Gyerekeket érintő káros netes tartalmak a Digitális Témahéten

Gyerekeket érintő káros netes tartalmak a Digitális Témahéten
Idén újra részt vesz a hazai Safer Internet Program a 2017. április 3-7. között megrendezésre kerülő Digitális Témahét programban, ahol a SIP-oktatók kötetlen, játékos, interaktív formában tartanak országszerte előadásokat általános és középiskolákban.

 

A program ezzel is szeretné a szülők, pedagógusok, gyermekek figyelmét még inkább felhívni az internethasználatból fakadó esetleges veszélyekre és azok kivédésének lehetőségeire.

A Digitális Témahetet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) kezdeményezésére már másodszor rendezik meg az Informatikai Vállalkozások Szövetségének szakmai vezetésével. Célja, hogy a digitális pedagógia minél szélesebb körben elterjedjen a köznevelésben, minél több iskolában tanítsanak digitális eszközökkel, digitális környezetben, illetve módszerekkel.

A Safer Internet Program (SIP) azért csatlakozott idén is a programhoz, mert fontosnak tartja felhívni a figyelmet az internet előnyeire és lehetséges veszélyeire is, így a zaklatásra, illegális és káros tartalmakra, ugyanakkor szeretné tájékoztatni a gyermekeket, szülőket, pedagógusokat a problémákról és azok lehetséges kezeléséről. A szakemberek kiemelik, hogy az internet korunk egyik nagy és hasznos találmánya, amely szinte mindenkinek megkönnyíti, szórakoztatóbbá és hatékonyabbá teszi az életét.
A Digitális Témahétre a Gyermekmentő Szolgálathoz - a Safer Internet Program hazai konzorciumvezetőjéhez – több mint 50 felkérés érkezett internetoktatásra, 6 budapesti és 47 vidéki intézményből. A SÍP-oktatók egy hét alatt 214 órát tartanak meg ezekben az intézményekben.

A szakemberek Preszl Éva, a SIP oktatója által tavaly kifejlesztett „Lájkvadász” nevű társasjátékot is magukkal viszik, amellyel még könnyebben és közvetlenebbül tudják megszólítani a gyerekeket, fiatalokat. A társasjáték nagyon népszerű a pedagógusok körében is, hisz játékosan, kötetlen formában sok hasznos információt tudnak átadni általa a gyerekek részére.

Az idei Digitális Témahéthez kapcsolódó kampány kapcsán közel 300 db Lájkvadász társasjátékot küldött ki az iskolák részére a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, ami jól mutatja a játék népszerűségét.

 

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!