Coca-Cola HBC: harmadszor a fenntarthatósági ranglista élén

Coca-Cola HBC: harmadszor a fenntarthatósági ranglista élén
A Dow Jones Fenntarthatósági Index alapján a Coca-Cola HBC – a Coca-Cola termékek egyik legnagyobb palackozója – az első a világ italgyártó vállalatainak rangsorában. A vállalat 90 pontot ért el, ami 40 ponttal több az iparági átlagnál, és 3 ponttal több, mint az előző évben.

A Magyarországon regionális gyártóbázissal rendelkező Coca-Cola HBC kiemelkedő fenntarthatósági tevékenységének köszönhetően már kilenc éve részese a nemzetközi megmérettetésnek. A vállalat idén még magasabbra tette a mércét, ökológiai lábnyomát csökkentve 2015-ben két számjegyű szén-dioxid-kibocsátás-csökkenést ért el. Ezen kívül a vízfelhasználást és a csomagolóanyag mennyiségét is sikerült visszafogni, méghozzá magasabb termelési és értékesítési adatok mellett.

A Coca-Cola HBC egyike annak az első 12 vállalatnak, amelyek 2015-ben mind a közvetlen, mind a közvetett működésüket érintő, tudományos alapon nyugvó vállalásokat tettek szén-dioxid kibocsátásuk csökkentése érdekében. A szén-dioxid és víz vállalaton belüli árazásának bevezetése, valamint a fenntarthatóságot szolgáló elszámolás két jó példa arra, hogy 2015-ben a Coca-Cola HBC milyen módszerekkel támogatta az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljainak megvalósulását.

A Coca-Cola HBC a Coca-Cola termékek legsokrétűbb palackozója, 3 földrész 28 fejlett, feltörekvő és fejlődő országában több mint 600 millió fogyasztót szolgál ki. 2015-ben a vállalat 8,2 millió eurót – éves adózás előtti eredményének 2,3%-át – fordította közösségi célokra, három fő területre fókuszálva: aktív életmód, környezetvédelem és a víztartalékok védelme, valamint a fiatalok lehetőségeinek fejlesztése, mindezt több mint 230 civil szervezettel együttműködésben.



Címkék: Coca-Cola, Dow Jones