Bajban a legnagyob tech-vállalatok

Bajban a legnagyob tech-vállalatok
Úgy tűnik, hogy a fogyasztók kezdenek kiszeretni a tabletekből, legalábbis az eladások számai erre utalnak.

Múlik az idő, és nincs megtorpanás a tableteladások számának csökkenésében – állítja az IDC piackutató cég, amit a hvg.hu idézett. Az elmúlt három hónapban, leszámítva a Huaweit, a top tabletgyártóknak újra csak azzal kellett szembesülniük, hogy nem annyira kelendőek a készülékeik.

Az IDC az okok között említi, hogy egyrészt nem fenntartható az a növekedési ütem, ahogy a tabletek berobbantak a piacra, és szerepeltek korábban, másrészt kevés jelentős újítás történt ezen a területen a közelmúltban.

Ami a top 5-ös mezőnyt illeti, ott jelenleg az Apple-é a vezető szerep, a piac közel egynegyedét mondhatja a magáénak (24,6 százalék), azonban az iPad-eladások ebben a negyedévben 13 százalékkal estek vissza a tavalyi év hasonló időszakát nézve. A Samsung részesedése 16,5 százalék, ezzel a második legnagyobb a tabletpiacon, de nála is volt esés, igaz, csak 1,1 százalékos. A nagy nyertes a Huawei, akinek 31,7 százalékkal sikerült növelnie tableteladását, most 7,4 százalékos a pici részesedése, és ezzel sikerült feljönnie a harmadik helyre. Az, hogy bevezetett egy windowsos modellt, 700 ezer plusz eladást hozott számára.

A negyedik helyre az Amazon, illetve a Kindle Fire vonal került, a 2,2 milliós eladás 1,8 százalékos esést jelentett. Jelenleg hatszázalékos a piaci részesedése. Az ötödik hely a Lenovoé (5,7 százalékos részesedés), a 2,1 millió eladott tablet nála 3,8 százalékos csökkenést jelentett. Még rosszabb a helyzet az Egyéb kategóriában (ez a piac 40 százalékát jelenti), itt a 14,4 millió tablet eladása 14,7 százalékos csökkenéssel egyenértékű.

Összességében 2017 első negyedévében 36,2 millió tabletet adtak el, 8,5 százalékkal alulmúlva az előző év hasonló időszakát.



Címkék: tablet, táblagép