E.ON: év végére otthon is lehet tölteni az e-autónkat

E.ON: év végére otthon is lehet tölteni az e-autónkat
Év végéig kidolgozzák azt a rendszert, amely az E.ON közterületi elektromos töltőit az otthoni töltési lehetőséggel kombinálja - közölte a társaság igazgatósági tagja kedden az MTI-vel Székesfehérváron, ahol újabb öt, közterületi autótöltőt adtak át.

Jamniczky Zsolt az MTI kérdésére elmondta: e kombinált szolgáltatás elindításához a jogszabályi és a tarifális háttér kialakítása, valamint a műszaki tartalom kidolgozása szükséges. Az ügyfeleknek csomagban kínálnák a szolgáltatást például kedvezményes tarifákkal, hűségakciókkal - tette hozzá.

Megemlítette, hogy az utcai töltők jelenleg ingyenesek, mert nincs meg a jogszabályi háttere a különböző szolgáltatók által telepített töltőkön vételezett áram elszámolásának, ahogy például a mobiltársaságok közötti roamingdíjaknál létezik.

Legalább száz gyorstöltő az Aldik mellé

Jamniczky Zsolt kiemelte, hogy a cég jelenleg száznál kevesebb közterületi töltővel rendelkezik, de év végéig több mint száz gyorstöltőt telepítenek az ország összes Aldi üzletéhez, de ezeken kívül is tervezik városi töltők üzembe helyezését.

Hangsúlyozta, hogy a Székesfehérvárra telepített öt töltőállomással a város - a darabszámot tekintve - első a megyei jogú városok között, az egy főre jutó töltők számában pedig megelőzi Budapestet is.

Cser-Palkovics András polgármester (Fidesz) jelezte, hogy az új töltőkkel együtt közel húsz töltőpont van már a városban, ami nagyban hozzájárulhat az elektromos autózás térnyeréséhez Székesfehérváron. Azt is megemlítette, hogy hétfőn a kormánytól - a többi megyei jogú várossal együtt - 30 millió forintos támogató nyilatkozatot kaptak további elektromos autók beszerzésére, így öt darabot számláló e-autó flottájukat tovább bővíthetik.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!