Komoly növekedés előtt áll a 3D-s nyomtatás

Komoly növekedés előtt áll a 3D-s nyomtatás
A 3D-s nyomtatással gyártott prototípusok piaca 2004-től évente 20%-al nő, a jövőben pedig még inkább felgyorsul ez a növekedés. Nemsokára 3D-s gyárak is létrejöhetnek, a nyomtatók ára pedig jelentősen csökkenhet.

A 3D-s nyomtatással készült prototípusok piaca az elmúlt 12 évben, évi 20%-al nőtt, a technológiát elsősorban az orvosi eszközök gyártásában, az űrkutatásban, a légiközlekedésben és a turbinák gyártásában használják. A jövőben az iparág akár évi 30%-os növekedést is elérhet, köszönhetően a technológiai innovációnak – állapítja meg a Roland Berger “Prototípus gyártás – következő generáció” című tanulmánya.

“Körülbelül két évvel ezelőtt, amikor a 3D-s nyomtatás körüli média felhajtás megszűnt , akár azt is gondolhattuk volna, hogy a technológia elérte zenitjét” – mondta Schannen Frigyes, a Roland Berger partnere. “De épp az ellenkezőjéről van szó. Az innováció kiterjesztésével további lehetőségek rejlenek a fém prototípus-gyártásban. Ezek a gyártási rendszerek jelenleg kevesebb, mint 1%-os részesedéssel rendelkeznek a szerszámgép piacon. Ez alapot biztosít a jelentős növekedésre, s elég ahhoz, hogy az iparág növekedése fenntartható legyen a következő öt évben.”

A tanulmány a különböző innovációkra és trendekre fókuszál, illetve ezek következményeit vizsgálja a piaci növekedés és költségek vonatkozásában. A szerzők számos új technológiát, trendet és alkalmazást mutatnak be a prototípus-gyártás témaköréből, és rávilágítanak az ipari szektor folyamatos innovációs gyorsaságára.

A 3D-s prototípus-gyártási technológia számos fontos előnnyel rendelkezik, például olyan fém elemeket lehet segítségével elkészíteni, amelyek amúgy elérhetetlenek lennének az adott vastagságban. „A prototípus-gyártás új anyagok és kombinációk előállítására is képes lehet” – mondta Schannen – „s ez számos innovációt tartogat a különböző iparágak számára is. A digitalizációval és a negyedik ipari forradalommal karöltve, a 3D-s nyomtatás teljesen új termék-koncepciókat tesz lehetővé: a gépgyártók tanulmányozása kimutatta, hogy hamarosan teljesen automata 3D-s gyárak is elképzelhetőek lesznek.”

A szakértők szerint néhány éven belül meg fog szűnni a német cégek monopóliuma ezen a területen. Eddig ők értékesítették a 3D-s rendszerek 70%-át, azonban új piaci szereplők megjelenése várható, amely a 3D-s nyomtatók árát is lejjebb fogja nyomni.



Címkék: 3D nyomtatás