Keljen kedvenc dalára a Google és a Spotify jóvoltából

Keljen kedvenc dalára a Google és a Spotify jóvoltából
A Google óraalkalmazása mostantól támogatja a streames zeneszolgáltatókat, első körben a Spotify-t. Ez azt is jelenti, hogy mostantól ha úgy tartja úri kedvünk egy adott dalt is beállíthatunk magunknak ébresztőként, amiről tudjuk, hogy biztos felkelünk rá. Tanácstalan versenyzők próbálkozzanak a Motörhead, Pantera, Nasum keresőszavakkal.

Sokan vagyunk, akiknek egyszerűen muszáj ébresztőórát használniuk a hétköznapok során, hiszen ha nem tennénk, tuti, hogy még délben is az ágyat nyomnánk. Mivel a többség már jó ideje az okostelefonját használja a reggeli ébredés elősegítésére és nem a klasszikus felhúzható vekkert (vélhetőleg még a hipszterek is csak egy felhúzható vekker appal szériáznak), ezért a Google új szolgáltatása egyenesen isteni ajándéknak tűnhet – hívja fel a figyelemt a Make use of cikke.

A Google óra alkalmazás már támogatja a Spotify-t, így ha mindkettőből a legfrissebb verzióval rendelkezünk, illetve az operációsrendszerünk is legalább Android 5.0-ás vagy újabb, képesek leszünk a két applikációt összekötni, amivel látványosan megnövelhetjük a rendelkezésünkre álló ébresztőtémák számát.

Elvileg ott van

A Spotify használatához bökjünk rá az Ébresztőhang opcióra, ahol elvileg ott kell lennie a hangok között a Spotifynak is. Azért elvileg, mert mostanában jön csak ki az új frissítés, így ha egyelőre még nem találjuk ott, nem kell mérgelődni, hamarosan, akár napokon belül megjelenhet.

Persze ha a Spotify-t mellőzni szeretnénk és tárolunk a telefonunkon zenéket, nyugodtan válogathatunk azok közül is, ehhez nem kell mást tennünk, mint az adott időpont alatt az ébresztőhangra böknünk és ott menten láthatóvá válik egy „Saját hangok” opció és azon belül az Új hozzáadása funkciót kell kiválasztanunk.

Itt a kellemes hétfői kelés?

Ez talán a legegyszerűbb és legkézenfekvőbb módja annak, hogy a Google szinte a végtelen felé kiterjessze a választható ébresztőhangok számát és ugyan ezzel senkinek az életét nem váltja meg, de biztos lesznek olyanok akik ennek hatására egy kis extratöltettel pattannak ki reggelente az ágyból.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: google, Spotify