Elavult a kkv-k IT-je

Elavult a kkv-k IT-je
A magyar cégek 48%-a papírmunkát spórolna a technológia segítségével – derül ki többek közt a Microsoft 19 országra kiterjedő, több mint 12 ezer kkv-t érintő reprezentatív felméréséből.

A kutatás azt is kimutatta, sokat kell még tennie a szektornak a sikeres digitális átállásért. A kkv-k eszközparkja elavult, kevés a hozzáértő szakember. Az új uniós szabályozás (GDPR) bevezetése miatt azonban az európai vállalkozásoknak egy éven belül meg kell lépniük a szükséges fejlesztéseket. A Microsoft felhőalapú megoldásai hozzásegítik a kkv-kat ahhoz, hogy egyaránt megfeleljenek a negyedik ipari forradalom kihívásainak és a szabályozói elvárásoknak.

„Kulcsfontosságú a digitális átalakulás kimenetele a kis- és közepes vállalkozásoknál, hiszen ezek tevékenysége meghatározó az európai gazdaságban. Az európai, köztük a magyar kkv-k elsősorban rugalmasságot várnak a digitalizációtól, valamint azt, hogy a segítségével több idejük marad. Fontos számunkra az a trend is, hogy a következő egy évben a magyar kkv-k az európai átlagnál jóval magasabb arányban tervezik növelni informatikai kiadásaikat” – mondta  Vass Gábor igazgató, a Microsoft vállalati és partnerkapcsolati üzletágának vezetője.
A kutatásból kiderül, hogy egész Európára, a kelet-közép-európai régióra, valamint a magyar kkv-ra is az jellemző, hogy a digitalizációtól elsősorban rugalmasságot (77%) várnak és azt, hogy használatával több idejük marad (78%). A digitalizáció előnyei közül az adminisztrációra fordított munka csökkentése a legfontosabb a kkv szektor számára. A magyar cégek 48%-a papírmunkát spórolna a technológia segítségével.

Magyarországon és a régióban az európai átlagnál nagyobb a nyitottság a korszerű cégvezetési és munkamódszerekre. Az ügyfélmenedzsmentet digitális alapokra helyező vállalkozások száma Magyarországon 27%, szemben a 24%-os európai átlaggal. Ugyanez igaz a távmunkára is. Ezt a digitalizációs vívmányt az európai kkv-k 24%-a emelte ki, miközben a magyar kkv-k 31%-a említette.

A digitalizáció nyújtotta előnyök megragadására a kkv-k hajlandók többet költeni. A magyarok a 35%-os európai átlagnál jóval magasabb, 45%-os arányban mondták azt, hogy a következő egy évben növelni szeretnék informatikai kiadásaikat. A régiós versenyben a románok (55%) és lengyelek (50%) terveznek leginkább fejlesztést.
A kis- és közepes vállalkozások sikeres digitális átalakulása kulcsfontosságú, hiszen tevékenységük meghatározó jelentőségű az európai gazdaságban. A 10 főnél kevesebbet foglalkoztató kkv-k alkalmazzák az európai munkavállalók 85%-át és évente 3900 milliárd euró értékű terméket vagy szolgáltatást állítanak elő.

A kkv-k eszközparkja Magyarországon eléggé elavult. Míg Európában 18% az ötévesnél idősebb géppel dolgozó vállalkozások aránya, nálunk ez 29%. Eddig a kisebb cégek nem is nagyon áldoztak technológiai színvonaluk emelésére. Amíg az európai kkv 36%-a ítélte meg úgy, hogy a szükségesnél kevesebbet fordít ilyen célokra, a magyar cégek 46%-a vélekedett így. A régióban még ennél is rosszabb a helyzet. A lengyel cégek 47, a szlovákok 43, a románok 55%-a látja úgy, hogy fejlesztenie kéne.
A szakemberhiány sem könnyíti meg a kkv szektor digitális transzformációját, hiszen az európai 33%-kal szemben a magyar kkv-knak kevesebb mint negyede alkalmaz IT szakértőt. Ez a legrosszabb mutató a régióban, hiszen a lengyeleknél 38, a cseheknél 44, a szlovákoknál 43, a románoknál pedig a cégek 29%-a rendelkezik rendszergazdával. Külső szolgáltatót csak az európai kkv-k 9%-a használ, a magyaroknál 11% alkalmazza ezt a megoldást, ami regionális szinten a legmagasabb érték.

Jövőre komoly szabályozói változás jön a vállalatok – köztük a kkv-k – életében, hiszen 2018. május 25-én életbe lép a General Data Protection Regulation (GDPR). Az uniós rendelet értelmében a személyes adatok védelme alapjog, azt a szolgáltatóknak mindenki számára garantálniuk kell. A Microsoft már most úgy alakítotja felhőalapú megoldásait (Windows 10, O365, Azure és Dynamics), hogy azok hozzásegítsék a kkv-kat ahhoz, hogy megfeleljenek a negyedik ipari forradalom kihívásainak, segítve a digitális átalakulást és a szabályozói elvárásokhoz történő igazodást.

A Microsoft felhőalapú technológiáival a kkv-k időt spórolhatnak és rugalmasabban alkalmazkodhatnak a piaci változásokhoz. Így arra koncentrálhatnak, amihez valóban értenek, amiben valóban a legjobbak: a termékeikre és a fogyasztóikra. A felhőalapú megoldásoknál is megkerülhetetlen tényező a biztonság és az adatvédelem: a Microsoft a világon elsőként kapta meg az unió adatvédelmi hatóságainak igazolását arról, hogy vállalati felhőszolgáltatásai az EU-n kívülre történő adattovábbítás esetében is megfelelnek a legszigorúbb európai előírásoknak.

MÓDSZERTAN

A Microsoft megbízásából a (1) HULT International Business School irodalmi áttekintést végzett, az (2) Ipsos-Mori pedig a kvantitatív és kvalitatív kutatást vezényelte le. A kvalitatív kutatás keretében 8 országban (Dánia, Franciaország, Németország, Hollandia, Lengyelország, Oroszország, Spanyolország, Egyesült Királyság) 16 etnográf interjú valósult meg, valamint további 4 mélyinterjú Csehországban és Svédországban. A kvantitatív kutatás online mintavétellel zajlott, 19 országban (Belgium, Csehország, Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Magyarország, Olaszország, Kazahsztán, Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Románia, Oroszország, Szlovákia, Spanyolország, Svédország, Törökország, Egyesült Királyság), 12 804 kkv dolgozójának részvételével 2016. december 12. és 2017. január 10. között. (Értelmezés: kkv = maximum 250 főt foglalkoztató vállalkozás.)

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!