Kiérdemelte a rangos díjat a szegedi orvosi innováció

Kiérdemelte a rangos díjat a szegedi orvosi innováció
Az MDQuest Kft által kifejlesztett diagnosztikai eszköz lehetővé teszi annak előrejelzését, hogy a beteg szervezete várhatóan kiszűri-e az adott gyógyszert.

Egy szegedi fejlesztésű diagnosztikai eszköz kapta meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium védnöksége mellett működő szakmai zsűri egyik díját, melyet a 100 legérdekesebb magyar innováció 2018 című kiadványban szereplő kiválóságok közül választotta ki. A technokrata.hu cikke szerint az eszköz megmutatja, hogy egyes gyógyszeres terápiák esetén számítani kell-e az úgynevezett multidrog rezisztencia megjelenésére.

 

Hiba az őrző-védő rendszerben

 

A szervezetünkben található fehérjealapú, transzporter molekulák többek között arra szolgálnak, hogy megvédjenek minket a környezetből bekerült mérgező anyagoktól. Egyfajta őrző-védő szolgálatot látnak el a sejtek szintjén, megvédenek azoktól a kisebb méretű molekuláktól, amelyek túl kicsik ahhoz, hogy az immunrendszer érzékelje őket. Ez a rendszer azonban nem tud különbséget tenni a külső mérgező anyagok és a betegségek kezelésére alkalmazott gyógyszermolekulák között, így a napjainkban használt gyógyszerek jelentős részét is kiszűri, azok kipumpálódnak a sejtekből még az előtt, hogy elérnék a hatásukat.

 

Az MDQuest Kft által kifejlesztett technológia lehetővé teszi annak előrejelzését, hogy a beteg szervezete várhatóan kiszűri-e az adott gyógyszert, így elkerülhető, hogy hónapokig kezeljenek betegeket a szokásos készítményekkel, mire kiderül, hogy azok nem is hatásosak esetükben.

 

Fejlesztés a fiatalokért

 

A terméket egy konzorciumi összefogás keretében a Solvo Biotechnológiai Zrt. fejlesztette ki, a klinikai fejlesztést az MDQuest Kft folytatta. Most újabb klinikai fejlesztések előtt állnak; cél, hogy olyan megnövelt érzékenységű technológiát alkossanak, amely akár fiatalabb korosztály vizsgálatára is alkalmas, mert esetükben egy nem megfelelően kezelt, súlyos gyulladás maradandó következményekkel is járhat.

 

Az eddigi munka mintegy 10 évet ölelt fel és számottevő befektetést kívánt meg a jelenlegi tulajdonosi kör részéről, valamint a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. is jelentősen hozzájárult a K+F kiadások finanszírozásához.

 

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!