Beköszönt a domain nevek új korszaka

Beköszönt a domain nevek új korszaka
Robbanásszerű növekedés várható az idei évben a domain név lehetőségek területén. Több. mint 1300 új domain végződést tereznek bevezetni az elkövetkezendő időszakban. Nagy márkák, technológiai óriáscégek, befektető társaságok, nagyobb városok játszanak szerepet a változásban, amely az egész internet arculatát átrajzolhatja.

A kezdeményezést számos vita előzte meg. Amit egyesek úgy látnak, mint az innováció egyik új terepét, amely ösztönzi a kreativitást, és sokszínűbbé teszi az internetet, addig ezt másoknak növekvő költségeket, káoszt és zűrzavart jelent.  Ennek ellenére azt mindenki belátja, hogy valamilyen változásra szükség van.

A rendszer kiépítése még folyamatban van, így nem meglepő, hogy az új generációs domainek használat még alacsony.  Egy felmérés szerint 2014-ben még csak az internethasználók negyede ismerte az új domain lehetőségeket.

A közösségi oldlak használata valamint az internetes keresésé elterjedtsége, a mobil eszközök penetrációja mind azt mutatja, hogy közvetlenül a domain nevek alapján, egyre ritkábban keresünk weboldalakt, ez pedig arra utal, hogy a domainek jelentősége háttérbe szorul.

Nehéz megjósolni, hogy az új típusú domainek (gTDL) milyen hatást fognak gyakorolni az internetre, fog-e változni a fogyasztói viselkedés, az azonban biztos, hogy az internet felhasználók alkalmazkodó képessége igen nagy és elég jól és gyorsan képesek adaptálni a változásokat.