pedig globális lelkiismereti kérdéssé vált: az ipari országok a világ népességének ugyanis mindössze 20 százalékát teszik ki, energiafogyasztásának ugyanakkor 80 százalékáért felel. Különösen fontos felhívni erre a felelősségre a lakosság figyelmét: ahogy az a párizsi klímacsúcson is elhangzott, a világ energiafogyasztásának harmadát az épületek üzemeltetésére fordítjuk, pedig korszerű nyílászárókkal, hőszigeteléssel és fűtéskorszerűsítéssel ez az érték jelentősen csökkenthető lehetne.

Energiapazarló épületeink is hozzájárulnak a klímaváltozáshoz
A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) adatai szerint a világ energiafogyasztása több mint 9 milliárd toe (tonna kőolajjal egyenértékű), amiből a lakossági célú energiafelhasználás több mint 2 milliárd toe-t tesz ki. A világ lakossága egy évben 4,5 millió TJ energiát fűt el, aminek 22 százalékát, azaz közel 1 millió TJ-t az EU 28 tagállama használja fel, amelyekben azonban mindössze a Föld lakosságának csupán 8 százaléka él.

Magyarországon a lakossági fűtési energiafelhasználás 22 ezer TJ. Ennek jelentős részét meg tudjuk takarítani, ha az utcák fűtése helyett felelősen gondolkodunk a felhasznált energiáról és ingatlanjaink energetikai korszerűsítésével csökkentjük a fűtési célú gáz- és villamosenergia-felhasználást.
A szigeteletlen házfalak és korszerűtlen nyílászárók ördögi körforgást indítanak el, hiszen épületeink hővesztésével járó energiapazarlásunk egyre szélsőségesebb időjárást okoz: tovább tart a téli és nyári időszak, ezáltal pedig nő az energiafogyasztásunk, a növekvő energiafogyasztásunkkal járó többlet CO2 kibocsátás miatt a klímaváltozás pedig öngerjesztő folyamattá válik. Magyarországon a legutóbbi harminc évben csaknem 2°C-ot emelkedett a nyári középhőmérséklet, a brit meteorológiai szolgálat globális előrejelzése szerint pedig “nagyon valószínű”, hogy 2016 még 2015-nél is melegebb lesz.

Magyarországon a pazarló épületek jelentik a legfőbb problémát
Magyarország ökológiai lábnyoma másfélszeres, tehát ennyivel több erőforrást használunk, mint az a fenntartható fejlődés elve szerint tehetnénk. „Jó hír, hogy az utóbbi években a 2020 elvekkel összhangban csökkent hazánk teljes primer energia felhasználása, ugyanakkor be kell látnunk, hogy fogyasztási javaink jókora része külföldön, leginkább a Távol-Keleten készül, így energiafogyasztásunk lényegében nem lett kevesebb, csupán „exportáltuk” annak energiaigényét” – mondta Aszódy Tamás, a Knauf Insulation Kft. ügyvezető igazgatója. – „Csökkenő hazai energia-felhasználásunk tehát sokkal inkább az ipar számlájára írható, csak rendkívül minimális mértékben köszönhető a lakosság energiahatékonyságot célzó beruházásainak.
Egyéni szinten ugyan nem vagyunk hatással az energiahatékony gyártási technológiák fejlesztésére vagy szabályozási kérdésekre, ugyanakkor felelős döntésekkel megakadályozhatjuk, hogy saját otthonaink energiapazarlóak legyenek és az utcát fűtsék” – tette hozzá a szakember.

A magyar lakosság CO2 kibocsátása megegyezik az iparéval
Míg az ipar energiafelhasználása akár csak Magyarországon, szomszédaink közül Ausztriában és Szlovákiában is 30 százalékot tesz ki a teljes energiafogyasztásból, addig a lakossági energiafogyasztás aránya ezekben az országokban jóval alacsonyabb a miénknél. Az utóbbi másfél évtizedben Szlovákiában a lakossági energiafelhasználás aránya – az ipar stagnálása ellenére is – 26 százalékról 20-ra csökkent. Magyarországon ez az arány 30 százalék, vagyis megegyezik az ipar energiafogyasztásával.
Ennek oka az, hogy a magyar épületállomány energiahatékonysági szempontból rendkívül elavult. A falakon, a födémeken és az ablakokon keresztül távozik a hő, ezért rezsink 75 százalékát fűtésre és hűtésre kell költenünk, holott korszerű hőszigetelés alkalmazásával jelenlegi energiapazarló épületeink akár 50 százalék fűtési célú energiát is megspórolhatnak nekünk, jelentősen csökkentve a CO2 kibocsátásunkat és a rezsinket. A klímavédelem tehát nem csak bolygónk megóvása miatt rendkívül égető kérdés, de rövid távú érdekünk is, hogy épített környezetünk fenntartható módon működjön, csökkentve energiacélú kiadásainkat. Ahogy DiCaprio mondta, ne vegyük tehát készpénznek ezt a bolygót!

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!