Be kell gyújtani az innovációs rakétákat

Be kell gyújtani az innovációs rakétákat
„A jelenlegi kihívások idején csak az innovatív válaszok a jó válaszok, csak az innovatív nemzetek lehetnek sikeresek” - megnyílt a régió átfogó innovációs fóruma, a think.BDPST konferencia, amelyen a gazdasági, a tudományos és a politikai élet szereplői beszélik át a kitörési lehetőségeket.

Megnyílt a régió átfogó innovációs fóruma, a think.BDPST konferencia, amelyen a gazdasági élet, a kormányzat és tudomány képviselői vitatják meg a visegrádi régió fejlesztéspolitikájának legfontosabb kitörési pontjait, a gazdaságfejlesztés, a kutatásfinanszírozás, az innovációpolitika együttműködési lehetőségeit. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke, valamint Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes ünnepélyes keretek között nyitotta meg az eseményt, amelyet 11 szekcióban, több mint 40 előadó részvételével március 9-10. között a Várkert Bazárban rendeznek meg. „A jelenlegi kihívások idején csak az innovatív válaszok a jó válaszok, csak az innovatív nemzetek lehetnek sikeresek” – fogalmazott nyitóbeszédében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

„Szembe kell néznünk azzal, hogy a visegrádi országok egyenként lemaradásban vannak a globális innovációs versenyben, az EU28 átlagát egyedül Csehország közelíti meg, Magyarország jelenleg 1,4 százalék körül, a többi állam azonban egy százalék alatt áll a GDP-arányos finanszírozás szempontjából” – fejtette ki Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke. „A legfontosabb kérdés, hogy milyen stratégiával tehetjük együtt a hasonló adottságokkal és érdekekkel rendelkező, világméretekben azonban visszafogott gazdasági erőt képviselő V4-es geopolitikai formációt versenyképes innovációs partnerekké? A visegrádi együttműködés ígéretes új dimenziója lehet a kutatás-fejlesztés és az innováció. A think.BDPST konferencia jelentősen hozzájárul a régiós országok tudományos és innovációs kitörési pontjai, a dinamikus együttműködés és a hatékony ösztönzők feltérképezéséhez” – tette hozzá az elnök.

A cél
Az első alkalommal megrendezett think.BDPST konferencia célja, hogy éves, európai szintű innovációs stratégiai fórumként fűzze szorosabbra a gazdasági, kormányzati és a civil szféra közötti régiós együttműködést az innováció és a kutatás-fejlesztés területén. A think.BDPST konferenciára az Antall József Tudásközpont (AJTK) szervezésében kerül sor, főtámogatója az MVM Magyar Villamos Művek Zrt, a rendezvény megszervezését támogatta továbbá a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Nemzetközi Visegrádi Alap, valamint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal. A think.BDPST fővédnöke Tarlós István, Budapest főpolgármestere, további együttműködő partnerek a Design Terminál, valamint a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA).

Nagyágyúk is jelen lesznek
A think.BDPST konferencia március 9-i és 10-i szakmai napjainak előadói között szerepel többek között George Pataki New York állam volt kormányzója, Edmund Stoiber volt bajor miniszterelnök, Cséfalvay Zoltán az OECD magyar állandó képviseletének vezetője, Robert-Jan Smits, az Európai Bizottság kutatási és innovációs főigazgatóságának vezetője, dr. Pálinkás József az NKFIH elnöke, Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára, Tom Szaky, a TerraCycle vezérigazgatója, Horváth Anna, a Nesst Hungary országigazgatója, Bertalan Zsolt, a HUPX Zrt. vezérigazgatója, Pásztor János, az ENSZ főtitkárának klímaügyi főtanácsadója, Fadi Swidan a Nazareth Accelerator alapítója, Pongrácz Ferenc, az IBM dél-kelet európai fejlesztési igazgatója, az AmCham elnöke, Jennifer C. Lai, az IBM Watson projektjének vezető tervezője, Richard A. Plunz, a Columbia Egyetem professzora, valamint Martin Kern, az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) megbízott igazgatója.

(MTI Fotó: Kovács Tamás)

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!