Lakáshitelesek tízezreinek érdemes lépnie a kockázatok miatt

Lakáshitelesek tízezreinek érdemes lépnie a kockázatok miatt
A meglévő változó kamatozású konstrukciókat hitelkiváltással biztonságosabbá lehet tenni.

Januárhoz képest a változó kamatozású lakáshitelek kamatát és törlesztőrészletét meghatározó bankközi kamatláb (BUBOR) növekedett, igaz, július eleje és augusztus eleje között csökkent. A várhatóan szigorodó nemzetközi kamatkörnyezet miatt azonban a mostani kilátások alapján valószínű, hogy feljebb kúsznak a kamatok, ez pedig a már futó, azaz korábban felvett, úgynevezett változó kamatozású lakáshitelek törlesztőrészletét is érintheti - hívja fel a figyelmet a BankRáció.hu összeállítása.

Van megoldás a rizikócsökkentésre

Az új lakáshiteleknél egyértelmű fölényben vannak a több évig fix kamatozású konstrukciók, a felvett lakáshitelek durván 70 százalékát adják. Ugyanakkor a teljes lakáshitelállományon belül akár több tízezer embernek lehet változó kamatozású hitele. Ráadásul a devizahitelek forintosításakor is sok kölcsön változó kamatozással ment tovább.

Trencsán Erika, a BankRáció.hu szakértője szerint van megoldás a már meglévő, az esetleges jövőbeli kamatemelkedés miatt kockázatos változó kamatozású lakáshitelek biztonságosabbá tételére. “A hitelkiváltásról van szó. Azaz megoldható a meglévő változó kamatozású lakáshitelek több évig, akár 20 évig fix kamatozású és törlesztőrészletű lakáshitelekre történő cseréje. A hitelkiváltás már régóta elérhető a bankoknál és a következő időszakban könnyen lehet, hogy nagyobb népszerűségre tesz szert” - fogalmazott Trencsán Erika.

A hitelkiváltásra nem vonatkozik a szigor

A szabályozás is segíti azt, hogy a jelenleg változó kamatozású lakáshitelt törlesztő adósok fix törlesztőrészletű konstrukcióra cseréljék a hitelüket. Október 1-től szigorodnak a lakáshitel-felvételre vonatkozó feltételek. A kevesebb mint 5 évig fix törlesztőrészletű, többek között a változó kamatozású lakáshiteleknél a törlesztőrészlet nem lehet majd magasabb a havi nettó fizetés 25-30 százalékánál. Az 5 és 10 évig fix törlesztőrészletű lakáshiteleknél az új szabályok 35, illetve 40 százalékos limitet szabnak. Ez azért jelent szigorítást, mert a mostani szabályozás értelmében 50 és 60 százalék ez a limit.

“Bár októbertől szigorúbbak lesznek a lakáshitel-feltételek, a lakáshitel-szerződések módosítására és hitelkiváltásra, ha a kamatperiódus hosszabb lesz a korábbinál, nem vonatkoznak majd a szigorúbb szabályok. A kamatkockázat mellett ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy a hitelkiváltás népszerűbbé váljon” - mondta Trencsán Erika.

Havi 53-55 ezer forint 20 évre

A BankRáció.hu példája szerint egy jelenleg 8 millió forintos tőketartozású lakáshitelt - a legolcsóbb ajánlatokkal élve - egy 20 éves futamidejű és a teljes időszakra 53-55 ezer forintos rögzített havi törlesztést garantáló konstrukcióra lehet cserélni. A BankRáció.hu szakembere azt is elmondta, hogy a hitelkiváltást tervező ügyfeleknek nemcsak a saját bankjuknál érdemes érdeklődniük a feltételekről, a hitelkiváltás költségeiről, hanem ajánlott más bankok konstrukcióit is megvizsgálni. Utóbbiak ugyanis a teljes futamidőre vetítve akár milliós nagyságrenddel alacsonyabb kiadást jelenthetnek.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!