Az új iPhone beteget is figyel

Az új iPhone beteget is figyel
Az emberek mozgását szenzoraikkal követi az iPhone új CareKit szoftvere (a régebbi telefonokon is működik), így már jóval a súlyosabb tünetek előtt felismerhetik például a bizonytalan mozgásokkal kísért Parkinson kórt. Ide kapcsolódó friss infónk szerint az iOS 9.3-as szoftverfrissítés hatalmas galibát okozott itthon is: egyelőre nem érdemes sietni a frissítéssel, mert használhatatlan lehet egy időre a készülék.

 

Az emberek mozgását szenzoraikkal követi az iPhone új CareKit szoftvere, így már jóval a súlyosabb tünetek előtt felismerhetik például a bizonytalan mozgásokkal kísért Parkinson kórt.

Ráadásul, mivel már az első napon több tízezren indították el telefonukon az egyedi érzékelőt, nagyon sok segítséget kapnak az orvos-kutatók a betegségek korai tüneteinek felismerésére, pontosítására, a statisztikai minták igen tág sokaságon történő elemzésére.

Az almás cég egyébként még tavaly mutatta be e program elődjét, a ResearchKit-et, mellyel bárki hozzájárulhatott eddig is az orvosi kutatásokhoz, rengeteg fontos statisztikai adattal gazdagítva az orvostudományt.

Kiderülhet tehát, hogyan viselkedik egy-egy súlyos kór a kezdeti időszakban. Ezeket az adatokat pedig arra használhatják, hogy még azelőtt elkezdhessék kezelni a beteget, hogy az bármi súlyosat észrevenne magán és így nagyobb eséllyel őrizheti meg az életminőségét vagy győzheti le a betegségét.

Pár szó az új iPhone SE telefonról

Végre megjött tehát a legújabb 4 hüvelykes iPhone, az SE, amely az iPhone 5s közvetlen utódjaként érkezett. Azaz végre a kisebb készülékhez ragaszkodó almás fanok is kaptak friss alternatívát, így minimális kompromisszumot kell kötniük, Az SE-ről már hónapok óta keringenek pletykák.

Január végén még úgy látszott, hogy egy kompromisszumos új modellt dob össze az Apple, amelyben mixeli a néhány éves, elavult technológiát az újabb iPhone-ok komponenseivel. Szerencsére az iPhone 6 összetevőit csak nyomokban tartalmazza iPhone SE, az új parányi iPhone a jelentős újítások nagy részét ugyanis az iPhone 6s-től kapta.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!