Forradalom a közlekedésben

Forradalom a közlekedésben
A közösségi szolgáltatások egy évtizeden belül teljesen átalakítják az autóhasználatot.


Az autómegosztó – úgynevezett carsharing vagy drivesharing – szolgáltatások rohamos terjedése 10-15 éven belül teljesen megváltoztatja a globális és hazai autóhasználatot. A jelenleg globálisan közel 7-8 millió felhasználót mintegy 100-110 ezer gépkocsival kiszolgáló kezdeményezések 2030-ra várhatóan jelentősen bővülnek: addigra már több mint félmilliárd felhasználóra körülbelül 7-9 millió kiszolgáló gépkocsi jut majd. A szemléletbeli váltás az autógyártók és a lízingcégek számára is lehetőségeket tartogat pozícióik megerősítésére. Az utóbbiak esetében egyre inkább a specializált szolgáltatások és a különleges igényekre nyújtott válaszok biztosítása kerülnek a fókuszba, miközben a gépjármű maga az együttműködés egyik tárgyiasult kelléke lesz csupán.

Habár az autómegosztó szolgáltatásokat hajlamosak az emberek a modern kor találmányának betudni, az első ilyen jellegű kezdeményezés már több mint hatvan éve elindult Svájcban. Az iparág a 2000-es évek eleje óta mintegy 10 százalékkal növekedett évente.
„Az elmúlt időszakok viharai ellenére az előrejelzések szerint a közösségi gépjárműhasználat továbbra is dinamikusan növekszik majd úgy globálisan, mint Magyarországon.
A változás hajtómotorjai az Y-generáció tagjai lesznek, akik számára a gépjármű már nem birtokolandó státuszszimbólum, hanem praktikus közlekedési választás” – mondja Vincent van der Meijden, a Business Lease Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

Az Európai Autógyártók Szövetsége megbízásából készített felmérés is a fiatalabb generációk fontosságát mutatja a váltás kapcsán. Az autómegosztó szolgáltatásokat jellemzően a 25-45 év közötti, iskolázott férfiak és nők nagyjából fele-fele arányban használják elsősorban a közösségi közlekedési eszközök és a kerékpározás kiegészítésére. „Ez a fajta kiegészítő közlekedési eszközként történő megközelítés lehet az elkövetkező évtizedekben a gépjármű-használat alapja.

A környezetvédelmi célkitűzések, a városok túlzsúfoltsága és az ebből fakadó költségek mind ebbe az irányba terelik a felhasználókat” – mondja az ügyvezető, aki szerint erre a változásra lehetőségként kell tekinteniük úgy az autógyártóknak, mint a flottalízinggel foglalkozó vállalatoknak. Vincent van der Meijden szerint a flottalízing cégek számára lehetőséget jelent majd, hogy a vállalatoknál lévő autók éves futásteljesítménye megnövekszik, ami magával vonja a minőségi flottamenedzsmenttel kapcsolatos igények és elvárások emelkedését.
„Ezekre az igényekre a felkészült szolgáltatók kész választ tudnak majd adni a vállalatoknak. A flottalízing szolgáltatások egyre nagyobb arányban tolódnak majd el a minőségi tanácsadás és a problémamegoldás felé, miközben a gépjármű már valóban csak az együttműködés egyik tárgyi elemét jelenti majd” – vallja az ügyvezető igazgató.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!