Az ingatlanok alacsonyabb áfakulcsának kitolása jót tenne

Az ingatlanok alacsonyabb áfakulcsának kitolása jót tenne
Enyhítheti a lakásdrágulást a Pénzügyminisztérium azon javaslata, mely szerint az idén november elsején építési engedéllyel rendelkező lakóingatlanok, valamint azon 300 négyzetméternél kisebb családi házak esetében, amelyek építését ugyaneddig bejelentették, maradna a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs 2023 végéig - derül ki az Ingatlan.com piaci portál szerdai közleményéből.

Balogh László vezető gazdasági szakértő kiemelte, hogy ezzel tervezhetőbbé válnak a fejlesztések, időt nyernek a kivitelezők. A vevőknek is kedvez a tervezett módosítás, hiszen a késéssel épülő ingatlanok ára nem ugrik meg 2020-ban a magasabb áfa miatt.

Jól járnak azok is, akik az építőipar kapacitáshiánya miatt nem tudták még elkezdeni az építkezést - tette hozzá. Fontosnak nevezte a kedvezményes áfa meghosszabbítását makrogazdasági és munkaerőpiaci szempontból egyaránt, hiszen - mint mondta - ennek köszönhetően az építőiparban dolgozóknak lesz munkájuk.

A szakértő szerint az intézkedés hozzájárulhat ahhoz, hogy a lakásépítési kedv és ingatlanpiaci élénkülés 2020 után is kitartson. Balogh László az áfaemelés kockázataitól mentesülő építkezések számát több tízezerre becsüli - írták.

(MTI)

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!