Fantasztikus okosóra érkezik EKG-méréssel és egyéb csodákkal

Fantasztikus okosóra érkezik EKG-méréssel és egyéb csodákkal
Új okosórával jelent meg a Withings az idei CES-en, amely az ígéret szerint az Apple Watch Series 4 készülékeihez hasonlóan az EKG-mérésre is képes lesz.

Új okosórával jelent meg a Withings az idei CES-en, amely az ígéret szerint az Apple Watch Series 4 készülékeihez hasonlóan az EKG-mérésre is képes lesz. Ráadásul a beharangozott (hagyományos kinézetű) óra akár 12 hónapnyi üzemidőt ígér, melyben megtalálható lesz még a szokásos lépésszámlálás, 50 méteres vízállóság, alvásfigyelés, illetve okosébresztés funkció is, viszont vélhetően az akkumulátor kímélése miatt a pulzusfigyelő optikai szenzor kimaradt, amelyet így az EKG vált fel - írja az Ars Technica, amit a hwsw.hu idézett. Az eszköz az EKG-méréshez 3 elektródát használ, ebből kettő az órán belül helyezkedik el, a harmadik pedig a kereten. A funkció működésbe lépéséhez a felhasználóknak két oldalról kell megérinteniük az óra keretét, miközben az a másik csuklójukon van rajta. Az óra rezgéssel jelez, ha a mérés elkészült (20 másodperc múlva), amelynek eredményét a már ismert Health Mate alkalmazásból lehet leolvasni.

A Withings EKG-mérési módszere hasonlóságot mutat az Apple megoldásával, amelyben a felhasználóknak 30 másodpercig kell megérinteniük a Crown felületét. Az EKG funkció működés közben egy elektrodiagramot készít, amely a szívverést kiváltó elektromos impulzusokat mutatja. Az alkalmazás az impulzusok ellenőrzésével megállapítja a pulzusszámot, továbbá megvizsgálja, hogy a szív pitvarainak és kamráinak összehúzódása szinkronban van-e egymással - szól az Apple saját leírása. Ha nincsenek szinkronban, akkor áll elő az úgynevezett pitvarfibrilláció, így történt például a 46 éves Ed Dental esetében is, aki az okosóra figyelmeztető jelzésének köszönhetően fordult orvosához, majd a hivatalos mérések valóban diagnosztizálták a pitvarfibrillációt, és ennek köszönhetően időben elkezdődhetett a kezelés.

A Withings Move ECG várhatóan 2019 második negyedévében fog megjelenni nettó 129 dolláros áron, amely jelentősen alacsonyabb összeg az Apple Watch Series 4 nettó 400 dolláros (hazánkban 148 ezer forintos) kezdőárhoz képest. A cikk itt folytatódik!

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: okosóra