Ha jótékonykodsz, nő a brandértéked!

Ha jótékonykodsz, nő a brandértéked!
Egyelőre nem dúskálnak itthon a cégek a karitatív kezdeményezésekben, holott az egyik legnagyobb kihívásra, a munkaerő megtartására nyújthat megoldást.

Hiszen az önkéntes munka elősegíti a személyes fejlődést, erősíti a vállalat iránti elkötelezettséget és javítja a munkahelyi légkört, ezáltal csökkentve a fluktuációt.
A mai tudatos és fenntartható szemlélet nem csak a környezetre, de a munkakeresésre is hatással van. „Napjainkban a munkavállalók már nem csak a pozíció vagy a bér mellett teszik le a voksukat, hanem a cég tevékenysége mellett is.

Egy állásinterjún ugyan nem az önkéntes munka lehetősége az első, amelyet az adott pozícióról megkérdeznek a jelöltek, de általánosságban elmondható, hogy a CSR tevékenységet folytató és ebben aktív munkáltatókat preferálják a dolgozók. A karitatív jellegű munka tehát egyre inkább az employer branding fontos eszközévé válik” – mondta el Stefano Longo, a magyarországi Adecco Kft. ügyvezető igazgatója.

A vállalati önkéntes munka még gyerekcipőben jár Magyarországon

A karitatív tevékenységnek egyre meghatározóbb jelentősége van vállalati és munkáltatói oldalról egyaránt, ennek ellenére nem nagyon vannak friss kutatások a témában. Egy 2013-ban készített kiadvány1 szerint a megkérdezett aktív keresők mindössze 21,5%-a nyilatkozott arról, hogy munkahelyén lehetősége van részt venni önkéntes programban, miközben 74% tartja fontosnak, hogy a vállalatok ilyen jellegű programokat szervezzenek dolgozóik számára. „Magyarország egyelőre gyerekcipőben jár a vállalati karitatív tevékenységekben, holott az önkéntes programok a vállalatnak és a dolgozóknak is rengeteg haszonnal járnak. Az ilyen tevékenységek ugyanis nagy szerepet játszanak a munkavállalók személyes fejlődésében, a vállalat iránti elkötelezettség növelésében és a munkahelyi légkör javításában, ezáltal csökkentve a fluktuációt, ami a mai cégek egyik legfőbb HR kihívása. Csapatépítő jellege miatt pedig a kiégés elleni küzdelemben is fontos eszköz lehet, hiszen a segítségnyújtás feltölti, motiválja, új kihívások elé állítja a munkavállalókat, erősíti a csapatszellemet, az összetartozás érzését” – mondta el Stefano Longo.

Hogyan szervezzünk karitatív programot
Az önkéntes munka több oldalról indulhat egy cég életében. „Általában felülről, a vezetés részéről születik meg az igény ilyen vállalati tevékenységre, de az is előfordul, hogy a dolgozók saját kezdeményezésére, tehát alulról indulnak ilyen típusú programok. Előbbi esetében érdemes lehet kikérni a munkavállalók véleményét, mely területet tartják fontosnak, milyen társadalmi csoporttal, problémával tudnak leginkább azonosulni, míg utóbbi esetében célszerű támogatni és teret adni a kezdeményezésnek” – tette hozzá a szakember.

Az Adecco Csoport mint a világ egyik legnagyobb humánerőforrás szolgáltatásokat nyújtó cége nem csak igyekszik felhívni a figyelmet az önkéntes munka fontosságára, de Win4Youth elnevezésű programjával példát is mutat más vállalatoknak. A kezdeményezés célja, hogy minden évben egy kiválasztott sportágban lehetőséget biztosítson az Adecco dolgozók számára, hogy személyes részvételükkel támogassanak beteg vagy hátrányos helyzetű gyerekeket. A kiválasztott sportág idén a triatlon volt, amely hosszú távú, stratégiai gondolkodást igényel, akárcsak a munka világa. Az Adecco dolgozók és partnerek futással, kerékpározással és úszással gyűjthettek kilométereket, amelyek révén idén mintegy 15 millió forinttal támogatják a Bátor Tábort.

„Megtiszteltetés, hogy az Adecco Csoport Win4Youth programjában második éve a Bátor Tábor Alapítványt választja magyarországi szervezetként, és hogy a dolgozók egy nemes cél érdekében tekertek, futottak, úsztak. A sport szeretetével és saját határaink leküzdésével így magunk és mások életén is változtathatunk” – mondta el Pintér András, a Bátor Tábor Alapítvány Adományszervezője.

Az Adecco dolgozók és partnerek által gyűjtött kilométerek révén számos daganatos és krónikus betegségben érintett gyerek juthat el a  Bátor Tábor gyógyító élményeket nyújtó táboraiba, miközben az Adecco önkénteseket a közös élmények és a közös munka még jobban összekovácsolta. „Az elmúlt két év pozitív tapasztalatai alapján és az egyre erősödő vállalati önkéntesség iránti igény miatt is különösen ajánljuk a cégeknek a hasonló kezdeményezéseket” – tette hozzá Stefano Longo.