Gigabírság: levegőhöz jutott az Intel

Gigabírság: levegőhöz jutott az Intel
Hatályon kívül helyezte szerdán az Európai Bíróság a törvényszék korábbi ítéletét, amely helybenhagyta az Intel mikroprocesszor-gyártó vállalatra a versenyjogi szabályok megsértése miatt kiszabott ″óriásbírságot″, és az ügyet visszautalta újratárgyalásra.

Az ügy előzménye, hogy az Európai Bizottság 2009-ben 1,06 milliárd euró megfizetésére kötelezte az Intelt a rivális AMD elleni versenyjogi stratégiája miatt. A testület szerint az amerikai chipgyártó visszaélt piaci erőfölényével, mert a vállalat árengedményeket adott a Dell, a HP, a NEC és a Lenovo számítógépgyártóknak, ha többségében Intel chipeket vásároltak gépeikbe. A cég hasonló módon a legnagyobb német elektronikai kereskedőházat is rávette, hogy csakis olyan készülékeket áruljon, amelyeket az ő lapkáival szereltek - írja az MTI.

Az Intel az Európai Bírósághoz fordult, kérve a határozat megsemmisítését vagy legalább a bírság csökkentését, de a törvényszék ezt 2014-ben elutasította. A cég később ez ellen is fellebbezett arra hivatkozva, hogy a bírák tévesen alkalmazták a jogot, amikor elmulasztották az ügy összes körülményére tekintettel megvizsgálni a vitatott árengedményeket.

Szerdai ítéletében a luxembourgi székhelyű bíróság kimondta: a törvényszék köteles lett volna megvizsgálni az Intel által előadott összes érvet, és azt is, hogy az engedmények valóban alkalmasak voltak-e a verseny torzítására. Az ügyet a bírói testület ezért visszautalta újratárgyalásra.

A Google amerikai internetes óriásvállalatra májusban kirótt 2,4 milliárd eurós bírságig ez volt hasonló ügyben a legmagasabb pénzbüntetés, amelyet kiszabott az uniós versenyhatóság. Szakértők szerint az ítélet közvetlen kihatással lesz a Google és a Qualcomm mobiltelefonchip-gyártó elleni uniós versenyjogi eljárásokra, illetve a jövőben megnehezítheti a büntetések kiszabását a hasonló ügyekben.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Intel