Elmegy egymás mellett a HR és a pályaválasztó? Itt a megoldás!

Elmegy egymás mellett a HR és a pályaválasztó? Itt a  megoldás!
A My Science Mentor Program a 12-25 év közötti fiatalok egyéni tehetséggondozásra fektet nagy hangsúlyt, az iskolán kívüli tudásanyag átadásával alkalmaznak alternatív pedagógiát személyre szabottan.

Évtizedes problémára ad választ a My Science Mentor Program, amelynek segítségével a diákok tudatos életpályát tervezhetnek meg maguknak. A szoftverben rendelkezésükre áll minden információ, amely segítheti őket a döntéseik maghozatalában, valamint virtuális és személyes mentor is végigkíséri őket az első munkahelyük megszerzéséig. A munkáltatók közben már az iskolapadtól nyomon követhetik leendő dolgozóik fejlődését és relevánsabb információkat kapnak egy jövőbeni munkavállalóról, mint az eddigi fejvadász cégek bármelyikétől.

A munkaadók a szükséges kompetenciák híján nagyon nehezen találnak megfelelő munkavállalót, a leendő munkavállalók pedig nem terveznek eléggé előre és nem tudják, hogy pontosan milyen ismeretekre lenne szükségük egy adott állás betöltéséhez. Erre a két alapvető problémára ad választ a My Science Mentor Program, amelynek segítségével az összes szereplő egy tudatos életpályát tervezhet meg magának.

"Megvizsgálva a fiatalok pályaválasztási szokásait, tendenciáit, a hiányszakmákat, a tudományok háttérbe szorulását arra a következtetésre jutottunk, hogy az egyre nagyobb teret nyerő technikai megoldásokat és eszközöket felhasználva létrehozunk egy olyan nemzetközi platformot és applikációt, ami két szereplőt köt össze. Egyedülálló módon első lépésben a platformon keresztül a pályaválasztás előtt álló fiatalokat kötjük össze az ipari szereplőkkel, és az oktatási intézmények is információ szinten lesznek jelen a programban. Meggyőződésünk, hogy ha időben kapcsolunk, az általunk fejlesztett nemzetközi MSM Platform felhasználói lehetnek a változás nagy nyertesei a szoftver piacrakerülésével" - mondta Fehér Tímea, alapító.

A My Science Mentor Program a 12-25 év közötti fiatalok egyéni tehetséggondozásra fektet nagy hangsúlyt, az iskolán kívüli tudásanyag átadásával alkalmaznak alternatív pedagógiát személyre szabottan.

"A személyiség, kompetencia tesztek kitöltése és kiértékelése után a regisztrált fiatal és családja információkat kapnak a fiatal számára legoptimálisabb szakterületekről, szakmákról, oktatási intézményekről – ezek követelményeiről, ipari szereplőkről azok elvárásairól. Ezzel a My Sience Mentor program jelentősen megkönnyíti a pályaválasztást. A szakma kiválasztását követően a program cselekvési tervet készít a fiatal számára arról, hogyan érheti el leghatékonyabban munkaerő-piaci céljait. A terv tartalmazza a várható költségeket, a pénzkereseti és forrásnövelési lehetőségeket, valamint az elsajátítandó plusz kompetenciákat. A program ezzel teljesíti legfontosabb célját, hogy segítse a fiatalok, az oktatási intézmények és az ipari szereplők egymásra találását. A programunk másodlagos célja, hogy a jelenhez és a gyors változásokhoz igazodó pénzügyi kultúrát adjon és pénzügyi terv segítségével tudatosan készítse fel a jövő fiataljait céljaik megvalósítására" - nyilatkozta Lichtenthal Tina, alapító.

Az MSM programon keresztül egyidejűleg az ipari szereplők olyan potenciális adatbázishoz juthatnak, mely relevánsabb információkat tartalmaz egy jövőbeni munkavállalóról, mint az eddigi fejvadász cégek bármelyike. A platform az oktatási intézményeknek is segít, ugyanis átfogó képet ad a fiatalok képességeiről és tanulmányi eredményeikről, valamint visszajelzésekkel szolgál az oktatás minőségéről. Az eredmények által az intézmények másrészről megismerik az ipari szereplők elvárását, hogy milyen újításokra, új trendek, fejlesztések, új oktatási anyagokra van szüksége a piacnak.

A My Sience Mentor program jelenleg megvalósítási fázisában van, hónapok óta szakmai csapat dolgozik a platform tartalmi elemeinek kidolgozásán. A várható indulás Magyarországon 2017 év eleje.