Első kézből tudhatja meg, hogy miért érdemes informatikussá válni

Első kézből tudhatja meg, hogy miért érdemes informatikussá válni
Többek közt jogász, zenész és grafikus mesél párperces Youtube videókban a karrierváltási döntéshez vezető körülményekről, és a Codecool segítségével végrehajtott sikeres pályamódosításról.

Háromirányú kommunikációval van jelen 2015-ös indulása óta a Miskolcon, Budapesten, illetve már Krakkóban és Varsóban is oktatóközpontokat fenntartó Codecool programozóiskola. Egyrészt B2B kommunikációt folytat a Codecoolnál ki- és átképzett programozókat foglalkoztató vállalatok felé, másrészt pedig a folyamatos bővülés fenntartása érdekében mentorokat is keres a közösségi médiában és a szakportálokon, hogy a legfelkészültebb oktatói gárdával várhassa a jelentkező tanulókat. Nem utolsósorban pedig hallgatók toborzása céljából is folyamatosan aktívan jelen van a sajtóban, illetve a közösségi médiában.

Vonzó szakma

„Ma már a csapból is az informatikai munkaerőhiányról szóló hírek folynak. Az ennek nyomán egyre magasabbra szökő kezdő fizetések mindenkinek vonzóak lehetnek. Mégis, egy ilyen karrierdöntés nem egyik napról a másikra születik meg egy jelentkező fejében.” – meséli Boda József cégvezető, a Codecool egyik alapítója. Sokat segít, ha az érdeklődők megismerkedhetnek másokkal, akik hasonló cipőben jártak, és meghallgathatják, hogy milyen tapasztalatokat szereztek, teljesültek-e reményeik.

Filmeken vallanak

A nyílt napok, a blog vagy az online fórumokon folytatott diskurzus mellett ehhez immár egy kisfilm-sorozat is rendelkezésre áll. Ebben a Codecool végzősei mesélik el előéletüket, a jelentkezésig vezető időszak főbb mérföldköveit, és a Codecoolban tapasztaltakat. A filmeken megszólal többek közt végzett jogász, zenész, grafikus, illetve pályaelhagyó egyetemisták is. Ők mind a Codecoolban kötöttek ki, és ma már fejlesztőként vagy tesztelőként dolgoznak új szakmájuk birtokában.

“Ma már könnyebb helyzetben vagyunk a toborzáskor, hiszen igazolnak minket az eddigi eredményeink” – mondja Bonyhádi Gábor marketingigazgató. A Codecoolból eddig 150-en kerültek állásba vállalatokhoz, az idei évben legalább ennyien jutnak új munkahelyükre az informatika területén, miközben párhuzamosan 640 fő tanul majd az év folyamán valamelyik magyar vagy lengyel Codecool intézményben. “A filmekkel az is volt a célunk, hogy az érdeklődők meggyőződhessenek róla, nem a felkészültség vagy a szakmai előélet számít, hanem pusztán az eltökéltség és az érdeklődés, és ezek birtokában bárkiből lehet programozó” – mondja Bonyhádi Gábor.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!