Javult az adómorál, de a mobilszámla még mindig problémát okoz

Javult az adómorál, de a mobilszámla még mindig problémát okoz
A mobiltelefonszámlát, a közlekedési bírságokat és a hiteltartozásokat fizetik leginkább késve a magyarok, derül ki az Intrum Justitia, nemzetközi pénzügyi szolgáltató Európai Fogyasztói Fizetési Jelentéséből.

A NAV egyre szigorodó szankciói úgy tűnik megtették hatásukat, ugyanis az adók az egyike az azon típusú tartozásoknak, amelyekkel kis arányban késnek csak az emberek, itt ugyanis az érintettek 5,5 %-a nyilatkozott úgy, hogy határidőn túl fizeti ezt a kötelezettséget. Az oktatási költségek és a lakbér szintén azok a tartozások, melyekre jobban figyelnek az emberek, mivel még itt is csak az érintett megkérdezettek kevesebb, mint 6 százaléka nyilatkozott úgy, hogy késik ezekkel a tételekkel.

Az érintettek legnagyobb része – 10 százalék felett – nyilatkozta azt, hogy jelzáloghiteleiket, egyéb hiteleiket, mobiltelefonjukat és közlekedési bírságukat nem szokták határidőben befizetni. Az okok között szerepelhet, hogy ezen tartozások sokszor nagyobb összegek és ezért nem férnek bele már a családi költségvetésbe. Sok esetben az is előfordul, hogy az érintettek arra számítanak, hogy a mobilszolgáltatók nem tesznek majd lépéseket a tartozások behajtására, illetve arra várnak, hogy hiteleik törlesztésében külső beavatkozással valamilyen kedvező fordulat történik.

Felfalusi Péter, az Intrum Justitia ügyvezető igazgatója arra hívja fel a figyelmet, hogy nem érdemes várni, amikor egy tartozás rendezése nehézségekbe ütközik, hanem azonnal javasolt felvenni a kapcsolatot a szolgáltatóval vagy a követelés kezelőjével. Sajnálatos módon sokan, akik kivárnak, vagy nem kommunikálnak tartozásukkal kapcsolatban, később meglepődnek azon, ha ki nem fizetett tartozásuk a jogi költségeik miatt jelentősen megnő, vagy esetleg KHR (korábbi BAR) listára kerülnek. Mindenképpen érdemes felvenni a kapcsolatot a szolgáltatóval időben, hogy közösen sikerülhessen valamilyen megoldást vagy átütemezést kitalálni.

Nemek szerint
A férfiak és a nők hasonlóan nyilatkoztak a tekintetben, hogy melyik számla kifizetésével késnek általában. Két helyen mutatkozik jelentősebb eltérés a két nem képviselői között, az Urak ugyanis nagyobb arányban fizetik ki a televízió előfizetést időben, mint a gyengébbik nem képviselői. Valószínűleg az idei foci EB miatt ez a preferencia nem fog változni. A jelzáloghitelek kifizetését viszont a Hölgyek jóval előrébb helyezik a kifizetendők listáján, mint a férfiak.

Iskolai végzettség
A középfokúnál alacsonyabb és a középfokúnál magasabb végzettségűek kereseti lehetőségeik következtében is jelentős különbségeket mutatnak a tekintetben, hogy hány százalékuk nem fizeti ki időben az adott számlákat. Az alacsonyabb végzettségűek a legnagyobb arányban az adókat fizetik ki, míg a magasabb iskolázottságúak inkább az oktatási költségeket veszik előre.

A középiskolát vagy ennél kevesebb iskolát végzettek legnagyobb mértékben a vezetékes telefonszámla kifizetését, míg a magasabb iskolázottságú érintettek a közlekedési bírságok befizetését halasztják el. Nemzetközi összehasonlításban azt láthatjuk, hogy a közlekedési bírságokat a legtöbb Európai országban késve fizetik az emberek, illetve az egyéb hiteltartozások kiegyenlítése kerül még a fizetendő sor végére.

Több nyugat-európai országban az óvodai és bölcsődei költségekkel késnek sokat a lakosok, ami a magas gyerekgondozási díjaknak tudható be. Görögország az egyetlen, ahol a lakosok a közüzemi díjakat fizetik a legnagyobb arányban késve, ami a helyi szabályozás sajátosságára utalhat. Összességében az Intrum Justitia kutatásból az derül ki, hogy minden 10. jelzáloghitel, mobiltelefon előfizetés, közlekedési bírság vagy egyéb hitel határidőben nem kerül kiegyenlítésre, ami meglehetősen magas szám. Ezt támasztja alá, hogy a KHR listán is közel 1,8 millió eset szerepel (egy emberhez sokszor több eset is tartozik), azaz meglehetősen sokan nemcsak késnek a fizetéssel, hanem legalább 90 napja minimum a minimálbérrel elmaradtak tartozásuk kifizetésekor. Remélhetőleg a hitelek átstrukturálása, a forintosítás hosszabb távú hatásai javítani fognak a helyzeten.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!